- 2012. augusztus 14., 12:00
Ezúttal a HTC One sorozat legnagyobb, legerősebb tagját teszteltük: a One X minden idők egyik legjobb mobilja.

A HTC One telefonokkal foglalkozó sorozatunk utolsó részére hagytuk az abszolút csúcsmodellt, a One X-et. A telefon több szempontból is mérföldkőnek számít a HTC történetében, de a legérdekesebb mind közül talán az, hogy a mobil Tegra 3 rendszerchipet kapott, pedig a tajvani gyártó korábban csak a Qualcomm termékeire építkezett. (A teljességhez persze hozzátartozik, hogy Amerikában Qualcomm SoC-vel kerül a boltokba a mobil, az LTE hálózatok támogatása miatt, de ez tesztünk szempontjából most nem érdekes.)

Külső

Korábbi HTC One S és One V tesztünkben már kitértünk arra, hogy a One sorozat minden tagja tartogat valami meglepetést, a One S-nél a különleges felületkezelés, a One V esetében pedig a Legendre hajazó felület volt az, amely egyedivé tette a mobilokat. A One X-nél ismételten az anyagválasztás-megmunkálás párosa a különleges. A telefon borítása polikarbonátból készült, tehát végső soron műanyagból, azonban az egyik legigényesebb fajtából, és a HTC a gyártás során ugyanúgy unibody kialakítást használt, mint a fémházzal rendelkező kistestvérek esetében. Így nincsenek illesztések, nincsenek hézagok, nincs ami ropogjon a telefonon.

A One X az egyik legnagyobb telefon, amely eddig a szerkesztőségünkben járt; a HTC minden bizonnyal ezzel is szerette volna nyomatékosítani, hogy itt most a tápláléklánc csúcsán lévő egyedről van szó. Alighanem a nagy, 134,4×69,9×8,9 mm-es méret is befolyásolta az anyagválasztást, ekkora méretben a fémház már túlságosan nehéz lett volna – a 130 grammos tömeg sem mondható éppen kevésnek. Bár a telefon alig 3 mm-rel hosszabb és csupán 5 mm-rel szélesebb, mint a One S, a valóságban sokkal nagyobbnak tűnik nála.

A mobil fehér és szürke verzióban kapható – nálunk, ahogyan az a képeken is látszik, a fehér változat járt. Mindkettő esetében matt a műanyag, viszont a kijelzőt és az érintésérzékeny gombokat védő Gorilla Glass fényes bevonatot kölcsönöz gyakorlatilag a teljes előlapnak. A telefon anyagából adódóan sajnos sérülékenyebb, mint a fémből készült társak, ugyanakkor a „természetes” elhasználódás szempontjából jó hír, hogy a nálunk járt tesztpéldányon csak egyetlen egy helyen, a SIM-kártya fiókjának kivételéhez szükséges nyílás mellett volt látható sérülés – amit valószínűleg egy korábbi kolléga munkálkodása okozott.

A One S-hez hasonlóan a One X is hasáb formájú, de optikailag sikerült megoldania a mérnököknek, hogy oldalról úgy tűnjön, a kijelző a Galaxy Nexushoz hasonlóan enyhén homorú. Ügyes szemfényvesztés, azt kihasználva, hogy a hátlap két oldalra belógó meghosszabbítása és a kijelző „vége” ívelt vonalban találkoznak egymással.

A HTC One X 4,7 colos kijelzője szinte az egész előlapot elfoglalja, és természetesen Gorilla Glass védelemmel is rendelkezik. A panel az egyik, ha nem a legjobb a jelenleg elérhetők közül – de erre a következő oldalon térünk ki részletesen. A korábbi HTC One tesztek alapján nem meglepő, hogy a HTC, annak ellenére, hogy a telefont Android 4.0-val adja, ezúttal sem akart szabadulni a gomboktól; a panel alatt megtaláljuk a vissza, Home és feladatváltó gombokat is, amelyek, ahogyan azt egy csúcskategóriás telefontól elvárhatjuk, érintésre reagálnak. A kijelző felett, de még mindig a sötét, fényes fekete részben találjuk a közelségérzékelőt és a fényérzékelőt. Utóbbi segítéségével a telefon képes a fényerőt automatikusan állítani, így sötétben nem vakít a panel és nem is fogyaszt sokat, míg napfényben teljes kakaót kapunk, hogy a lehetőségekhez képest minden látszódjék. A fényes fekete sáv felső részén középen a HTC feliratot találjuk még. A visszajelző LED, csakúgy, mint a One S esetében, rejtett, fénye a hangszóró számára fúrt apró lyukakon keresztül látszódik. E rácsoktól jobbra találjuk a másodlagos kamerát, amely videotelefonáláskor kaphat szerepet.

A HTC-t ismerve nem túl meglepő, hogy a telefon oldalai nem túl zsúfoltak; balra az MHL kompatibilis, tehát HDMI kimenetként is használható microUSB port, jobbra pedig a hangerőszabályzó került csupán. Lent csak a mikrofon árválkodik, fent pedig, ha szigorúan vesszük, akkor a bekapcsoló gombot és egy másodlagos mikrofont találunk. Ha nem vagyunk ennyire szigorúak, akkor fentről érhetjük el a jack audio kimenetet valamint a SIM-kártya foglalatát is. Utóbbi egész érdekes módon nyitható; található mellette egy lyuk, amelybe a mellékelt célszerszámmal kell benyúlnunk ahhoz, hogy a microSIM tartóját kipöccintsük a helyéről. Elegáns megoldás, de sajnos azt a veszélyt is magában hordozza, hogy valaki túlzott kíváncsiságtól vezérelve feszegeti és így eldeformálja a műanyagot. Sajnos a felsorolásból látszik, hogy fotók készítéséhez a One X sem kapott dedikált gombot.



Mivel a készülékház műanyag, amely nem árnyékol, a HTC-nek ezúttal nem kellett extra betéteket alkalmaznia az antennáknál. A hátlap így teljesen egyben van, illesztések nem törik meg a felületet. A fő kamera nyílása fent középen található, és, hogy ne mondhassuk, hogy a One X-ben nincsen fém, az objektívet fémgyűrű veszi körül. A kamerához LED-es villanó is tartozik. Ami érdekesség még hátul, az az öt apró fémcsatlakozó, amelyek együtt valójában egy dokkoló aljzatot alkotnak. A hátlap alsó részén a beats audio felirat is ott díszeleg, közvetlenül a külső hangszóró részére fúrt apró lyukak mellett.

A telefon csomagolása a HTC sztenderdjei szerint alakul, így a dobozban a telefon mellett egy microUSB kábelt és egy hálózati töltőt (USB töltőfejet) valamint egy sztereo fülhallgatót találunk. Utóbbi legfeljebb közepes minősítést érdemel, annyi előnye viszont van, hogy headsetként is működik.

Címkék
Hozzászólások