- 2011. január 27., 08:00
Teszteltük a világ első olyan 3D videokameráját, amely direkt otthoni felhasználóknak készült.

Használat közben – 2D

A HDC-SDT750 kétféle üzemmódban is használható; automatikus beállításokkal és manuális módban. A legtöbb helyzetben az automatikus beállítás jó eredményt ad, igaz, a kamera egyes esetekben lassan alkalmazkodik a körülményekhez. Szerencsére a menü van annyira jó, hogy a kézi beállításokat relatív gyorsan alkalmazhassuk, akár felvételkészítés közben is – viszont annyira azért nem egyszerű mindez, hogy a fényviszonyok vagy a fókusztávolság gyors változása esetén is érdemes legyen a manuális módot használni. A fókusztávolság beállítását az is nehezíti, hogy érthetetlen módon eltűnt a TM300-nál megismert, a kijelző megérintésével aktiválható fókuszbeállítási lehetőség – bár ezt részben pótolhatja, hogy az arckövetésen alapuló fókusztávolság-beállítás ennél a modellnél már jobban működik, még akkor is követi az arcot, ha az 1-2 másodpercre valamiért eltűnik a képről. A kamera megkapta az automatikus működés továbbfejlesztésének szánt iA üzemmódot is, ezt bekapcsolva az elektronika az összes kézi beavatkozás lehetőségét letiltja, és minden paramétert a helyzettől függően (elvileg) optimálisan állít be. Jól működik a dolog, de messze nem hibátlan, a gyorsan változó fénnyel és színhőmérséklettel is meggyűlik a baja.

A kézi beállítási lehetőségek közül érdemes kiemelni, hogy az expozíció (-5 - +5), a shutter (1/50-1/8000) és az apertúra is állítható (F1,5-F16), valamint a fényerő illetve a fehéregyensúly állítása is relatív könnyű, két érintés után lehetséges. A Panasonic azonban nem dolgozta ki tökéletesen a menüt, mert a visszajelzés nem minden esetben egyértelmű – a fényerő, a shutter és az erősítés állításakor például a kijelzőn megjelenő értékek elnagyoltak, ezért nem mindig követik a változásokat.

A képjavítók között sok érdekességet találni, ezek, hasonlóan a tévék képjavító algoritmusaihoz, elvileg javítják a képet, gyakorlatilag viszont egyáltalán nem biztos, hogy érdemes őket használni. A HDC-SDT750 képes például lágyítani a bőrszínhez közel álló tónusokat, illetve tud xvYCC színtérrel is rögzíteni – ami azonban csak akkor jár látható minőségjavítással, és akkor is csak minimálissal, ha tévénk is tudja az xvYCC színteret. Emellett kérhetünk intelligens kontrasztállítást és zebrát (az elektronika becsíkozza a beégett, túl fényes területeket) és lehetőség van az alapvetően képjellemzők (fényerő, képélesség, szín és fehéregyensúly) állítására is. A beállítási lehetőségeket segíti, hogy a kamera hisztogram megjelenítésére és fénymérésre is képes.

A HDC-SDT750 jó tulajdonsága, hogy gyorsan indul, az LCD kihajtását követően 2 másodpercen belül indítható a felvétel.

A videokamera fogásáról korábban már szóltunk, itt is csak megerősíteni tudjuk, hogy a 400 gramm körüli tömeg (akkuval együtt 435 g) ideális ahhoz, hogy a kamerát akár hosszabb távon is kényelmesen tudjuk kézben tartani. A stabilitás már más kérdés: alapesetben ezzel nincs gond, mert a hibrid képstabilizátor hatékonyan dolgozik, ám 10×-es nagyítás esetén már jobban járunk, ha legalább a kezünket letámasztjuk.

A felvételkészítéshez elengedhetetlenül szükséges Rec gomb és a zoom billentyű jó helyre került, utóbbi érzékenysége pedig pont megfelelő ahhoz, hogy a lassú és gyors nagyításokat-kicsinyítéseket is pontosan elvégezzük. Ha már a zoomnál tartunk, a 12×-es optikai mellett kérhetünk 18×-os intelligens zoomot is, ami a részletesség csökkenésével nem jár (itt annyi történik, hogy a kamera a CCD kisebb területét használja a rögzítéshez), de a kép árnyalatnyit zajosabb lesz.



