A HDR, mint a tévéknél bevethető következő nagyágyú, először a 2014-es IFA-n tűnt fel, a következő CES-en pedig minden magára valamit is adó gyártó HDR-képes csúcskészülékeket mutogatott. A technológia nem új, de tévéknél eddig nem, csak képalkotásért felelős eszközökben találkozhattunk vele.
A HDR betűszó (ami a High Dynamic Range szavak kezdőbetűiből áll össze) valószínűleg sokak számára ismerős már, hiszen a fényképezőgépek, kamerák és okostelefonok világában bevett technológiát takar az eszközökkel elérhető dinamikatartomány növelésére. A HDR azonban most új területre is szeretne betörni: az év elején bejelentett csúcs- és felsőkategóriás tévék közül jó néhány támogatja. Az alapvető cél elvben természetesen a tévéknél is a nagyobb dinamikatartomány, végső soron a finomabb részletek megjelenítése.
Mi az a HDR és hogyan működik?
A fényképezőgépeknél HDR felvételi módban legalább kettő fotó készül eltérő záridővel, és az így elkészített sorozat információi alapján áll össze a végleges kép. A lényeg az, hogy az eltérő záridők alkalmazása miatt az egyik fotón a sötétebb, a másik fotón pedig a világosabb területek részletessége jobb, így a képek tartalmának megfelelő kombinációjával olyan végeredmény készíthető, amelyen a világos és sötét helyeken is megfelelő a részletesség – de legalábbis mindenképpen olyan, amilyet a szenzor korlátai miatt egyetlen fotóval nem lehetne elérni. Az alábbi két képen megmutatjuk, mi a különbség egy normál és egy HDR technikával készült kép között. A kép szimuláció, a HDR szabványosításáért fáradozó Dolbytól származik.
A HDR szerepe a tévéknél viszont, ha logikusan végig gondoljuk, kicsit más. Ami teljesen érthető: a tévék fényerejét nem kell és nem is lehet az egekbe emelni. Noha a HDR-képes tévék nagyobb maximális fényerőre képesek, mi nézők alapvetően nem a dinamikatartomány növeléséből, sokkal inkább a vele járó egyéb előnyökből, így a jobb részletességből és a nagyobb színtér lefedettségből profitálhatunk.
Ez utóbbi azt jelenti, hogy a vörös még vörösebb, a kék még kékebb, a zöld még zöldebb lesz – ilyet persze hallottunk már, de a korábbi megközelítéseknél alapvetően a fényerővel trükköztek a gyártók, ezért a hatás mesterkélt lett. Erre szoktuk a tesztekben azt mondani, hogy a kép túlszaturált. Ha viszont a fényerővel együtt a színtér is nő, akkor a művi hatás nélkül lehet a valósághoz közelebb eső képi világot megteremteni.
A lényeg a részletesség
A HDR-képes tévéknél valamivel nagyobb dinamikatartomány érhető el tehát, ennél azonban fontosabb, hogy jobb részletesség is megjeleníthető – amennyiben az alkalmazott technológia is alkalmas erre. Egy normál és egy HDR felvétel között jól megfigyelhető különbség tehát elvileg az, hogy több részlet látszik a különösen sötét és a különösen világos területeken. A gond ezzel csupán az, hogy az LCD technológia, ha nem trükköznek a gyártók, egyszerűen nem alkalmas arra, hogy mély feketét jelenítsen meg. Így hiába növekszik a részletesség, azt egy LCD-tévé nem igazán képes megmutatni. Persze lehet trükközni, és a local dimminget segítségül hívni, de azt látni kell, hogy ez csak köztes megoldás, amely arra nem képes, hogy a kijelzőn egymáshoz közel lévő területeken nagyon sötét és nagyon világos tartalmat jelenítsen meg.
