- 2013. március 25., 13:00
A Panasonic az E6-os sorozata azoknak jelent választást, akik okostévét szeretnének, de a 3D-re nincsen szükségük.

A plazmatévék piaca egyre zsugorodik, tavaly az utolsó mohikán, a Panasonic is bedobta a törülközőt, és az LCD-tévéket a plazmák elé helyezte. Ennek fényében már a 2012-es LCD termékpaletta is igen széles volt, idén azonban minden eddiginél több készüléket jelentett be a japán vállalat. Emellett a Panasonic egy fontos stratégiai döntésre is rászánta magát: a folyadékkristályos készülékeknél dobta az aktív 3D technológiát, 2013-ban így valamennyi térbeli megjelenítésre képes modell passzív 3D-t használ. További stratégiai jelentőségű lépés, hogy a vállalat a tervek szerint LCD gyártókapacitását fokozatosan átalakítja; a Panasonic a jövőben egyrészt kisebb méretű LCD-k készítésére rendezkedik be, másrészt a következő években a kapacitások egyre nagyobb része tolódik el az OLED technológia felé.

Mostani teszünk alanya az E6-os sorzat 39 colos példánya lesz; a széria az idei választékban a legjobb 2D-s LCD sorozatot és egyben a legkisebb okostévé funkciókkal is felvértezett sorozatot is jelenti.

Külső

Egyértelműen elmúltak azok az idők, amikor a Panasonic tévéit kívül a konzervatív vonalvezetés jellemezte – és erre a TX-L39E6E-nél jobb bizonyítékot nem is találhatnánk. Az E6-os sorozat a 2013-as termékpalettán tudása alapján csak az „ötödik”, magasabb kategóriát képvisel nála a WT60, a DT60, az FT60 és az ET60 széria is, azonban a dizájn alapján ezt biztosan nem mondanák meg; a készülék gyönyörű és minden olyan stílusjeggyel rendelkezik, amivel a csúcskategóriás megjelenítők is. Kávája például mindössze 6 mm-es, ami az egyik legvékonyabb jelenleg a teljes piacon, és maga a tévé is vékony. Az exkluzív megjelenést erősíti az ezüstös (szürkés) fényezés is, amely annak ellenére mutat nagyon jól, hogy a borítás műanyagból készült.

A kávát három oldalról (fent és két oldalt) egy vékony keret veszi körül, amelynek sok extra funkciója nincsen, viszont jól néz ki. A káva annyira vékony, hogy a Panasonic a feliratok elhelyezésével meg sem próbálkozott; a márkajelzés is arra a kb. egy cm-es, áttetsző sávra került, amely a káva alsó része alatt húzódik. Ez az elem tartalmazza bal oldalon a bekapcsolást jelző LED-et valamint a környezeti fényerősséget mérő szenzort is.


A nyak hengerhasáb alakú, a talp pedig szögletes. Előbbi fém, utóbbi műanyag (legalábbis kívül), de a fényezést itt is sikerült olyan minőségben elvégezni, hogy anyagtól függetlenül a tévé összességében nagyon egyben (és nagyon rendben) van.

A Panasonic természetesen most már csak LED-es háttérvilágítással szerelt tévéket gyárt, és a vékony kialakításból az is rögtön sejthető, hogy a fényforrások oldalt kaptak helyet. A LED-ek 6 mm-en azért nem férnek el, így a kép nem tölti ki teljesen a rendelkezésre álló teret – két oldalt nagyjából 5, fent és lent pedig 2 mm-nyi fekete sáv marad. Ez természetesen nem probléma, nem a Panasonic az első gyártó, amelyik ezt a trükköt alkalmazza annak érdekében, hogy a tévé kikapcsolt állapotában ne csak egy, a szobában megtűrt tárgy legyen, hanem a nappali dísze.

Első ránézésre a hátsó rész is hasonlóan rendezettnek, jól átgondoltnak tűnik, azonban a Panasonic nem gondolt azokra, akik a tévét a falra szeretnénk szerelni. Legalábbis nem gondolt annyira, hogy a csatlakozókat a tévé síkjával párhuzamosan állítsa be, így a 3 HDMI, a komponens, a SCART és az antennabemenetek valamint az Ethernet port hátrafelé néznek (ami egyébként visszalépés az előd, E5-ös sorozathoz képest). Rossz hír, hogy a Panasonic lespórolta az RCA sztereo hangkimenetet és az S/PDIF csatlakozót is, a hang csak SCART, fülhallgató (jack) kimeneten illetve optikai csatlakozón keresztül távozhat. Sajnos olyan HDMI bemenetet sem kapunk, amely oldalra nézne – errefelé csak a CI adapter foglalata, a fülhallgató kimenet valamint a két USB port néz. A készülékben lévő tuner a DVB-T és DVB-C adások vételére egyaránt alkalmas. A csatlakozási lehetőségek között kell megemlítenünk még a WLAN adaptert is, amely hátra, közvetlenül a nyak mellé került, így minden esetben jó vételi lehetőséget biztosít.

Címkék
Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. szeptember 14., 08:00
2019. október 28., 08:00
2019. szeptember 4., 20:00