- 2010. április 6., 08:00
Megérkeztek Európába is a Samsung robotporszívói. A hazánkban először megjelenő SR8845-ös modellt teszteltük.

Samsung Tango (SR8830) – marketing minta

Egy logisztikai hibának köszönhetően a tesztre először rossz készüléket kaptunk. Robotnak robot volt, sőt porszívózott is, így azonnal szabadon eresztettük a tesztpályán. Néhány napi használat után azonban sorra jöttek a jelek, hogy itt valami nincs rendben.


Samsung (Tango) SR8830

Samsung (Tango) SR8830

A robot először is nem vette figyelembe a kapuk jeleit. Úgy ment be a tiltott területre, mintha ott sem lenne a kapu. Az időzítés beállítása sem volt százas, hiába állítottunk be bármit, a robot nem indult el automatikusan. Ráadásul a robot pont ugyanúgy dolgozott letakart kamerával is, mint nélküle (Bár később kiderült, hogy ez igaz a végleges robotra is.) Gyors telefonálás és sorozatszám egyeztetés után kiderült, hogy a nálunk lévő példány egy marketing minta, lényegében vitrinbe való. A végleges, nekünk szánt darab megérkezéséig azonban nyúztuk még egy kicsit.

Persze a két robot között nem csak annyi volt az eltérés, hogy az egyik végleges a másik pedig nem. A marketing minta egy futurisztikus kinézetű, érintőpaneles vezérlésű robot volt, extra portartály ürítő nyílással és egy helyett kettő okos kapuval. Kijelzője és érintésérzékeny gombjainak tanúsága szerint ráadásul nem csak 23 órára előre, hanem pontos napi indulásra is programozható, ha a végleges szoftver fut rajta.


Samsung Navibot SR8855 érintésérzékeny kezelőfelület

Samsung Navibot SR8855 érintésérzékeny kezelőfelület

Az egyetlen dolog, amit nem sajnálunk a végleges modellről, az az érintésérzékeny kezelőfelület. Nagyon mutatós, nagyon cool, de nem igazán kellemes használni. Értjük, hogy egy ilyen jövőbe mutató eszköznek illik ennek megfelelően kinéznie, de a kezelhetőséget ne áldozzuk fel a dizájn oltárán!



A Samsung Navibor SR8855 portartálya és ürítése a külön nyíláson keresztül

A portartály ürítésének egyszerű, gyors módszere viszont kár hogy lemaradt az itthon forgalomba kerülő modellről. A robot tetejének hátsó részénél lévő nyíláson keresztül ugyanis, egy hagyományos porszívó csövével, egy pillanat alatt üríthető a tartály. Furcsa persze, hogy a koszt az egyik porszívóból egy másikba ürítjük, de ha az a másik porszívó porzsákos darab, akkor sok kis adag kényelmetlen ürítése helyett, egy egyszerű porzsák cserével megússzuk a dolgot. Szerintünk zseniális.


Samsung Navibot SR8855 két okos kapuval

A Samsung Navibot SR8855 két okos kapuval érkezik

Nyilvánvalóan költségcsökkentés lehet annak is az oka, hogy kettő helyett csak egy okos kaput szállítanak a Navibothoz. Minél nagyobb egy lakás, annál több kapura lehet szükség; ha nekünk kellett volna dönteni, inkább a távirányítót húztuk volna ki a tartozéklistáról.



Mint végül kiderült, ez a minta a szoftvert és a kapukat leszámítva egy, a kanadai piacra szánt, Samsung Tango (SR8830) robot volt, ami külsőre szinte teljesen azonos az Európában szintén most bemutatott Navibot SR8855-tel. Ami az újabb, európai modellben újdonság, az az Edge mód. Az ősszel megjelent Tangoban ugyanis még alapértelmezett volt a tárgyak érintése. Az SR8855 a dizájnban, a gyors tartályürítő nyílásban és a napi időpont beállításban tér el az SR8845-től, de a hét különböző napjaira különböző időpontokat beállítani abban sem lehet (pl. hétvégén, mikor otthon vagyunk kikapcsolni, vagy későbbre programozni). Ezt pedig a Roomba már 2 éve is tudta.

A cikk a következő oldalon folytatódik!

Címkék
Hozzászólások