- 2010. november 30., 12:00
Kipróbáltuk az év egyik legjobban várt médialejátszóját, az internetes szolgáltatásokra kihegyezett Boxee Boxot.
Hirdetés

Miben jobb a Boxee, egy médialejátszónál, és miben rosszabb egy HTPC-nél?

A Boxee egyik legnagyobb előnye a médialejátszókkal szemben az, hogy a vezérlőszoftver folyamatosan frissül. Ez egyelőre rá is fér a programra, mert ahogyan írtuk, a formátumtámogatás nem tökéletes, és a kezelőfelületet is lehetne jobban optimalizálni.

További előny a médialejátszókkal szemben, hogy a Boxee képes a metaadatok letöltésére, igaz, nem annyira részletes formátumban, hogy a legjobb HTPC programokkal, például az XBMC-vel felvegye a versenyt. Amint korábban írtuk, megkapjuk a borítót és még néhány alapadatot, így a film bemutatásának időpontját, a moziba került változat hosszát, a film MPAA besorolását, a rendező nevét és a film rövid tartalmát, viszont a szereposztás már nem.

Az interfész ugyanakkor messze nem olyan testreszabható, mint egy HTPC alkalmazás esetében. A Boxee a filmeket például csak ABC sorrendben illetve a feltöltés sorrendjében tudja megjeleníteni, nem lehet keresni műfajra, szereplőkre stb. Nem lehet skint választani sem. A kezelőfelület további hátránya, hogy nem jelöli azokat a filmeket, amelyeket már megnéztünk, így nem lehet kérni ezek elrejtését sem.

A Boxee még több akar lenni

Google TV kicsiben, azt is mondhatnánk. A kersőboxba, mint korábban már említettük, webcímeket illetve kifejezéseket gépelhetünk be, utóbbiak esetében pedig a program az interneten fog keresni. Alapból csak a videók között, de ha akarjuk akkor akár az egész neten – a Bing segítségével. A keresés gépelése során egy lenyíló listában kapunk javaslatokat, így a keresési funkció egészen jól működik.


Az Apps menüből elérhető alkalmazások többsége szintén jól használható, de persze van több olyan is, amelyik magyar IP-címről nem érhető el, illetve találtunk néhány olyan gadgetet is, amelyik magyar IP cím esetén nem is látszik, ilyen például a Vudu kölcsönző, amelyik Amerikaban elvileg elérhető a Boxee Box felhasználói számára.

Az online tartalmak közül néhány: Happy Tree Friends csatorna, FHM, YouTube, FlickR.

Hibák, hiányosságok

A Boxee Box működési sebességétől nem voltunk elájulva. Teljesen kikapcsolt állapotban a rendszer 66 másodpercig indul, ami bármilyen más médialejátszóval összehasonlítva nagyon sok, sőt, ennyi idő alatt még egy Windows 7-es HTPC is képes elindulni. Természetesen, ha nem kikapcsoljuk, hanem csak sleep módba tesszük a Boxot, akkor szinte azonnal feléled a rendszer – ebben az esetben viszont 11,5 wattos fogyasztással kell számolnunk, és a Boxee az USB-re kötött meghajtókat sem küldi el aludni.

Időnként (de nem mindig) lassú a filmek elindítása is, nem ritkán 10-12 másodpercet is várnunk kellett arra, hogy a boxee elindítsa a filmet. Emellett a Boxee a filmekben sem keres túl gyorsan – a tempó nyilván alkalmazott konténertől és kodektől is függ.

A kezelőfelület alapból nem rossz, de azért messze nem olyan látványos, mint mondjuk az XBMC alap kezelőfelülete. És nem is annyira gyors. Bár önmagában a GUI sebességével nem lett volna gondunk, az előnézeti képeket sajnos nem cache-eli a rendszer, így minden alkalommal, amikor megnyitunk egy mappát, a borítók betöltésére várnunk kell.

Az opciók közül a mappák frissítések gyakoriságával volt a legfőbb bajunk, pillanatnyilag csak napi frissítést választhatunk, ami azt jelent, hogy rendszeres használat mellett gyakran lehet szükségünk kézi keresésre is.

A böngésző remekül megjeleníti a weboldalakat, ugyanakkor van egy nagy hibája, mégpedig az, hogy a távirányítóval nagyon nehéz navigálni. Egy egérmutató jelenik meg, amit a D-paddal mozgathatunk, de azért, hogy a pozícionálás megfelelően pontos legyen, mindez rendkívül lassan történik. A webböngésző egyébként webkit alapú és a legtöbb weboldalt tökéletesen jeleníti meg. Van benne flash támogatás is, egyszóval minden adott lenne ahhoz, hogy a jó legyen a böngészési élmény. A weboldalak letöltése csak közepesen gyors, a fel/le görgetés pedig nagyon lassú.

Összegzés

A Boxee Box nagyon jó, de közel sem annyira, mint amennyire lehetne. A szoftver minden fájlformátummal megbirkózik, ami nagy pozitívum a médialejátszókkal szemben, de szerintünk az alkalmazás nem elég HTPC központú, és ezért – legalábbis a hazai felhasználói réteg számára – a netes extrák sem kárpótolnak. A Boxee Box távirányítója messze a legjobb, ugyanakkor a jó netezési élményhez egy trackball vagy touchpad nagyon hiányzik róla.

Kérdés az is persze, hogy a Boxee Box kivel/mivel szeretne versenyezni. A Google TV-vel való összehasonlítás adja magát, ugyanakkor ha a Google meg tud állapodni a tévétársaságokkal, akkor online tartalomban gyorsan a Boxee fölé kerekedhet. Még úgy is, ha a hírek szerint a Boxee Boxra a Vudu mellé érkezhet a Netflix is. Idehaza ezek a kérdések persze mind csak teoretikusak, kevés az esélye annak, hogy a D-Link kütyüjére a hétköznapi felhasználók számára „értékes” lokális online tartalom jelenne meg.

A Boxee Boxot egy saját építésű HTPC-vel összehasonlítva elsősorban az a kérdés, hogy mi a jobb – megvenni a Boxee Boxot 65 ezer forintért vagy venni egy Atomos HTPC-t valamivel drágábban és arra telepíteni a Boxee szoftvert, vagy bármilyen más HTPC alkalmazást. A dizájn, a távirányító és a kényelem egyértelműen a Boxee Box mellett szólnak, azonban a program testre szabhatósága egyelőre nem.

A Boxee Box sikerét persze jelentősen befolyásolhatja az is, hogy milyen frissítések érkeznek rá a jövőben. A D-Link és a Boxee évi két nagyobb volumenű, funkcionalitást növelő kiadást ígérnek és ezek között sok apró javítást – meglátjuk, mi sül ki ebből.

Hozzászólások