- 2010. július 26., 08:00
Megnéztük, hogyan teljesít az Acer második generációs 3D-s monitora, a 120 Hz-es képfrissítésr képes GD245HQ.

120 Hz-es, tehát sztereoszkópikus 3D-s megjelenítésre alkalmas TFT monitorral elsőként a Samsung jelentkezett, még a tavalyi év során. A SyncMaster 2233RZ-t megjelenésekor természetesen már teszteltük is. Azóta érdekes módon kevés gyártó termékpalettáján tűnt fel hasonló monitor, pedig a 3D-s megjelenítéshez a tartalom a PC-s játékok világában sokkal inkább adott, mint az LCD- és plazmatévék valamint a filmek esetében. Ráadásul ahhoz, hogy a számítógép képes legyen 3D-s tartalmak megjelenítésére, nem is kell feltétlenül a legdurvább játékgép – nyilván nem árt a nagy teljesítmény, de 3D-re akár már egy E6750-es CPU-val és egy GTX260-as VGA-val szerelt gép is alkalmas lehet.
Mostani tesztünk alanya a kevés 120 Hz-es monitorok egyike, az Acer G, tehát gamer sorozatába tartozó GD245HQ, amely 2 ms-os válaszidejével már a második generációt képviseli (az első generációs 3D-s megjelenítők válaszideje 3 ms volt).

Külső

Az Acer nem szokott különösebben variálni a monitorok külső felépítésével, főleg nem a játékosoknak szánt modelljei esetében. Az ok nagyon egyszerű, a mostani dizájn már bevált, és kiválóan passzol az Acer – Magyarországon egyébként nem forgalmazott – játékgépeihez.

A GD245HQ-ról így messziről látszik, hogy az Acer tervezte, az alapvetően szögletes, alul azonban lefelé nyúló háromszöget formázó káva jellemző a cég otthoni felhasználóknak készített monitorjaira – ilyen kialakítású például a tavaly nálunk járt, érintőképernyős T230H is. A káva részben fényes fekete, de csak a panelhez közel eső keret valamint a lefelé nyúló háromszög kapta ezt az ujjlenyomatokat remekül vonzó felületet, a káva több része, így a keret külső széle valamint a hátlap már egyszerű fekete borítású. A gombok közül az előlapra csak a bekapcsoló gomb került, a többi kezelőszerv az alsó élen található (ez öt további gombot jelent egészen pontosan) – ezek helyét elöl kis pontok jelzik. A menürendszer kezelése ezzel az elhelyezéssel nem a legjobb, de erre később még visszatérünk.

A monitor talpa X-et formáz, és fekete-narancssárga, éppen olyan színű tehát, mint az Acer játékosoknak szánt számítógépei. A talp különösebb extra funkciókat nem nyújt (az otthoni monitorok többségénél ez így van), a káva nem emelhető, nem forgatható és nincs pivot sem – egyedül a dőlés szöge változtatható.

A GD245HQ összességében elég robusztus monitor, főleg a mai, LED-es konkurensekkel összehasonlítva. A kialakítás ennek ellenére szerintünk összességében nem rossz, de az tény, hogy a monitor inkább számítógépes szobába, mintsem nappaliba illik.

A hátsó csatlakozópanelre DVI, HDMI és D-Sub csatlakozó is került. A HDMI akkor lehet fontos, ha játékkonzolt vagy DVD-/Blu-ray lejátszót kötünk a gépre, esetleg néha notebookot. Asztali PC-vel ugyanis mindenképpen a DVI kapja a főszerepet: Dual Link kialakításának köszönhetően egyedül ez a csatlakozó képes 120 Hz-es képfrissítési frekvenciával továbbítani a képet. Nyilván ehhez megfelelő kábel is kell, amit az Acer kivételesen mellékel is a monitor mellé (a gyártó a „normál” megjelenítők mellé szinte mindig csak D-Sub kábelt csomagol). Single Link DVI kábellel illetve akkor, ha a HDMI vagy a D-Sub csatlkozót használjuk, a 120 Hz-es képfrissítési frekvencia nem is jelenik meg a Windowsban a lehetséges beállítások között.

