Habár a kábeltévé-hálózatokon már most is rengeteg SD felbontású adó műsora legalább részben szélesvásznú, a hazai lakosság számára az igazán látványos váltást az RTL Klub és a TV2 adásának „kiszélesítése” jelentette: augusztus vége óta az RTL Klub, szeptember 1-je óta pedig a TV2 adása is 16:9-es formátumban érhető el. Ennek kapcsán néztük meg, hogyan befolyásolták és befolyásolják a tévézési szokásokat a képarányok.
Röviden a képarányokról
Bizonyára mindenki, aki tévézik, tudja, hogy létezik 4:3-as és 16:9-es, vagy más néven szélesvásznú képarány. Még, ha nagy általánosságban ez így helytálló is, a valóság, mint mindig, ennél azért sokkal árnyaltabb. A hőskor CRT technológiával készült tévéi többségében valóban 4:3-as képarányúak (de azért van néhány 16:9-es típus is), az LCD-tévékre és plazmatévékre használt szélesvásznú kifejezés azonban több mindent is takarhat. Egyrészt az előbb már említett 16:9-es (1,78:1) osztást, másrészt a régebbi LCD-monitorok 16:10-es képarányát is, és, nem utolsó sorban, a CinemaScope eljárásból származtatott, a mai mozifilmek többségénél is használt, 2,35:1-es képarányt is. Cikkünk szempontjából nem lényeges, ezért attól most eltekintünk, hogy az egyes filmstúdiók adott esetben módosítottak kicsit a képarányon, így a 16:9 egyes filmstúdióknál valójában 1,85:1-es képarányt jelent, míg mások 2:35:1 helyett 2,39:1 osztást használnak. Emellett nem vettük figyelembe a CinemaScope eljárásnál az 1960-as évek előtt használt 2,66:1 illetve 2,55:1-es képarányokat sem.
Többféle elmélet is létezik, amely megmagyarázza, hogy miért alakult ki a tévék esetében a 4:3-as képarány, de a legvalószínűbbnek az tűnik, hogy egyszerűen felmérések eredménye alapján választották ezt ki. Ugyanígy többféle módon magyarázható, hogy a mozikban végül miért a szélesvásznú formátum lett a nyerő – itt a legelfogadhatóbbnak az a magyarázat tűnik, amely szerint a filmstúdiók a teljes látómezőt betöltő képpel akartak plusz élményt adni a tévé képi világához képest. Az okok viszont mellékesek, a lényeg az, hogy amíg a moziban 16:9-es vagy még ennél is szélesebb képarányban néztük a filmeket, addig a tévék esetében a 90-es évek végéig a világ minden pontján a 4:3-as képarány volt elterjedt. A plazmatévék és LCD-tévék megjelenése változtatott a helyzeten, és az USA-ban a 2000-res évekre már majd minden, direkt a tévébe szánt sorozatot 16:9-es képaránnyal rögzítettek. Ez nem jelenti azonban azt, hogy így is kerültek a sorozatok adásba, ugyanis a műsorszolgáltatóknak meg kellett oldani, hogy az epizódokat minden tévén torzításmentesen lehessen nézni. Bár technológiailag megvalósítható lett volna, a műsorszolgáltatók úgy gondolták, hogy a szélesvásznú filmek esetén a képernyő felső és alsó részén lévő fekete csík pazarlás, ezért alternatív módokat kerestek arra, hogy a 4:3-as tévék képernyőjét is teljesen ki tudják tölteni. Nyilván ugyanezt volt a helyzet a filmekkel is. A két hazai kereskedelmi adó is ugyanezt a gyakorlatot követte, ezért a mostani, 16:9-es képarányra való váltás, bár megkésett, jelentős változásokat hoz.
Kép a dobozban – így tévéztünk eddig
Bármilyen képaránnyal is készült egy sorozat vagy film, az RTL Klub és a TV2 is a 4:3-as képarányt preferálta eddig, ami azt jelenti, hogy amit csak lehetett, így mutattak be. Voltak persze üdítő kivételek, a vészhelyzet az RTL Klubon például szélesvásznú volt (felül és alul fekete csíkkal), de az általános helyzet a CRT-s tévék tulajdonosainak kedvezett – persze csak akkor, ha a képernyő teljes kitöltését tekintjük elsődleges szempontnak.
