- 2010. szeptember 28., 08:00
Elsőként teszteltük az LG passzív (polarizációs elven működő) 3D-s tévéjét, a 47 colos 47LD950-et.

Menü, távirányító

A tévé menürendszere és a távirányító régi ismerős. Mivel az LG tévék menürendszere véleményünk szerint nagyon jó, a változtatásra nincs is igazán oka a korai gyártónak. A részben grafikus, részben szöveges felületen az egyes paraméterek könnyen elérhetők (kivétel csak a profiknak szánt, részletes beállítási lehetőségek jelentenek), és a menü gyors is. A szokásos paraméterek mellett állítható a gamma, ifs színprofillal a fehéregyensúly is, és a képjavítók természetesen akár teljesen ki is kapcsolhatók.




A távirányító nem a legújabb modell, de ez véleményünk szerint még jó is, mert így az újabb típusoknál kifogásolt D-paddal nem kell megbirkóznunk. Ezen a vezérlőn ráadásul a gombok nyomkodásának „érzése” jobban is tetszett. A 3D mellett külön gombokat kapunk az alábbi funkciókhoz: EPG, színprofil, bemenetválasztás illetve a gyorsmenü. Ez utóbbi alapesetben a képarányokhoz vezet el, de állítható itt a hangsáv, a hangprofil, valamint itt kapcsolhatjuk be az elalváskapcsolót is.

Extrák

Az LD950-as széria esetében az extra funkciók kimerülnek a médialejátszó integrálásában, netkapcsolat ennél a tévénél nincs, és le kell mondanunk a Bluetooth fejhallgatók csatlakoztatásának lehetőségéről is. A médialejátszó sajnos nem a legfrissebb verzió, hanem az a változat, amelyik a tavalyi modellekben is megtalálható volt. Ennél például még a lejátszó indítása előtt ki kell választanunk, hogy filmeket, zenéket vagy képeket szeretnénk megnyitni.

Videók

Mivel az LG (a többi tévégyártóhoz hasonlóan) a mai napig nem épít be teljes értékűt, nem meglepő, hogy ez a korábbi verzió is eléggé válogatós. Hivatalosan a tévé az alábbi formátumokat kezeli:

• Konténerek: DAT, MPG, MPEG, TS, TRP, TP, VOB, MP4, MKV, AVI, DIVX
• Video: DivX/XviD, MPEG-1/2/4, H.264/AVC
• Audio: AC3, AAC, HEAAC, MP3, PCM
• Feliratok: SMI, SRT, SUB, ASS, SSA, TXT, PSB


A szokásos megkötések természetesen jelentkeznek: a 1080p-s, 4.1-esnél magasabb szintű H.264 kódolású videókat egyáltalán nem tudja megnyitni a médialejátszó, nincs DTS támogatás (az optikai kimenetre sem továbbítja a streamet a tévé) és nincs WMV illetve M2TS támogatás sem. A DivX és XviD tömörítésű videóknál pedig az összes GMC-s videó kiveri a biztosítékot. A feliratkezelés felemás; a külső feliratok tökéletesen működnek (a magyar karakterek is szépen jelennek meg), de a belsőket nem látja az LG tévéje.

További negatívum, hogy a médialejátszót használva sokkal kevesebb képjellemző állítható; csak a képarány választható (az is csak teljes illetve eredeti lehet) illetve a színprofil módosítható, de nem állítható.

Zenék, képek

Zenéből csak az MP3 fájlokat tudjuk lejátszani, az extra pedig annyi, hogy az egy mappában lévő MP3 fájlokat listába rendezhetjük.


A képkezelés szintén egyetlen formátumra, a JPEG-re korlátozódik, ezeket viszont gyorsan olvassa be a tévé, akár 6K×4K felbontás mellett is. A képeket elforgathatjuk, de nagyításra és kicsinyítésre nincs mód; 1920×1080 pixelbe beleférő képek eredeti méretben jelennek meg, a többit pedig leméretezi a készülék.

Végül, de nem utolsó sorban van diavetítési funkció is, amely mellé aláfestő zenét is kérhetünk.

Összegzés

A 47LD950-cal az LG megmutatta, hogy a polarizációs 3D is lehet a jövő útja, azonban egyelőre az aktív szemüveges rendszerek több szempontból, de főleg a felbontás tekintetében, jobbak. Amint a passzív szemüveges 3D-vel is elérhető lesz a Full HD felbontás, a polarizációs 3D komolyan megizzaszthatja az aktív shutteres rendszereket. (A Sony sem véletlenül váltott a 2009-es CES-en bemutatott passzív tévék után aktív rendszerre!)

Értékelés
Képminőség – HD/HDMI
Képminőség – tévé
3D
Szolgáltatások
Kezelhetőség
▪ kiváló 3D élmény
▪ minimális crosstalk
▪ az mozi/ifs színprofil alapból nagyon jó
▪ nincs utánhúzás
▪ gyenge fekete vagy kisebb részletesség
▪ nem kezeli rendesen a frame-by-frame 3D jelet
▪ alacsonyabb felbontás 3D-vel
▪ kisebb fényerő 3D-vel

Az LG 47LD950-at az LG-től kaptuk tesztelésre, ára kb. 499 000 forint.

»4 - Menü, távirányító, extrák, értékelés
Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. március 13., 07:00
2020. február 12., 16:00
2020. február 10., 13:00