Belső

A GD245HQ technikai paraméterei alapján egy teljesen átlagos, természetesen TN panellel szerelt monitor. Sajnos a gyártók egyre inkább mellőzik az IPS és a VA alapú megoldásokat, amikor 40-50 ezer forintért már 24 colos monitort vásárolhatunk, akkor egy 100-130 ezer forint körüli típust nem túlzottan éri meg piacra dobni. Pedig sokak szerint (szerintünk is) lenne rá kereslet. A 3D-s monitorok esetében azonban egy másik szempont is a TN panelek mellett szól, a nagyon alacsony válaszidővel ugyanis a gyártók, és így az Acer is a crosstalk effektust a minimális mértékre tudják csökkenteni: a GD245HQ 2 ms-os válaszideje sokkal jobb, mint a más típusú panelek jellemzően 5 ms-os értéke.

A monitor kijelzője 23,6 colos, felbontása 1920×1080 pixel – tehát 16:9-es képarány mellett éppen a Full HD felbontást kapjuk. Fényerő értéknek 300 cd/m²-t ad meg az Acer, statikus kontrasztarány adatunk viszont nincsen – a tapasztalatok alapján azonban 1000:1-es érték valószínűsíthető. A dinamikus kontraszt 80 000:1-hez. Semmi egyéb trükközés sincs, azaz a monitor azt nyújtja, amit egy TN paneles monitor szokott: CCFL háttérvilágítással az NTSC színtér 72%-át kapjuk meg, a színképzés 6 bit+3bit FRC-s, a betekintési szögek pedig 170 fokosak, mindkét irányban. Az Acer ennél a monitornál nem alkalmazta a jobb színeket és nagyobb kontrasztot biztosító, de cserébe fényes, tükröződő bevonatot sem. Az elektronika HDMI és D-Sub bemenettel legfeljebb 75, DVI bemenettel pedig 120 Hz-es képfrissítésre képes.

A gyári színprofilok az Acertől megszokott képet mutatják, a színekkel nagyon nagy gond nincsen, de a 3-4 közötti átlagos deltaE értékek jónak sem mondhatók. A színhőmérséklet – a menüben a meleg beállítást választva – viszont teljesen rendben volt, azonban, és ez szintén Acer szokás, a gamma igen messze volt az optimálisnak mondott 2,2-es értéktől. Emellett a fényerő értéke is túl magas volt, minden színprofil esetében.


Standard, text, grafikus és mozi üzemmódok

Először megpróbáltuk a beállításokat kalibráló eszköz nélkül jobbra belőni, de végül úgy találtuk, hogy a gyári Text profil értékénél jobbat nem lehet elérni – ha a fényerőt és a kontrasztarányt megpiszkáljuk, a színek még jobban „szétcsúsznak” valamint a gamma is tovább romlik. A kontrasztarány 0,16 cd/m²-es fekete mellett ebben az esetben 960:1 volt. A műszeres beállításokhoz így természetesen mi is a Text színprofilt használtuk kiindulási alapként. A monitor színprofilja itt elérhető, ez a következő értékek mellett adja a legjobb eredményt: fényerő 35, kontrasztarány 66, RGB 100/88/97.

Kalibrálva

Kalibrált állapotban már sokkal jobb a helyzet, az 1,3 alatti átlagos deltaE érték és az 1,9-es maximum kiváló (de nem tökéletes) eredményt jelent, és helyre került a gamma is. A fényerő kalibrált állapotban végül 114 cd/m²-re csökkent, a fekete pedig 0,14 cd/m² lett, így 854:1-es kontrasztot mértünk. Habár ez kismértékű csökkenés a kalibrálatlan állapothoz képest, összességében mégis jobb képet kapunk, a helyes árnyalatoknak köszönhetően. Érdekességképpen lemértük azt is, hogy a monitor színhűsége hogyan változik meg, illetve megváltozik-e egyáltalán akkor, ha 120 Hz helyett csak 60 Hz-es képfrissítést állítunk be – az eredmény meglepő. A színhelyesség minimális mértékben változott, rosszabb lett (1,5-ös átlagos, és 2,1-es maximális deltaE), és egyértelműen a képfrissítési frekvencia váltása miatt, mert a méréseket 60 és 120 Hz-es képfrissítés mellett is többször megismételtük.

A monitor fogyasztása Text színprofilt használva 40,3 watt volt, optimális beállításokkal pedig 30,2 wattot mértünk. A kikapcsolt GD245HQ energiafelvétele 0,9 watt volt.

Címkék