LG LE5300 (42LE5300) LCD-tévé teszt

Menü

Az LG valamennyi idén megjelent tévéje ugyanazt a menürendszert használja, így túl nagy meglepetésre nem számítottunk a 42LE5300-tól sem. Persze a tévéből hiányoznak egyes szolgáltatások, de ezek nem a beállítási lehetőségeket érintik, inkább extrák maradtak ki. Ezek egyike például a Bluetooth kapcsolat hiánya. Képbeállítókból nincs hiány (TrueMotion 100 Hz, gamma, feketeszint, fehéregyensúly, 24p, beállításvarázslót, stb.)

A menü felépítése semmit sem változott, így a korábban tett megállapításaink érvényesek: logikus hierarchia mellett a legnagyobb gondnak azt tartjuk, hogy aki minden paramétert részletesen szeretne beállítani, annak nagyon sokat kell a távirányítót nyomkodni. De valamit valamiért. A gyakori funkciókat tartalmazó gyorsmenü a Q.Menu gombbal hívható elő, és innen változtathatjuk a legegyszerűbben a színprofilt, a képarányt, innen aktiválhatjuk az elalváskapcsolót és innen (illetve innen is) indíthatjuk el a médialejátszót.

A távirányító szintén régi ismerős: a rajta lévő iránygombokkal egybeépített funkciópanelt kicsit szokni kell, de ettől eltekintve kézre álló darab. Sok gyorsgomb került rá, a menübe való belépés nélkül állíthatjuk a bemenetet, színprofilt, az energiatakarékossági szintet és a képarányt, elérhetjük továbbá a kedvenc adók listáját és az EPG-t is. A kontroller a médialejátszó vezérléséhez is kapott néhány plusz gombot.

Médialejátszó

Az LG LE5-ös szériája egyetlen értékelhető extrák kapott, mégpedig azt a médialejátszót, amelyet már az év elején nálunk járt 50PK950-ben is megvizsgáltunk (a tévé másik extrája a Wireless HD kapcsolódási lehetőség). Sajnos az LG (a hibajavításokon kívül) tényleg semmit nem változtatott a médialejátszón, így a koreai gyártó tévékbe épített szoftvere a DTS hangsávval továbbra sem tud mit kezdeni, és több, az L5.1 szint beállításaival tömörített H.264 kódolású videóval is meggyűlt a baja. Sokszor elmondtuk már, hogy ezért a két hiányosságért nagyon kár, mert az internetről letölthető MKV-k többségére legalább az egyik fenti tulajdonság jellemző. A dolog azért is különösen bosszantó, mert az LG-nek van olyan (önálló) médialejátszója, amelyik minden formátummal boldogul. Az LE5300-as tévékbe hálózati interfész nem kerül, így sem az okostévé funkciók (NetCast) sem a DLNA nem állnak rendelkezésre.

Médialejátszó

Ahogyan az előbb már említettük, a médialejátszó tudása nem lesz meglepetés azoknak, akik olvasták bármelyik korábbi (idei) LG tévétesztünket.

A videolejátszó a következő formátumokat ismeri:
• Konténerek: DAT, MPG, MPEG, TS, TRP, TP, VOB, MP4, MKV, AVI, DIVX, WMV
• Video: DivX/XviD, MPEG-1/2/4, H.264/AVC, WMV
• Audio: AC3, AAC, HEAAC, MP3, PCM
• Feliratok: SMI, SRT, SUB, ASS, SSA, TXT, PSB

A megkötések a szokásosak: a tévé a DTS hangsávot a tévé egyáltalán nem kezeli (csak képet kapunk, a hang az optikai kimeneten keresztül sem kerül továbbításra), míg az 5.×-es profillal tömörített MKV-k egy részét a tévé képhibákkal és akadozásokkal tarkítva játszotta le, a maradékot pedig el sem indította.

Ez a két hiányosság azt jelenti, hogy a legtöbb internetről letöltött nagyfelbontású filmet a tévével nem tudjuk lejátszani – a legteljesebb médialejátszó továbbra is a Samsung tévéiben található. Az LG tévéje nem tudta megnyitni a videokameráknál használatos AVCHD formátumú tesztvideókat, a WMV és VC-1 kódolású filmek viszont nem okoztak a tévének problémát. Emellett a szokásos lehetőségekkel és megszorításokkal találtunk szemben magunkat: a tévé kezeli a DVD-ket, de csak menü nélkül, a fájlokban felismeri és jól kezeli a több hangsávot, valamint a népszerű feliratokat is meg tudja jeleníteni, akár külső, akár belső feliratról van szó. Az ékezetes karakterek megjelenítése hibátlan, a feliratok betűmérete, pozíciója és szinkronja pedig változtatható.

A médialejátszó használatakor ugyanakkor kevesebb képjellemző állítható, és az IFS beállításokat egyáltalán nem választhatjuk ki. (A képjellemzők közül a háttérfény, a kontraszt, a fényerő és a színtelítettség állítható, valamint ki-bekapcsolhatjuk az élkiemelést, a zajcsökkentést és a TruMotion 100 Hz-et.)

A 42LW5300 a képek közül csak a JPEG fájlok ismeri fel, de ezeket gyorsan kezeli. Az 1920×1080 pixelnél kisebb felbontású képeknél kérhetünk (valódi) nagyítást, és persze van diavetítés és elforgatási lehetőség is. Nemcsak a képek megnyitása, hanem az előnézeti képek generálása is gyorsan elkészül.

A zenelejátszás az MP3 fájlokra korlátozódik, az egyetlen extra pedig az, hogy a mappákon belül lehetőség van a zenék kiválogatására. Sajnos a tévék interfésze a jelenlegi konstrukcióban nem igazán alkalmas arra, hogy akár már egy kisebb zenegyűjteményt is hatékonyan lessen kezelni pusztán a távirányító segítségével.

Összegzés

Az LG 42LE5300 összességében egy nagyon jó tévé, néhány kisebb hibával: az IPS panel miatt a kontraszt csak átlagos, a kedvező ár pedig néhány további apró hiányossággal is együtt jár (pl. sötét képeknél clouding, nagy input lag). Ezek azonban nem olyan dolgok, amik a képminőséget nagyon befolyásolnák. Aki LED-es tévét szeretne (relatív) olcsón, annak az LE5300-as széria jó választás.

Az LG 42LE5300-at az LG-től kaptuk tesztelésre. Ajánlott végfelhasználói ára 199 000 forint.