- 2013. május 3., 13:00
A porszívózás és felmosás mellett az iRobotnak az ereszcsatornák tisztítására is van robotizált megoldása.

Az iRobot Looj (ejtsd: lúzs) nem egy új termék, hiszen az Egyesült Államokban már évek óta kapható, de az országból az ereszcsatornák közti méretbeli eltérés miatt nem nagyon tudott kitörni. Az iRobot a harmadik generáció (az egyelőre egytagú 300-as sorozat) megjelenésekor értékelte megfelelőnek a helyzetet ahhoz, hogy a robotot az Óvilágba is elhozza, így végre landolhatott egy tesztmodell nálunk is, egy gyors csatornatisztítás erejéig.

Az iRobot Looj 330 egy olyan robot, amely az ereszcsatorna egyenes szakaszaiban végigmászva képes az ott összegyűlt faleveleket, ágakat, terméseket és koszt kilapátolni onnan. A robot alapesetben önállóan megy végig a csatornában, de szükség esetén kézzel is irányítható. A tiszta csatornában a munka végeztével a Looj visszatér a kiindulási pontra, ahol könnyen kivehető, majd áttehető a következő csatornaszakaszba.

Bár a legtöbb helyen nem kell gyakran csatornát tisztítani, ha az embernek nincs megfelelő eszköze, akkor a létrát 2 méterenként neki kell támasztani a falnak, fel kell mászni, jobbra és balra kihajolva ki kell szedni a koszt a csatornából, majd le kell mászni a létráról. Ez nem csak fárasztó, de sok esetben veszélyes is, hiszen nem biztos, hogy minden ponton egyformán stabilan meg lehet támasztani a létrát, ráadásul a két oldalra való kihajolgatás sem éppen veszélytelen móka. A robotizált csatornatisztítás lényege, hogy egy-egy 10-15 méteres szakaszon elég egyszer felállítani a létrát, és anélkül kitakarítható a teljes szakasz, hogy kockáztatnunk kellene a testi épségünket.

Mi van a dobozban

Az iRobot Looj 330 egy 48×17×15 cm-es dobozban érkezik, a csomag a robot mellett sok kis apróságot is rejt. A doboz tartalma a következőképpen alakul:

  • iRobot Looj 330 robot
  • távirányító / markolat
  • töltő + hálózati kábel
  • lítium ion akkumulátor
  • tisztítófej
  • kétféle méretű lapát a tisztítófejre
  • ereszcsatorna alját tisztító feltét
  • övre tehető akasztó
  • 2 db AAA ceruzaelem (a távirányítóba)
  • használati útmutató

A rengeteg alkatrész ellenére az iRobot Looj egy viszonylag egyszerű szerkezet, de ezt bővebben már a következő oldalon fejtjük ki.

Címkék