Ha alcímet is szeretnénk adni tesztünknek, azt írnánk: időutazás. A Gigabyte Q1580M ugyanis olyan, mintha az 1-2 évvel ezelőtti időszakból érkezett volna hozzánk, hogy harcba szálljon a mostani noteszgépekkel. Bár a számítástechnikában 1-2 év rengeteg, a Q1580M mégis meglepetést okozott, mutatva, hogy nem feltétlenül kell mindig, minden célra a legújabb hardvert választani. Bár a gép csak 130 ezer forintba kerül (igaz, operációs rendszer nélkül), mégis 2 GHz-es, kétmagos processzort kapunk, tűrhető integrált grafikával, 15,4”-os kijelzővel és bővíthető memóriával. Próbáljuk csak meg ezt összeválogatni egy mai platformra épített notebooknál – igencsak nehéz dolgunk lesz.
Külső
A dizájn terén nem fogunk hanyatt esni a Q1580M-től, külsőre ugyanis egy meglehetősen átlagos, távol-keleti noteszgépnek tűnik, amelyet a kijelző hátlapjának négyzetes mintázatával próbáltak meg egyedivé tenni a Gigabyte mérnökei.
Azok számára, akik a noteszgépet nem csak otthon, az asztalon szeretnék használni, hanem tényleg hordozható munkaeszköznek szánják, a fényes részek folyamatosan gondot fognak okozni, hiszen bármilyen szennyeződés, de főleg az ujjlenyomat azonnal meglátszik a felületeken.
Fényes burkolatból márpedig rengeteg van – az imént említett fedőlap mellett fényes a monitor kávája és a billentyűzetet körbefogó fekete felület is. Szerencsére legalább a csuklótámasz matt és a vele teljesen egy anyagból készült, csupán egy jelzésértékű bemélyedéssel elhatárolt tapipad is ilyen. Az ujjlenyomat- és karcgyűjtésre hajlamos anyagokat leszámítva a gép összeszerelése igényesnek mondható, nincsenek durva hézagok, a gép nem recseg-ropog és a billentyűzet is kényelmes. És nem is különösebben hajlékony, gépelni tehát egészen jól lehet rajta.
Az a feladat, hogy a Q1580M csukva maradjon, a zsanérokra hárul, amelyek a vadonatúj tesztgép esetében olyan jól látják el munkájukat, hogy a gép kinyitásához két kézre van szükségünk. Viszont csak az első pár fokig ilyen nehéz forgatni őket, utána már egy kézzel is állíthatjuk a kijelző szögét, egészen 180 fokig, ami manapság ritkaságnak számít.
A billentyűzet felett található rácsos fekete csík alapvetően csak dizájnelem, (a hangszórók nem ez alatt lapulnak, hanem az elülső oldalon és lent), illetve jobb oldalon találjuk a bekapcsoló gombot. Külön programozható kapcsolók nincsenek, minden plusz feladatot az Fn+F billentyűkombinációkkal kell megoldanunk. A klaviatúra kiosztása közepesen jó – a 15,4-es kijelzőnek köszönhetően szöveg gépelésére kényelmes, ám hiányzik róla a külön numerikus rész, számokat beírni tehát valamivel nehezebb. Ez persze a klasszikus valamit valamiért helyzet, hiszen a numerikus rész értékes millimétereket venne el a többi gombtól – márpedig a Gigabyte már így is lerövidítette a jobb és bal oldali Shiftet, az Entert, kisebbre vette a kurzormozgatókat és egy oszlopba sorakoztatta fel a Home/PgUp/PgDn/End billentyűket is.
A billentyűzet alatt, kicsit a bal oldalra tolva találjuk a tapipadot, amivel igazából nem volt problémánk: az anyagán jól csúszik az ujjunk, mérete elfogadható a 15,4”-os kijelző mellé, és az egy darabból készült gomb is még elviselhetően kemény. Ugyanakkor kiemelni sem tudunk semmit: nincs multitouch, ha mi terveztük volna, nagyobb lenne a felületete, és talán a gombot is kettévágtuk volna.
Megfordítva a gépet, a megszokott matt, sötétszürke műanyag fogad bennünket, amelyen három kinyitható ajtót találunk. A legkisebb mögött a WLAN adapter, a középső alatt pedig a HDD lapul, míg a legnagyobb a memóriához és a processzorhoz enged hozzáférést. Mivel a Gigabyte volt olyan rendes, és egy darab 2 GB-os modullal szerelte fel a gépet, a memória 4 GB-ra bővítése könnyen és olcsón megoldható. A notebook vonalaiba teljesen belesimuló akkumulátor hátrafelé húzható ki.
Összehajtva a gép mérete 358×258×40 mm, tömege pedig 2,56 kg, ami közepesnek mondható, de még a hordozhatóság határán belül mozog.