És itt jön képbe az OLED; egy ilyen panel minden egyes képpontja önállóan kikapcsolható akár teljesen még akkor is, ha a mellette lévő pixel a legnagyobb fényességgel világít. Persze az OLED hátránya, hogy maximális fényerő és fogyasztás tekintetében a panelek gyengébben teljesítenek, mint egy LCD – ha viszont a sötétebb területeken megjeleníthető részletességet és a helyi maximális kontrasztot nézzük, akkor az OLED valósággal feltörli a padlót egy LCD-tévével. Nem véletlen, hogy az LG, amely az OLED technológia szószólója, a HDR technológiát egyelőre csak az OLED-tévéknél használja.
Akkor most mire jó a HDR?
HDR alkalmazásával a nagyobb színtér és a nagyobb fényerő miatt akár a kültéren és beltéren rögzített videók képi világa is jelentősen eltérhet egymástól, ennél azonban sokkal fontosabb, hogy jobb részletesség érhető el a technológiával. De ez utóbbi nem a nagy fényerőnek köszönhető: 1000 cd/m²-es fényerőt amúgy sem érdemes beállítani, mivel ez – mondjuk sötét szobában – már annyira vakító lenne, hogy a tévét egyenesen kellemetlen lenne nézni.
A jobb részletesség viszont kulcsfontosságú: nemcsak több információ juttatható el a nézőkhöz, a képi világ azért is szebb lehet, mert finomabb színátmenetek elérésére is van lehetőség. Ha veszünk például egy olyan jelenetet, amelyben egy sötét szobában elhelyezett asztalt és a rajta lévő dolgokat lámpa világít meg, akkor – amennyiben a felvétel maga is HDR – egy HDR-képes tévé a lámpa erős fényét és az árnyékos területeket is képes nagy részletességgel megmutatni. Ezt egy nem HDR-képes tévé nem fogja tudni megtenni: vagy gyenge lesz a fekete és eltűnnek bizonyos részletek, vagy a lámpa körüli, elvben fényes rész lesz sápadt.
Amit még fontos tudni, az az, hogy a HDR nincsen felbontáshoz kötve, bár a gyártók egyelőre csak 4K-s tévékben alkalmazzák.
Mit lehet nézni HDR-ben?
Röviden mindent, amit HDR-ben rögzítettek. Hosszabban? Hááát… nem sok mindent. Egyelőre. Nagyon kevés olyan tartalom van, amivel egy HDR-képes tévét ki tudnánk használni. Ez egy darabig még szinte biztos, hogy így is lesz, de a dolgon nem igazán kell meglepődni: értékelhető mennyiségű (és minőségű) tartalom a Full HD-s tévékre, a 3D tévékre és a 4K-s tévékre is jóval azok megjelenése után érkezett. Noha a Netflix és az Amazon az USA-ban már több olyan sorozatot is „műsorra tűzött”, amelyekre ráaggatták a HDR címkét, nem nehéz belátni, hogy ezekkel a technológia korlátait bajosan lehet feszegetni. A streaming szolgáltatásoknál ugyanis a dolog már ott elbukik, hogy ezek rendes 4K-s tartalom továbbítására sem igazán alkalmasak. Az infrastruktúra erősen korlátoz: a streamek bitrátája jellemzően 12 Mbit vagy kisebb – míg a netről letorrentezett, jó minőségű Full HD-s filmeknél is kb. 10-12 Mbitet használnak. És ez még a jobbik eset, a gyakorlatban sokszor nincsen arra lehetőség, hogy folyamatosan ekkora sebességgel áramoljanak az adatok.
Az aranykort az hozhatja majd el, ha a Blu-ray lemezeken is megjelenik a HDR tartalom, de erre, bár a szabvány már készen van, valószínűleg még várni kell egy darabig. Arról nem is beszélve, hogy a HDR-képes Blu-ray lejátszókkal sem lehetne éppen Dunát rekeszteni. És ezek a lejátszók nemcsak ritkák, hanem meglehetősen drágák is…
