Tartozékok, kiegészítők
Portartály
Az iRobot Roomba gyűjtőtartálya a hagyományos porszívók zsákjához képest igen kicsi, ezért 1-3 használat után célszerű üríteni. Annak ellenére, hogy a készülék naponta takarít, döbbenetes mennyiségű port képes egy-egy alkalommal összeszedni egy kb. 60 m2-es területen.
Dokkoló
A dokkoló olyan töltőállomás, amihez az iRobot Roomba dolga végeztével visszatalál, hogy az néhány óra alatt (a leírás szerint 3 óra, de tapasztalatom szerint annál hamarabb) feltöltse a készülék akkumulátorát. Ennek hiányában a készüléket az oldalán található csatlakozón keresztül kell tölteni, amihez előbb meg kell találjuk a lakásban (tipikusan ágy alatt vagy függöny mögött szokott lepihenni). Bármennyire is bagatellnek tűnik is, ez az emberi beavatkozás az, ami miatt a robot kevesebbet fog dolgozni, mint kellene neki: mi emberek ugyanis van hogy elfeledkezünk a feladatunkról.
Persze előfordul, hogy nem minden úgy működik, mint kellene, így a Roomba néha nem talál vissza a dokkolóra. Ilyenkor elkerülhetetlen az emberi segítség, de hetente vagy kéthetente egyszer ennyi belefér.
Programozható vezérlés
A Roomba a hét minden napjára, napi egy időpontra beprogramozható. A megadott időben aztán a robot néhány pittyegés után automatikusan munkába lendül és kitakarítja a rá bízott területet. A másfél órás takarítás után a dokkolónak hála automatikusan feltölti magát, majd másnap kezdődik minden elölről. Így akár hetekig eldolgozna felügyelet nélkül is, ha a gyűjtőtartályt nem kellene néha üríteni.
Ez ismét egy olyan szolgáltatás, ami nélkül ezt a robotot nem szabadna árulni, illetve nem is szabad megvenni.
Vezeték nélküli vezérlés + távirányítóval
Az iRobot Roomba 560-ashoz nem jár távirányító, de nem is tartom szükséges kiegészítőnek. Azért robot a Roomba, hogy nekem ne kelljen foglalkoznom vele.
Virtuális fal
A virtuális fal sokkal fontosabb kiegészítő. A "fal" egy olyan infravörös jeladó, amivel megakadályozhatjuk, hogy a Roomba átlépjen egy kijelölt határt. Leggyakrabban ez egy ajtó, de lehet olyan terület is, ahol a tapasztalatok alapján gyakran elakad, vagy a földön hagyott tárgyak miatt amúgy sem tudna takarítani. Az 560-ashoz ilyen egységet nem mellékeltek, de a kapott Világítótorony ennek a funkciónak az ellátására is képes.
Világítótorony
A virtuális fal okosabb változata. Segítségével a robot mindaddig egy szobában tartható, amíg ott nem végzett. Csak ha a szoba kész, akkor engedi át a világítótorony a Roombát a következő helyiségbe. Így a robot nem császkál össze-vissza a két helyiség között, hanem egyszerre csak egy feladatra koncentrál. A bútorok miatt akár már egy szoba is kellően bonyolult terep lehet, felesleges két ilyet egyben végeztetni vele. A csomagban 2 világítótornyot kaptunk, amikkel a 3 szobát és az előteret három részre tudtam osztani. A rendszer az esetek nagy többségében szépen működik, egy kis részében viszont meggátolja, hogy a dokkolót kereső robot visszajusson a dokkolót rejtő szobába. Ilyenkor a robot végső kimerüléséig bolyong a rossz helyiségben.
A világítótornyok az apróbb hiba ellenére is valóban hasznos kiegészítések akkor, ha egynél több helyiség takarítását szeretnénk a takarító robotra bízni.
Működés közben
Spot mód
A spot mód lényege, hogy ha valamit kiszórtunk a lakásban, a robotot a kosz közepére téve utasíthatjuk, hogy takarítson fel. A Spot gomb megnyomása után a Roomba elkezd körözni, majd egy spirál formát leírva egyre nagyobb területet porszívóz fel. A közel 1 m2 elérése után csökkentve a körök méretét visszajut a kiindulási pontra. Bár ötletes programnak tűnik, teljesen felesleges, ugyanis ha kiszórunk valamit, akkor az általában nem szabályos kör alakú területen szóródik szét, és ritka az, hogy csak olyan kicsi a folt, hogy egy ilyen programmal a robot feltakaríthassa. Ha meg ott kell állni mellette, hogy 2-3 percenként arrébb rakjuk és újraindítsuk, akkor érdemesebb elővenni a seprűt és lapátot. Ráadásul a belógó széklábak vagy ajtófélfák is komoly zavart tudnak okozni a Spot program hatékony működésében.
