Az UHD felbontásnak sokak szerint csak nagy képátlóval párosítva van értelme, ez viszont nem tartotta vissza az LG-t attól, hogy piacra dobjon 43 colos méretben is egy 4K-s készüléket. A koreai gyártó egyik felsőkategóriás, de kisméretű tévéjét, a 43UH75-öt (43UH7507, hogy egészen pontosak legyünk) teszteltük.
Külső
Az LG 7-es sorozata már a felső kategóriába tartozik, és a koreai gyártó korábban nálunk járt készülékei alapján tudjuk, hogy ez nemcsak a tudásban mutatkozik meg, hanem a külső jegyeken is látszik. Persze mindig egyéni ízlés kérdése is, hogy egy tévé mennyire jön be valakinek, mégis nyugodtan elmondhatjuk, hogy tesztünk alanya megfelel a modernkori követelményeknek. Az elmúlt években többször is láthattuk már, hogy egy tévénél a dizájnt leginkább az határozza meg, hogy a panel és a káva hogyan kapcsolódnak egymáshoz; ez a megállapítás természetesen az LG 43UH7507-re is igaz. A mérnökök egy érdekes megoldással rukkoltak elő: a keret nélküli kialakítást vették alapul, de a tévének mégis van kávája, hiszen az egész panelt kagylóhéjként öleli körbe a hátsó káva. A szó szoros értelmében vett keret csak a tévé alsó részénél maradt meg (ami persze nem újdonság, az LG-től számtalanszor láttuk már ezt). Nem biztos, hogy ezt a külső keretes megoldást mi forszíroztuk volna, nélküle a végeredmény talán letisztultabb lett volna, de persze az is igaz, hogy ebben az esetben a két évvel ezelőtt megjelent modellekhez képest semmi változásról nem tudnánk beszélni.
Ha figyelmesen megnézzük a tévé alsó részét, akkor láthatjuk, hogy az alsó káva és a külső keret között két oldalt széles nyílás húzódik, ezeket a hangszórók számára alakították ki. Oldalról nézve is jól látszik, hogy a hangkeltők az alsó részre kerültek, mert a tévé itt a legvastagabb (ami 82 mm-t jelent). Apró figyelmesség az LG-től, hogy a tévéhez mellékelt tápkábel a csatlakozónál L-alakú, és éppen befér a tévé vékonyabb, 65 mm-es része valamint a fal közé akkor is, ha nem a saját állványokat, hanem fali konzolt használunk.
A panelt körülölelő, „láthatatlan” keret fekete színű, a tévé „igazi” keretét alkotó műanyag viszont ezüstös fényezést kapott. Utóbbi az alsó káva színével harmonizál, ami viszont fémből készült. A hátlap egy harmadik színben, fehérben pompázik, aminek a legtöbb esetben nincs igazán jelentősége – legfeljebb az látja a készülék hátulját, aki nem fal mellé teszi, de ez viszonylag ritka. Gombok hátul nincsenek, viszont az LG felirat alatt, láthatatlanul megbújik egy joystick, ha távirányító nélkül szeretnénk kezelni a tévét.
A csatlakozópanel (ha szemből nézzük a tévét, akkor) a bal oldalra került. A felhozatal erős közepes, elsősorban nem az analóg videobemenetek hiánya miatt, hanem azért, mert HDMI-ből csak hármat kapunk. Ebből egyébként kettő néz oldalra egy USB-csatlakozóval és a CI-foglalattal egyetemben, a 3-as számmal jelölt viszont hátrafelé áll. Vele került egy csoportba egy második USB, az Ethernet (de van WiFi is), mindkét antenna csatlakozó (analóg-DVB-T/C és DVB-S) valamint az optikai és analóg (jack) hangkimenet és az egyetlen analóg bemenet, a komponens – szintén RCA hangcsatlakozókkal kiegészülve.
A készülék talpának kiválasztásakor ezúttal is a sokakat megosztó verzió mellett döntöttek: a tévé két egymástól független támasztékot kapott, amelyeket a csavaros rögzítés előtt két oldalt, alulról kell becsúsztatni a készülékházba. A talpak műanyagból készültek, de az alig 8 kg-os tömeg megtartásához ez bőven elegendő.
