- 2012. március 14., 12:00
Az iRobot csúcsrobotja után megnéztük az eggyel olcsóbb modellt, a Roomba 770-est is.

El kell ismerni, hogy az iRobot nagyon okosan alakította ki a termékportfólióját. A cég szinte az összes modelljében ugyanazt a technológiát használja, így a legtöbb alkatrész igazán nagy mennyiségben gyártható. A jelenlegi kínálatban az 500-as és a 700-as modellek alkatrészeinek többsége például, ideértve a CHM-et is, csereszabatos a két sorozatban. A vevők így az összes modellnél ugyanazt a tisztítási minőséget és mesterséges intelligenciát kapják, a modellek közt csak kényelmi funkciókban és kiegészítőkben van különbség.

Ezzel az iRobot a szűkösebb költségvetéssel vagy kisebb lakással rendelkező vevőknek is gazdaságosan tud megoldást kínálni, míg a kényelmi funkciókkal és az extra tartozékokkal az extra igényeket is kielégíti.

Összegzés

Az érintésérzékeny kezelőfelület, a (legalábbis szerintünk) elegánsabb külső és a tartalék kellékanyagok önmagukban nem érik meg azt extra összeget, amit a 780-asért kell fizetni (a 770-es modellhez képest), azonban, ha a szobáról-szobára való navigálás fontos (50 m²-esnél nagyobb terület és/vagy kettőnél több szoba), akkor a kellékanyagokon felül számolt, kb. 10 ezer forintos árkülönbözet egyáltalán nem nevezhető soknak. A Roomba 770-est tehát főleg kisebb, a 780-as pedig nagyobb lakásokba ajánljuk.

Az iRobot Roomba 770-est a teszt idejére az iRobot hazai forgalmazójától kaptuk. Köszönjük!

»3 - Roomba vásárlási útmutató
Címkék