Minden más paramétert a kihajtható kijelző segítségével állíthatunk be. Az érintőképernyő bal alsó sarkában megjelenő F gombbal illetve a kijelző alatt elhelyezett Q.Menu gombbal azokat a funkciókat érhetjük el, amelyekre felvételkészítés előtt illetve közben lehet szükségünk. Bekapcsolhatjuk például a segédvonalakat, a pufferelt felvételt (3 másodperc), az elnyújtott felvételt (1, 10, 30, 60 és 120 másodperces rögzítéssel), a háttérfény-kompenzációt, az arcfelismerést, a zebrát, illetve állíthatjuk a felbontást, a fehéregyensúlyt, a záridőt, az erősítést, stb. Amint azt korábban már írtuk, iA módban a beállítási lehetőségek sokkal szerényebbek, mert minden, a felvétel minőségét befolyásoló paramétert az elektronika állít. Emellett arra is figyelnünk kell, hogy a szolgáltatások egy része 3D-ben nem működik – erre a következő részben térünk ki. A TM300-hoz hasonlóan továbbá az SDT750 is tartalmazza az AGS-t, ami érzékeli a kamera helyzetét, és ha az objektív lefelé néz, akkor kikapcsolja a felvételt – aki hagyta már véletlenül bekapcsolva a kamerát mondjuk séta közben, az bizonyára értékeli majd ezt a funkciót.

Egy videokamera esetében sarkalatos pont, hogy egyetlen feltöltéssel mennyi ideig képes működni. E tekintetben jelentős eltérés nem mutatkozik az előző generációshoz képest, és a HDC-SDT750 2D-ben és 3D-ben is kb. ugyanolyan hosszú felvételek készítését teszi lehetővé. 3D-ben néhány perccel hosszabb egyébként a rendelkezésre állási idő, egyszerűen azért, mert nem használhatjuk a zoomot. Az akku 1300 mAh-s, és kb. 1 órát bír ki, ha nem folyamatos felvételt készítünk, hanem több rövidebb videót. Folyamatos felvétellel akár 1 óra 15 percig is kihúzhatjuk – a rossz hír az, hogy akkut cserélni és akkuról hálózati áramra váltani sem lehet a kamera kikapcsolása nélkül. Erősen ajánlott pótakku vagy nagykapacitású akku beszerzése – utóbbi akár ötszörös kapacitást is nyújthat, de cserébe nagyobb tömeggel és mérettel kell számolnunk.

Használat közben – 3D

Az előtétlencse felhelyezésével nagyon sok minden történik. Először is, a kamera két mechanikus kapcsoló segítségével érzékeli, hogy 3D-ben szeretnénk rögzítni, így automatikusan 3D-be vált. Másodszor, mivel a jó képminőséghez elengedhetetlen, hogy az objektív tökéletesen vetítse a képet a CMOS érzékelőkre, az objektívet kalibrálnunk kell.

Ehhez a fedőre is szükségünk lesz, ennek belső részén ugyanis egy tesztábra található. A kalibrációhoz a VW-CLT1 felső részén lévő fedél alatt megbúvó három tekerőt használhatjuk; első lépésben a két kép horizontális pozícióját, ezután vertikális pozícióját kell meghatározni a CCD-hez képest, harmadik lépésben pedig a két kép egymáshoz viszonyított vertikális pozícióját igazíthatjuk be. Hogy pontosan mit kell csinálni, azt a kijelző minden esetben mutatja.

A művelet 1-2 perc alatt elvégezhető, azonban hátránya, hogy minden alkalommal, amikor a lencsét levettük, majd újra feltettük, el kell végezni – kivétel nincs. Persze ki lehet hagyni a kalibrálást, de ebben az esetben nem garantált a jó végeredmény. Azonban az objektívek tengelyeinek egymással bezárt szöge így sem változtatható.



A Panasonic 3D módban letiltotta gyakorlatilag az összes beállítást és képjavítót is – ezek használatának igazából nem műszaki akadálya van, racionális okokból döntöttek a mérnökök a megszorítások mellett. Elsősorban azért, mert a 3D filmkészítéshez sokkal több figyelemre van szükség, és a mérnökök meglátása szerint mindenkinek segít, ha a beállításokkal egyáltalán nem kell foglalkozni. A manuálisan állítató paraméterek közül egyedül a fehéregyensúly lesz módosítható a 3D adapter felhelyezése után, az expozíció, az apertúra, a zársebesség és az erősítés nem. Nem választható továbbá jelenet, és érthetetlen módon a segédvonalakat sem használhatjuk.




3D-ben sokkal kevesebb paraméter állítható

A makró mód és az éjszakai felvétel hiánya a plusz lencse miatt logikus. A 3D-ben használható funkciók teljes listája a következő: fehéregyensúly, átmeneti effektusok, pufferelt felvétel, háttérfény-kompenzáció, giroszenzor, szélzajszűrés, mikrofonbeállítások, zebra.

Címkék
Hozzászólások