Hogy egy adott film vagy sorozat milyen képaránnyal készül, az már a gyártásnál eldől, és mondanunk sem kell, hogy az optimális eset az, ha az alkotásokat úgy nézzük, ahogyan azt a rendező láttatni szerette volna. A 16:9-es vagy 2,35:1-es képaránnyal rögzített filmeket többféle módon lehet 4:3-as képernyőre hozni, ám majdnem mindegyik megoldás kompromisszumokkal jár. A helyzetet kicsit megbolondítja, hogy a végeredményt nemcsak a tévészolgáltató határozza meg, hanem a felhasználók is beleszólhatnak a tévé beállításinak segítségével.
Hogy megértsük, miért volt szükség az átállásra, vegyük először az alapesetet: az átállás előtt vagyunk, az RTL Klub és a TV2 műsora is 4:3-as formátumú, és az adást 4:3-as tévén nézzük. Azokkal a filmekkel és sorozatokkal nincs is gond, amelyeket így rögzítettek, a 16:9-es és 2,35:1-es adásokat azonban át kell alakítani. Erre többféle megoldás is létezik.
Az átalakítás legegyszerűbb módja az un. letterbox eljárás, amely során a kép alsó és felső részéhez fekete csíkot toldanak, hogy az ily módon kiegészített kép képaránya 4:3- legyen. Az információtartalom elvileg megmarad, hiszen „minden” látszik, azonban kisebb területen, így a kép részletessége csökken. Az ily módon átalakított filmeket egy lapostévén ki lehet húzni teljes képernyősre torzítás nélkül, azonban az eredményen a részletesség csökkenése jól látszik: a kép homályosabb lesz valamivel.
A második, a gyakorlatban a legtöbbet alkalmazott módszer a Pan & Scan, ebben az esetben a 4:3-as képarányú kópia elkészítéséhez egyszerűen egy 4:3-as képarányú keretet helyeznek a szélesvásznú eredeti képanyagra. A 16:9-es képaránnyal készült filmeknél durván a kép negyede ugrik a kukába, míg a 2,35:1-es filmek esetében a csonkítás sokkal durvább, kb. 43%-os. Mivel a fontos történések nem mindig a képernyő közepén történnek, ezért a keretet folyamatosan mozgatják az utómunkálatos során, hogy a faramuci helyzetből a legtöbbet lehessen kihozni. Nyilván így is vannak érdekességek, és rengetegszer fordul elő, hogy értékes részletek esnek a vágás áldozatául. Az egyik legnagyobb klasszikus a Doktor House-ból való, de a Mátrix egyik nyitójelenete is jó példa: amikor a kép bal oldalán Trinity fut felfelé a tűzlépcsőn, jobb oldalt pedig egy ügynök figyeli ezt, megoldhatatlan, hogy a 4:3-as képben mindketten látsszanak.
A harmadik módszer a részletesség szempontjából az egyik legjobb alternatíva, praktikussági alapon viszont a legrosszabb: az eredeti tartalom megtartása mellett a képet egyszerűen összenyomják, így a sugárzás torz – a végeredményt pedig a tévén kell méretre állítani, feltéve, hogy lehetséges. Lapostévék esetében nyilván nincs gond, hiszen a kép kihúzása minden tévé esetében rendelkezésre áll, a probléma itt az, hogy rengeteg olyan CRT-s tévé van, amelyiken nincsen a képet összenyomó, 16:9-es üzemmód, ami kényszerűen torz képet eredményezne.
A modern technikának hála létezik egy hibrid megoldás is, amelynek neve open matte: ebben az esetben maga a felvételkészítés 4:3-as képaránnyal készül úgy, hogy a rögzítés során a rendező a szélesvásznon megjelenő képet látja egy keretben. A filmfelvétel alapvetően úgy történik, hogy a szélesvásznú képre optimalizál a rendező, mégis, ez esetben a 4:3-as kópia az összes fontos infót tartalmazza, sőt, annál még többet is; így eshetett meg például az, hogy akik moziban látták a Terminator 3-at, azok lemaradtak Kristanna Loken melleiről, akik viszont a tévében nézték meg a filmet, azok nem. Sajnos nem minden film gyártása során használják az open matte technikát, a sorozatok esetében pedig egyáltalán nem jellemző ez.
Amint korábban már említettük, sokan irritálónak találják a szélesvásznú tévé oldalán a 4:3-as képarányú adások esetén megjelenő két vastag fekete csíkot, ezért, bár az adás eddig 4:3-as képaránnyal jött, kihúzták 16:9-esre. Ez persze mindenképpen torz adást eredményez, viszont számos lapostévén van panoráma nagyítás funkció, ami úgy húzza szét a képet, hogy az arányok a kép középső részén csak minimális mértékben torzulnak.