Belső
Fényerő (fekete): 0,21 cd/m²
Kontrasztarány: 917:1;
Gamma: 2,3
Színhőmérséklet: 6330K
Átlagos deltaE: 6,2
Fényerő (fekete): 0,09 cd/m²
Kontrasztarány: 1327:1;
Gamma: 2,2
Színhőmérséklet: 6400K
Átlagos deltaE: 2,7
Gyári állapot (True Cinema): 29 watt;
Kalibrálva: 31 watt
A bevezetőben már lelőttük a poént: az LG 43UH7507 a 43 colos képátló ellenére 4K-s, 3840×2160 pixeles felbontással rendelkezik. Ez azonban csak az egyik érdekessége, hiszen az IPS-panel emellett színenként 10 bitet használ az árnyalatok megkülönböztetésére (vagyis összességében 1 milliárd színt tud megjeleníteni), HDR-képes is, és kezeli a HEVC/VP9 kódolású videókat. Nem támogatja viszont a 3D anyagok megjelenítését is. Ebből a listából számunkra a HDR lehet a legérdekesebb, a 3D pedig talán a legkevésbé. A HDR miatt természetesen van local dimming is (pár zónával). A panel egyéb képességeit az LG ezúttal sem részletezi, így a maximális fényerőre valamint a kontrasztarányra vonatkozó gyári adattal nem tudunk szolgálni. Nyilván elképzelésünk van a dologról, hiszen tudjuk, hogy egy IPS-panel nagyjából mire képes. A fontosabb képjellemzők közül az LG egyedül a Picture Mastering Indexet közli, amit nagyjából mozgóképfelbontásra fordíthatunk le, persze trükkök azért vannak a dologban.
Gyári beállítások
Az LG korábban meglehetősen konzervatív volt, és relatív kevés színprofillal látta el tévéit, a 43UH7507-nél azonban a bőség zavarával szembesülhetünk: összességében nem kevesebb mint tíz beállítás közül választhatunk. Ezek közül azokkal, amelyek valamilyen speciális szempont alapján manipulálják a képet, nem is foglalkoztunk (ilyen például az élénk vagy az Eco üzemmód), de még így is marad öt színprofil, amelyeket tüzetesebben is megvizsgáltunk. Sajnos azt kell mondanunk, hogy az összkép alapján az LG nem kifejezetten igyekezett megtalálni a legjobb beállításokat (a színhelyességet jellemző átlagos deltaE az elvárt <3 alatti érték helyett legalább 6 volt, így hiába a jobb színfelbontó képesség, a színhelyesség alapesetben legfeljebb csak erős közepes. Mint minden legalább középkategóriás tévét, úgy az LG 43UH7507-et is jól be lehet állítani, de ehhez elég sok türelemre (és valamilyen kalibráló hardverre is szükség van).
A következő oldalon kicsit részletesebben kifejtjük, hogy a HDR mód miért nem vált be igazán, a lényeg az, hogy az optimális beállításokat a Szakértő (sötét helyszín) beállításból kiindulva kerestük és találtuk meg, így a táblázatban szereplő értékeket mértük.
A fogyasztás a legjobb beállításokkal 38 watt volt, a tévé kikapcsolva pedig szinte egyáltalán nem vesz fel áramot.
Menü, távirányító
Az LG a tévéhez a normál távirányító és a Magic Remote házasításával létrejött MR15R-t adja, amely valójában egy olyan Magic Remote, amelyre a klasszikus vezérlő gombjai is felkerültek. Összességében ezt a megoldást jobbnak tartjuk, mintha két távirányító járna a tévé mellé, viszont mivel nehezebb a szerkezet, ha sokáig „hadonászunk” vele a levegőben, akkor az gyorsan fárasztó lesz. (A Magic Remote giroszenzoros telefonnal is kiváltható, ha feltelepítjük rá a megfelelő alkalmazást (LG webOS Magic Remote néven találjuk meg a Google Play alkalmazásboltban.) A tévé kezelése összességében nagyon jó, minden adja magát, és a webOS 3.0 a sebesség terén is (újfent) sokat lépett előre. A mérnökök már azt is megengedték maguknak, hogy némi animációt csempésszenek a felületre – de azt azért még mindig nem lehet mondani, hogy az interfész gyorsaságát már nincsen hová javítani.
Az LG maradt a jobb oldalt bekúszó gyorsgomboknál, az alkalmazások kártyái pedig továbbra is a képernyő alsó részén jelennek meg. A beállítási lehetőségek tárháza teljes, aki a valamelyik szakértői módot választja, az tényleg minden olyan segítséget megtalál a menüben, amivel a képet a tökéletességig lehet hangolni. Hogy csak néhány dolgot említsünk, a fehéregyensúly beállítása az LG-nél a legrészletesebb, hiszen akár 20 lépcsőben is történhet, a színeket pedig nem három, hanem hat alapszín segítségével pofozhatjuk helyre. A menüben a tájékozódást kis szövegbuborékok segítik, amelyek vagy azt mutatják, hogy a kiválasztott almenüben milyen további funkciókat találunk, vagy a kiválasztott opcióhoz adnak némi magyarázatot.