- 2012. november 13., 12:00
Vajon mire megy a Huawei a felsőkategóriában? Az Ascend P1 papíron ütős, de milyen a gyakorlatban?
Hirdetés

A Huawei neve korábban egyet jelentett a szolgáltatók saját márkás készülékeiként forgalmazott olcsó mobilokkal, az elmúlt néhány évben azonban a kínai gyártó saját neve alatt kiadott készülékei is nagy népszerűségre tettek szert. A Huawei a magyar piacon is több kiváló ár/érték arányú középkategóriás illetve belépő szintű készüléket dobott piacra, közülük a G300 és az Y200 már járt is nálunk. A vállalat most gőzerővel azon dolgozik, hogy a felsőkategóriás termékek piacán is komoly szereplővé váljon – és mostani tesztünk alanyát, az Ascend P1-et nézve erre minden esélye meg is van.

Külső

A Huawei gyorsan megtanulta, hogyan kell jó (dizájnos) telefont tervezni, így a korábban nálunk járt modellekkel külsőre nem volt semmi probléma. Az Ascend P1 viszont még így is teljesen más ligában látszik, már a készülékház is sugallja, hogy itt valami különlegessel van dolgunk.

Az első, ami feltűnhet, az a hihetetlenül vékony, mindössze 7,7 mm-es készülékház, meg az, hogy a mobil tervezésekor egyedi elemeket is használtak a mérnökök; a hátlap alsó része például kicsit kidudorodik. Ennek a formának egyébként szerepe is van, a kiálló rész és a kamera együtt támasztják meg a telefont, ha háttal tesszük le az asztalra, így a hátlap kevésbé karcolódik. A P1 készülékháza teljes egészében műanyagból készült, de szerencsére az igényesebb fajtából. (Egyébként az Ascend P1-nél jóval drágább mobilok is készültek és készülnek teljesen műanyagból, így emiatt a telefont biztos, hogy nem fogja hátrány érni.)

A telefon előlapját természetesen szinte teljes egészében a kijelző tölti ki, amely 4,3 colos. Tekintélyes méret, de még éppen nem olyan nagy, hogy a mobil tepsifon legyen; az okostelefon alapterülete 124,1×64,8 mm-es. A kijelző feletti részen az elmaradhatatlan Huawei felirat, a mikrofon rácsa és az előlapi kamera található, illetve ide került a közelségérzékelő szenzor is valamint a visszajelző LED – ez utóbbit a fülhallgató rácsa mögé rejtették a mérnökök.

A panel alá három érintésérzékeny gomb került, amelyek a menü, a Home és a vissza funkciókat látják el.



A csatlakozók és a kezelőszervek elhelyezkedése a szokásos sémát követi: balra a hangerőszabályzó, jobbra a bekapcsoló gomb és a microSD foglalat, fent a SIM-kártya helye, a microUSB és az audio kimenet, lent pedig a mikrofon található. A szokásos sajnos egyúttal azt is jelenti, hogy a fényképezéshez nem kapunk külön exponáló gombot – de ez a megállapítás az androidos telefonok 99 százalékára igaz.

A hátlapra került a fényképező, a hozzá tartozó (dupla) LED-es vaku, egy másodlagos mikrofon illetve a kihangosító hangszórója. A vékony kialakításból már sejthető volt, de meg is bizonyosodtunk róla, hogy a hátlapot nem lehet eltávolítani – ami a gyakorlati használatot csak annyiban befolyásolja, hogy az akkut, esetleges elhasználódásakor, nem fogjuk tudni otthon kicserélni, mindenképpen szakszervizhez kell fordulnunk.

A csomagolásban a telefon mellett egy USB-s töltőfejet, egy USB-kábelt és egy fülhallgatót találunk. Ha nem tudnánk, hogy ezeket az apróságokat a Huawei dobozából vettük ki, könnyen néznénk Apple kiegészítőnek őket, merthogy alapvetően mindegyik fehér színű – az almás dolgoktól annyi viszont mindenképpen megkülönbözteti őket, hogy maga a kábel nem fehér, hanem világosszürke színű. A füles korlátozottan még a mélyhangok megszólaltatására is képes, azonban egy komolyabb modellel szemben az esélytelenek nyugalmával indulhatna harcba.

Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2012. augusztus 23., 12:00
2012. június 18., 12:00
2012. augusztus 14., 12:00
2012. július 2., 12:00
2012. november 19., 12:00
Hozzászólások