- 2012. december 19., 17:35
Az utolsó pillanatra maradt a karácsonyi bevásárlás? Semmi gond: ha okostelefont vennél, megmondjuk melyiket.

Alapkészülékek

Samsung Galaxy Mini 2

A tavalyi év egyik slágertelefonja volt a Samsung Galaxy Mini, amelyet a felhasználók természetesen elsősorban alacsony ára miatt kedveltek. A Samsung az idei Mobile World Congressen mutatta be az utódot, a Mini 2-t, amely gyorsabb processzort, kicsivel jobb kijelzőt és sokkal több belső memóriát kapott. A legjobban ez utóbbi bővítés fért rá a készülékre, amely így most már 4 Gbájtból gazdálkodhat: ami arra persze még nem elég, hogy a telefont zenékkel is telepakoljuk (de ehhez van microSD-bővítés), az alkalmazásaink viszont biztos, hogy kényelmesen el fognak férni a telefonon. A 320×480 pixeles kijelző szintén jobb valamivel az alapnál, mint ahogyan a terméktámogatás is – legalábbis elvileg. A telefon sajnos csak az Android 2.3 operációs rendszerrel érkezik, a Samsung viszont korábban azt ígérte, hogy a teljes 2012-es termékpaletta megkapja a Jelly Bean verziót is, azaz, ha győzzük kivárni, akár még az Android 4.1-es változatát is feltehetjük majd a készülékre.

Tulajdonságok
• Méret / tömeg: 109,4×58,6×11,6 mm / 105 gramm
• Kijelző: 3,27 colos LCD, 480×320 pixel
• Rendszerchip: egymagos, 800 MHz (Qualcomm MSM7225A)
• GPU: Adreno 200
• RAM: 512 Mbájt
• ROM: 4 Gbájt
• Kamera: 3,15 MP
• Videofelvétel: 480p
• WiFi / Bluetooth: van / 3.0
• Szenzorok: GPS, közelségérzékelő, gyorsulásmérő, giroszenzorok
• Operációs rendszer: Android 2.3

Huawei Ascend Y200

Ez a készülék az egyik legolcsóbb androidos modell a piacon, ennek ellenére egészen kellemes felhasználói élményt nyújt; a Huawei ugyanis mindig odafigyelt arra, hogy optimalizálja a kezelőfelületet, amely így a nem túl erős hardveren is akadozásoktól mentesen fut. Bár csak az Android 2.3.6-os verziójáról van szó, a Huawei több fontos képességet is átemelt az Android későbbi változataiból, a telefon például a mappakezelést is támogatja, így az öt kezdőképernyőn biztos, hogy jól el fogunk férni. A készülék ára miatt mindenképpen a szerethető kategóriába tartozik, és ideális első okostelefonnak; azonban érdemes vele vigyázni, mert nagyon kevés belső memóriája van, ezért gyorsan ki lehet nőni. (Van microSD bővítési lehetőség, de ez a telepíthető programok számát nem növeli sajnos).

Tulajdonságok
• Méret / tömeg: 116,9×60,4×11,7 mm / 120 gramm
• Kijelző: 3,5 colos LCD, 480×320 pixel
• Rendszerchip: egymagos, 800 MHz (Qualcomm MSM7225A)
• GPU: Adreno 200
• RAM: 256 Mbájt
• ROM: 512 Mbájt
• Kamera: 3,15 MP
• Videofelvétel: 480p
• WiFi / Bluetooth: van / 2.1
• Szenzorok: GPS, közelségérzékelő, gyorsulásmérő, digitális iránytű
• Operációs rendszer: Android 2.3

Sony Xperia Tipo

A kategóriát a Sony Xperia Tipóval zárjuk, amely a Sony termékcsaládjának legkisebb tagja. Ennek fényében nem meglepetés, hogy a processzor egymagos és csak 800 MHz-es, illetve, hogy a kijelző felbontása csupán 320×480 képpont. A Sony ennyi pénzért nyilván nem rakott világbajnok kamerát a készülékbe, viszont a dizájn remekül sikerült; a mobilt biztos, hogy sosem lesz ciki előhűzni a zsebünkből. A 3D-s játékok nem fognak hasítani az Adreno 200-as GPU-n – de ezt egyik kategóriatárstól sem lehet elvárni. Ami viszont nagyon pozitív, az az, hogy a Sony eleve az Android 4.0-val dobta piacra a Tipót, így nem kell a körmünket idegesen rágni amiatt, hogy mikor érkezik már meg az Android következő verziója. Persze a terméktámogatás itt valószínűleg meg is áll, és a Jelly Bean már nem fog elkészülni a telefonra, de ez még mindig sokkal jobb állapot, mintha a Gingrebread verziónál rekedtünk volna meg. Nem lesz gondunk az alkalmazások telepítésével sem, a ugyanis alapesetben is több, mint 2 Gbájt hely áll rendelkezésre a programoknak, de a kapacitást microSD-kártya segítségével igény esetén még tovább bővíthetjük.

Tulajdonságok
• Méret / tömeg: 103×57×13 mm / 99,4 gramm
• Kijelző: 3,2 colos LCD, 480×320 pixel
• Rendszerchip: egymagos, 800 MHz (Qualcomm MSM7225A)
• GPU: Adreno 200
• RAM: 512 Mbájt
• ROM: 2,9 Gbájt
• Kamera: 3,15 MP
• Videofelvétel: 480p
• WiFi / Bluetooth: van / 2.1
• Szenzorok: GPS, közelségérzékelő, gyorsulásmérő, digitális iránytű
• Operációs rendszer: Android 4.0.4

Ez is érdekelhet
2021. augusztus 9., 08:00
2021. augusztus 30., 14:04
2021. január 29., 09:05
2020. november 25., 16:00
Hozzászólások