- 2010. január 25., 08:00
A Sharp az elsők között jelent meg LED-es tévével, aztán hosszú szünet következett a következő modellekig.

A Sharp nem tartozik azon gyártók közé, amely elárasztja modellválasztékával a piacot, egyszerre mindig viszonylag kevés vasat tart a tűzben. Részben ennek tudható be, hogy a japánok „kommersz” LED-es tévéi elég sokat várattak magukra – pedig az XS1 szériával a Sharp az elsők között volt a LED-es, local dimminges készüléket piacra dobó gyártók között. Ami késik, nem múlik, és az IFA 2009 után nem sokkal hazánkba is megérkezett a Sharp ebbe a szegmensbe szánt LE600-as és LE700-as szériája.

Sharp LC-40LE600E

Mostani tesztünk alanya a 40 colos AQUOS LC-40LE600E, amely a LED-es tévék között az egyik legkedvezőbb árcímként mondhatja magáénak.

Külső

Amíg a Samsung és az LG egymást próbálja lekörözni dizájnban és vékonyságban, addig a japán gyártók szembe mennek ezzel a trenddel. A Sharp például meg sem próbálta a világ legvékonyabb LED-es LCD-tévéjét elkészíteni (hogy miért, arra még visszatérünk), ennek ellenére mostani tesztünk alanya, az LC-40LE600E egyáltalán nem csúnya, sőt. A tévé persze a hagyományosabb formákat követi, azonban a fekete káva egyhangúságát alul egy vastag, ezüstszínű csík töri meg. Azért azok sem maradnak hoppon, akik a fényes fekete borítást kedvelik, mert a káva többi része és a talp fényes fekete, sőt, maga a panel is megkapta azt fényes bevonatot, amelyet egyre több gyártó alkalmaz. A formavilág szögletes és tulajdonképpen teljesen szimmetrikus is, viszont a bekapcsolást jelző LED, az OPC szenzor és a távirányító érzékelője a „fémcsíkban”, jól látható módon kapott helyet.

Sharp LC-40LE600E

LED-es, de nem vékony

Az anyagok minőségével és az összeszereléssel alapvetően elégedettek lehetünk, de csak akkor, ha a tévét szemből nézzük. Oldalról és hátulról érződik, hogy a választott műanyag azért nem az elérhető legjobb volt, a tévét szoba közepére nem feltétlenül ajánlatnánk. Amennyiben a tévét a falra szeretnénk erősíteni, természetesen van rá mód, és ebben az esetben a talp teljesen leszerelhető (valójában a talp és a káva a dobozban nincs is összeszerelve).

Sharp LC-40LE600ESharp LC-40LE600E

Hátlap és hátsó csatlakozók

Csatlakozók terén a tévé egy picit keveset nyújt, a legfontosabbnak számító HDMI bemenetből ugyanis csak hármat kapunk (kettőt hátul, egyet oldalt). Emellett van YPbPr, SCART és AV bemenet, optikai digitális audio kimenet és fülhallgató kimenet valamint egy CI foglalat a DVB-T tunerhez. Oldalt egy USB csatlakozó is helyet kapott, de mellette felirat is jelzi, hogy ez a port csak és kizárólag szervizcélokat szolgál.

Belső

Az LC-40LE600E 40 colos, Full HD felbontású panelt kapott, amely X-Gen szériás, azaz fényes bevonatú, így egy kis tükröződésért cserébe élénkebb színeket és jobb kontrasztot biztosít. A panel legérdekesebb tulajdonsága mégsem ez, hanem a LED-es háttérvilágítás, amely ráadásul hátsó! És itt utalnánk vissza arra, hogy a tévé miért ennyire vastag, hiszen a hátul elhelyezett LED-eknek sok helyre van szüksége. A Sharp fehér LED-eket használ ebben a tévében, azonban local dimming nincs, a tévé arra nem képes, hogy az egyes szegmensek fényerejét a megjelenített tartalomtól függően ám egymástól függetlenül vezérelje. Így az egész picit értelmét veszti; mert a LED-ek alkalmazásának ez lehetne az egyik előnye (a másik pedig a vékony káva, oldalsó LED-es megvilágítással).

Sharp LC-40LE600E

Az egyik dizájnelem

Az LC-40LE600E maximális fényere 450 cd/m² a dinamikus kontrasztarány pedig Mega, ami a Sharp esetében (is) 2 millió:1-es értéket takar. A Sharp saját ASV technológiával készült paneljét használja (amely egyébként egy VA variáns), ennek betekintési szöge papíron 176 fok – ez a gyakorlatban is elég arra, hogy a tévét akár egy egész népes társaság körülülje.

A tévé elektronikája extrákkal nincs túlzottan telepakolva – részben ennek is köszönhető a kedvező ár –, nincs 100 Hz és nincs 24p sem. A tévé ennek ellenére a 24p jelfolyamot tudja fogadni (hiszen HD Ready 1080p-s), csak a kadenciahelyes megjelenítésről nem tud gondoskodni. Tunerből viszont van digitális DVB-T is, amely a hazai adók vételére is alkalmas.

Sharp LC-40LE600ESharp LC-40LE600ESharp LC-40LE600E

Gyári beállítások színhelyessége: normál, mozi és játék módok

A teszteket ezúttal is az alapbeállítások vizsgálatával kezdtük, és az LC-40LE600E nem igazán teljesített jól. A normál profil enyhe túlszaturáltságot mutatott, emellett sem a gamma, sem a fényerő, sem a színhőmérséklet nem volt optimális, a deltaE értéke pedig 6,8 volt. A legnagyobb gondunk mégis az volt, hogy a sötét árnyalatoknál a részletgazdagság teljesen elveszett. A mozi színprofil használhatóbb eredményt adott, bár a gamma itt is 2,3 volt, az eltérés kisebb volt, mint normál színprofillal, a színhőmérséklet 6665K-ra módosult, a deltaE pedig 4,8-ra csökkent. A fényerő kikapcsolt OPC-vel (környezeti fényviszonyokat mérő szenzor) maximális volt, bekapcsolt OPC-vel sötét szobában viszont csak 100 cd/m&sup2. Sajnos a sötét helyeken a részletesség ezzel a színprofillal is eltűnt, azonban egy kis állítgatással ezen könnyen lehet segíteni!

Az optimális beállításokat a mozi profilból kiindulva kerestük meg. A legjobb képet a következő beállítások adják: háttérfény: -12 és -4 között (ezzel a fényerő 120-230 cd/m2 között változtatható), OPC ki, vagy OPC be, és a tartományt állítsuk be -12 és -4 közé, fényerő +5, kontrasztarány +23, szín -5, tónus -1, képélesség 0-2 között, színhőmérséklet: alacsony, aktív kontraszt ki.


Optimális beállításokkal: OPC nélkül és OPC-vel

Ezekkel a beállításokkal 2,3-as gammát, 139 cd/m²-es fényerőt, kiváló, 0,05 cd/m²-es feketét, 2780:1-es kontrasztot, 6773K-s színhőmérsékletet és 4,7-es deltaE-t kapunk, valamint a sötét árnyalatok is a helyükre kerülnek; a színek továbbra sem lesznek tökéletesen pontosak, de a részletek előbújnak.

A fogyasztás a fenti beállításokkal 74 watt, ami a tévé méretét is figyelembe véve nagyon jó eredmény. Készenléti állapotban gyakorlatilag nincs (<0,1 watt) energiafelvétel.

»1 - Page 0
Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00