Elakadáskezelés
Az 5. generációs Roomba komoly elakadás elleni programokkal lett felruházva. A legegyszerűbb, hogy nem esik le a lépcsőn, mert mindig csak előre megy, az elejében pedig mélység érzékelésére alkalmas szenzorok vannak elrejtve, amelyek időben megállítják a porszívót.
Nálunk persze megesett, hogy néha elakadt, de ennek egy szerencsétlen véletlen az oka. A lépcső elé ugyanis felszereltem egy fából készült rácsot, hogy a gyerekek le ne essenek. Ennek az alja pont olyan magasságban van, hogy a Roomba tetején lévő kis érzékelő súrolja, azonban a léc nem teljesen egyenes, így a robot többnyire simán átmegy alatta. Ha azonban picit megakad, és úgy érzi az automatika, hogy le tudja küzdeni ezt az akadályt, akkor kicsit nagyobb erővel újra próbálkozik, amitől néha a lépcsőfigyelő jelzése ellenére is túlszalad a lépcső szélén. De az elakadást legalább zeneszóval jelzi.
A kevésbé látványos, de talán még az előzőnél is fontosabb megoldás, hogy ha a robort véletlenül feltekeri a keféjére a szőnyeg rojtját, a függönyzsinórt, vagy bármi hasonlót, és ettől elakad, akkor a kefék ellentétes irányú forgatásával megoldja a problémát. A megoldás annyira hatékony, hogy ilyen jellegű elakadás miatt még nem kellett segítenünk.
Nagyon jó a rendszer küszöb kezelése is. A nagy méretű, kiemelkedő kerekeknek hála a robot komoly akadályokon is átvergődik. Nálunk ugyan nincsenek küszöbök, csak burkolatváltó sínek, de földön hagyott alacsonyabb (küszöb szerű) akadályokon simán átgázol.
Kosz felismerés
A Roomba elméletileg figyeli a padlót, amin éppen áthalad, és ha különösen koszos terepet észlelt, akkor azt nagyobb gondossággal járja be. Na ezt a funkciót élőben még egyszer sem láttam.
Lopakodó mód
Mikor megrendeltem a Roombát, úgy terveztem, hogy délelőtt dolgoztatjuk, amikor nem vagyunk itthon. Mi sem zavarjuk őt, ő sem zavar bennünket. Az, hogy a házat mozgásérzékelős riasztó védi távollétünkben, eszembe sem jutott. Márpedig az iRobot Roomba igencsak mozog, mikor dolgozik. Szerencsére a mozgásérzékelők nem indulnak be a Roombától, így elvileg tényleg takaríthatna napközben, ettől függetlenül nálunk mégis a kora reggeli takarítás maradt beprogramozva.
Amire nem jó a Roomba
Nem lehet vele nagytakarítást végeztetni. Ha nagy a kosz, akkor a nagyját összeszedi, de mivel egy csomó helyre (szekrény mellé, ajtó mögé, stb.) nem fér be, nem tud igazán alapos lenni. Az ilyen helyeken ottmaradó por pedig hamar ellepi a már megtisztított felületeket is. Ezért az első alkalom után érdemes a kihagyott részeket alaposan kitakarítani.
Nem jut be kisebb helyekre, alacsony aljú bútorok, ágyak, kanapék alá. A por viszont nem ilyen válogatós, megtelepszik mindenütt. A jó hír, hogy ha a lakás többi részét rendszeresen takarítja egy robot, akkor ezeken az eldugott helyeken is lassabban rakódik le a kosz, így azokat elég havonta egyszer takarítani.
Összefoglalás
A Roomba legnagyobb hibája, hogy kissé hangos. Amikor az ember ébren van, nagy felüdülést jelent ha végre leáll. Viszont hozzá is lehet szokni a hangjához, így egy idő után simán lehet mellette aludni. Előfordult már, hogy végzett mire felébredtünk, és csak a töltő villogása érulta el, hogy már elvégezte a feladatát.
Ha az iRobot Roomba minden nap végigtakarítja a lakást, akkor a padló egyéb erőfeszítések nélkül is folyamatosan pormentesen tartható. Így nincs szükség heti porszívózásra (ami mellett azért valljuk be néhány nap után már újra poros a lakás), ráadásul a tiszta padló mellett kevesebb port kavarunk a levegőben is, ezért a többi felületen (polcok, asztalok, ablakpárkányok) is kevesebb rakódik le. Nálunk a készülék főleg laminált padlón fut, de a kisebb szőnyegeket is szépen tisztán tartja.
Bár a bruttó 130 ezer forintos fogyasztói ára nem éppen alacsony, a tapasztalatok alapján újra a vásárlás mellett döntenék.
Értékelés:
Az iRobot Roomba hazai forgalmazója a myrobot.hu.