- 2014. június 3., 12:00
Azt már megnéztük, hogyan működnek az OLED-kijelzők, most az RGB, RGBW és WRGB rendszereket hasonlítjuk össze.
Hirdetés

Az OLED sok szempontból nagyon jó technológia; szokás azt mondani, hogy az LCD-k és a plazmák előnyeit egyesíti, valódi hátrányok nélkül. Ez azonban kis csúsztatás! Az előnyök egyesítésére vonatkozó rész stimmel, azonban az OLED gyártása egyelőre még drága, és a panelek élettartama sem feltétlenül olyan jó, mint ahogyan azt a gyártók szeretnék, hogy legyen. Az OLED működési elvével foglalkozó cikkünkben említettük, hogy a technológia legnagyobb előnye az, hogy a panel saját maga állítja elő a fényt, ezért nincsen szükség háttérvilágításra. És szóltunk arról is, hogy a kibocsátott fény színét lehet befolyásolni azzal, hogy a gyártók milyen szerves anyagot használnak a gyártásnál. Vagyis optimális esetben nemcsak háttérvilágításra, hanem színszűrőre sincsen szükség, ugyanis az alpixekelet be lehet úgy „állítani”, hogy vörös, zöld és kék színnel világítsanak. A gond csak az, hogy a megjelenített szín jelentős mértékben befolyásolja az OLED élettartamát. A legnagyobb probléma a kék színnel van; kissé talán meglepő, de a gyártók a mai napig nem találtak megoldás arra, hogy 10 ezer óránál sokkal hosszabb élettartamot biztosítsanak az ilyen színű pixeleknek, míg egy LCD- és plazmatévénél minimum 50 ezer órás működést ígérnek. Sokan egyébként éppen ennek tulajdonítják, hogy a technológia ilyen sokáig nem tudott igazán a felszínre törni, és csak mobil készülékek kijelzőiben talált utat magának (ezekben nem is világít annyit a pixel, a fényerő is kisebb, és egy telefont sokkal előbb lecserélünk, mint egy tévét, így a rövid élettartam nem tényező).

A készülékgyártók számos trükköt alkalmaztak a probléma áthidalására. Mivel a pixelek élettartamát az is jelentősen befolyásolja, hogy az adott képpont mekkora fényerővel világít, ezért a Samsung nagyon sokáig úgy próbált felülkerekedni a gondokon, hogy sokkal nagyobb (másfélszer-kétszer akkora) méretű kék alpixekelet alkalmazott – amelyeknek nyilván így alacsonyabb fényerővel kell világítani, hogy ugyanazt a fényességet elérjék, növelve ezzel az élettartamot. Azonban a módszer nem elég hatékony, ráadásul más gondok is vannak vele: a nem konzisztens formák miatt nagy a képpontok közötti „szünet” (apertúra), ami csökkenti a fényerőt és/vagy a pixelek élettartamát. Vélhetően főleg ez áll annak hátterében is, hogy a Samsung az év elején visszakozott és egyelőre megint nem gondolkozik abban, hogy OLED-tévét dobjon piacra.

Az élettartambeli problémára egy másik jó megoldás az RGBW pixelstruktúra, amelynél az RGB alpixelek mellé egy negyedik, fehér fényű alpixel (W) is bekerül. Ezzel a módszerrel növelni lehet az egyes képpontok fényerejét, vagyis a fehér alpixel megjelenése végső soron azt jelenti, hogy az RGB alpixeleknek elég alacsonyabb fényességet kibocsátani, így nő az élettartamuk.

A harmadik módszert az LG dolgozta ki, és röviden WRGB, hosszabban White OLED With Color Refiner Technology néven illeti. Ennek lényege az, hogy az OLED technológia segítségével a panel csak és kizárólag fehér fényt állít elő, amelyet az alpixelek fölé elhelyezett színszűr alakít vörös, zöld illetve kék színűre – az egyik alpixel fölé pedig semmi nem kerül, az fehér színnel világít, az RGBW pixelstruktúra előnyeit (főleg a nagyobb maximális fényerőt) kihasználandó. Ennek a megoldásnak nemcsak az az előnye, hogy teljesen kiküszöböli az alpixelek különböző színű fény kibocsátásából adódó, élettartambeli eltérések okozta problémát, hanem az is, hogy a gyártás során az OLED lényegét adó szerves réteg felvitelénél nem kell a különböző színű alpixelekkel „vacakolni”; ez egyrészt olcsóbbá teszi a gyártást, másrészt lehetővé teszi nagyobb méretű panelek rentábilis előállítását is.

A fenti három technológia az OLED-del kapcsolatos legnagyobb problémát három különböző módon közelíti meg. Tulajdonképpen elég csak a piacra nézni ahhoz, hogy megtudjuk, melyik tűnik a legjobbnak – nagyméretben jelenleg csak az LG képes gyártani (55 és 77 colos méretben), tehát a WRGB megoldás alkalmazása tűnik a leginkább kifizetődőnek. Persze felmerül a kérdés, hogy akkor miért nem gyárt mindenki ezzel. Egyrészt nyilván szabadalmi védelem miatt, másrészt azonban a WRGB eljárás sem hibátlan, vagy legalábbis nem mindenben a legjobb: az RGB pixelstruktúrával rendelkező, tehát a fényt már eleve az adott színekben kibocsátó alpixelek esetében ugyanis nagyobb színtér fedhető le. A kérdés persze az, hogy van-e értelme ezt hajszolni, ha egyelőre megfelelő forrásanyag és adatátviteli szabvány híján jelenleg a WRGB típusú OLED-kijelzőket (sőt, még az LCD-ket) sem tudjuk színkezelés szempontjából megizzasztani.

Címkék
Hozzászólások