- 2012. november 16., 12:00
Kipróbáltuk az OCZ Vertex 4 SSD-t, amely a gyártó saját fejlesztésű Everest 2 processzorára épül.

Bár az Indilinx Everest vezérlők tavaly év végén bebizonyították rátermettségüket, az OCZ elég későn szánta rá magát arra, hogy váltson az chipekre – ami azért érdekes, mert a vezérlőchipet gyártó vállalat tavaly márciusban az OCZ tulajdonába került. Az első saját vezérlővel ellátott OCZ Octane SSD-k tavaly kerültek a boltokba, nyáron azonban a vállalat a Vertex szériánál is lépett, és a Vertex 4 meghajtókban az Everest 2 leváltotta a korábban használt SandForce FS-2281-et.

Külső

Az OCZ nem sokat variált a meghajtó külsejével, az SSD ugyanolyan fekete fémborítással rendelkező téglalapban kapott helyet, mint szinte minden más SSD. Ez persze rendjén is van így, hiszen néhány modder konfiguráción kívül alig van olyan gép, amelyben az SSD-k/HDD-k kívülről látszanak; vagyis egy SSD-t jó esetben egyszer látunk, az alatt a néhány perc alatt, amíg beépítjük a gépünkbe.

A dizájnnal kapcsolatban így az egyetlen érdekes dolog a magasság marad, amely a Vertex 4 szériánál 9,5 mm. Ez is csak azért fontos, mert van néhány olyan noteszgép, amelyben az adattároló számára csupán 7 mm magas helyet alakítottak ki – ezekben a gépekben tesztünk alanya értelemszerűen nem használható.

A nálunk járt változat egy dobozos verzió volt, ebben a meghajtó mellett egy csavarokat és beépítő keretet találunk; utóbbi segítségével az egységet 3,5 colos helyre is könnyedén be tudjuk építeni. Az OCZ egyéb extra tartozékokat az egyébként meglepően apró csomagba nem tett, de cserébe az árcédula sem szállt el túlságosan.

Belső

A SandForce vezérlő cseréje már igazán érett, papíron ugyanis az Indilinx Everest ugyanis szinte minden szempontból jobban teljesít – egyedül a folyamatos olvasási sebesség terén van némi lemaradása, ez azonban éles körülmények között szinte egyáltalán nem számít. Főleg, ha cserébe jobb megbízhatóságot (azaz stabilabb teljesítményt) is kapunk.

Az OCZ Vertex sorozat összesen négyféle méretben kapató: 64, 128, 256 és 512 Gbájtos kiszerelésben. Minden típus szabványos, 2,5 colos méretű, és a specifikáció szerint a tömeg sem különbözik, kapacitástól függetlenül 83 grammal számolhatunk. A csatolófelület természetesen SATA 6 Gbit/s-os, és, ahogyan ezt látni fogjuk, erre szükség is van, sőt, a kontroller feszegeti az interfész határait is. Ahogyan az előző bekezdésen már említettük, az SSD vezérlését egy Indilinx Everest 2 kontroller végzi, amely a második generációt képviseli a termékcsaládon belül. A lapka legfeljebb 16 flash chipet képes kezelni; ennek megfelelően tesztünk alanya, a 256 Gbájtos meghajtó összesen 16 darab memóriachipet tartalmaz. Ezeket a lapkákat az Intel gyártja; mint szinte minden otthoni SSD esetében, természetesen ezúttal is MLC felépítésű, azaz cellánként két bitet tároló memóriachipekről van szó. A memóriachipek összkapacitása 256 Gbájt, ebből azonban csak 240 Gbájtot használhatunk, a többit az elektronika megspórolja arra az esetre, ha a cellák kezdenének elöregedni. A meghajtóban, cache-ként, egy 512 Mbájtos RAM modul is található.

Az Indilinx vezérlő fontos tulajdonsága, hogy nem tömöríti az adatokat, tehát a sebességét elvileg minden körülmények között tartani tudja. Emellett az OCZ két érdekes technológiát is alkalmaz, az egyik a válaszidőt rövidíti le, a másik pedig a boot időt gyorsítja fel – a pontos technológiai működésről azonban nincsenek nyilvános információk. A specifikáció alapján az elérési idő csupán 0,02 ms – a következő oldalon kiderül, hogy ez valóban így van-e. Természetesen emellett a Vertex 4 meghajtók támogatják az NDurance megoldást is, amely az adatok optimális elosztásával igyekszik kitolni a NAND chipek életciklusát. Az OCZ állítása szerint a használt chipek cellái 6-10 ezer írási ciklust bírnak ki – ami otthoni körülmények között biztos, hogy mindenkinek elegendő. A szolgáltatások listája a következőket tartalmazza még: AES-256 titkosítás, TRIM, SMART, NCQ és „szemétgyűjtés”.

A Vertex 4 256 Gbájtos verziója papíron nagyon gyorsan tűnik, azonban érdemes megemlíteni, hogy a teljesítménye nem volt mindig ennyire meggyőző. Az első verziók jóval gyengébb folyamatos írási sebességet tudtak csak felmutatni, amelyet az 1.4-es és az 1.5-ös firmware segítségével tornászott fel két lépcsőben a jelenlegi szintre a gyártó. Tesztünk alanya, a 256 Gbájtos verzió például a korábbi 380 helyett 510 MB-ot tud felírni az új vezérlőszoftverrel másodpercenként, a 128 Gbájtos változat esetében pedig 200-ról 430 MB/s-ra nőtt az írási sebesség. Kis mértékben az olvasási sebességet is javították az új firmware-ek, de igazából az, hogy hogy a tempó 535-ről 560 MB/s-ra nőtt, igazából nem számottevő. Az 1.5-ös vezérlőszoftver minden esetre a SandForce vezérlővel szerelt meghajtók olvasási/írási sebességével teljesen egy szintre hozta fel az Everest 2 kontrollert is.

(Zárójelben azért két dolgot meg kell még említenünk. Az egyik az, hogy ezeket a gyors írási és olvasási sebességeket egészen addig realizálhatjuk, amíg legfeljebb a teljes kapacitás 50 százalékát használjuk csak ki. Amikor ezt a határt átlépjük, akkor a meghajtók az 1.4-es firmware előtt érvényes sebességet nyújtják csak. A másik dolog az, hogy a 64 Gbájtos változatot az OCZ mostohagyerekként kezelte és kezeli; ez a típus sokkal lassabb a többinél, olvasásnál 460, írásnál pedig 220 MB/s-ot érhetünk el vele, és rosszabbak az IOPS értékek is. Mindkét dolog a meghajtók felépítésével és néhány, az újabb firmware-ben alkalmazott trükknek köszönhető.)

Címkék
Hozzászólások