- 2011. november 23., 12:00
Tetszik a Galaxy S II, de nincs rá pénzünk? A Samsung a Galaxy S Plust ajánlja. Kipróbáltuk, mit tud.

Multimédia és játékok

Az okostelefonok gyártói egyre kevésbé igyekeznek előre telepített játékokkal kedveskedni a vásárlóknak, így a Galaxy S Plus is játékok nélkül érkezik. Ez persze nem baj, hiszen ott a Market, ahol aztán rengeteg kiváló ingyenes programot találunk.

Ami a zenét illeti, a Music Hub segítségével egy online áruházba jutunk, ott pedig dalokat és albumokat vásárolhatunk. Bár a Music Hub lehetővé teszi a telefonon tárolt zenék lejátszását is, ekkor valójában nem történik más, mint hogy elindul a normál Zenék nevű alkalmazás.

Ez a szokásos funkciókat nyújtja, tehát különféle paraméterek alapján kereshetünk a fájlok között és rendelkezésre áll EQ és 5.1-es hanghatás is. A számok lejátszása közben az ID3 mezőkben található információk és az albumképek természetesen megjelennek, tudunk lejátszási listát is készíteni, amelynek sorrendjét később még módosíthatjuk is.




Amennyiben a lejátszási ablakban rákattintunk az adott dal címére, előadójára vagy albumára, egy menüt kapunk, amin keresztül releváns információkra kereshetünk a neten, a YouTube-on, vagy a készüléken található többi dal között.


Egészen más élményt nyújt viszont a videolejátszó, amely képes akár a 1080p-s MKV fájlok lejátszására is, bár teljesen folyamatos lejátszást csak a 720p-s videóknál várhatunk.


Utoljára hagytuk a fotógalériát, elsősorban azért, mert itt teljes egészében a megszokott androidos szoftver áll rendelkezésre, ami a képeket albumokba sorolva mutatja meg. Az egyes albumokat megnyitva négyzethálós vagy dátum szerint csoportosított nézetet kapunk, amelyben jobbra-balra lapozgathatunk. Ügyes 3D-s trükk, hogy az album végét elérve a képek „bedőlnek”. Az egyes fotók esetében lehetőségünk van megosztásra, törlésre és pár alapszintű szerkesztésre (forgatás, vágás) is.


A fényképezőgép esetében nincs mit mondanunk: az eredeti Galaxy S kameráját kapjuk, aminek minősége rendben van, de igazából így 2011 végén már nem okozott katarzisszerű élményt – ráadásul még mindig hiányzik mellőle a LED-es segédfény, tehát sötétben nem is használható. A videók rögzítése ennél a készüléknél is legfeljebb 720p-s felbontásban történhet, ám itt a Galaxy S-sel ellentétben nincs képeldobás, lelassulás vagy bármi probléma, a filmek hibátlanok.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2011. augusztus 31., 15:00
2012. augusztus 23., 12:00
2011. július 25., 12:00
Hozzászólások