- 2013. május 9., 13:00
A Galaxy S III után a Samsung ezúttal nem tudott merőben újat mutatni, a Galaxy S 4 mégis 2013 (egyik) legje.

Kezelőfelület

A telefonon az Android 4.2.2, Jelly Bean OS teljesít szolgálatot, sebességbeli problémákba nem ütköztünk szerencsére. A TouchWiz UI előző verziója a Galaxy S III-on debütált, ehhoz képest csupán apróbb módosítások, finomítások kerültek a szoftverbe. A készülék feloldása például már nem a víz fodrozódásával történik, hanem egy fénycsóvát húzunk (ha ez mégsem tetszene, akkor a beállításokban van lehetőség váltani a víz fodrozódására is).

Fontos és látványos változás, hogy az állapotsáv most már nem fekete vagy szürke színű, hanem teljesen átlátszó, így ténylegesen teljes képernyőn élvezhetjük a háttérképeket is. A Jelly Bean óta a Samsung engedi az eddig fixen ülő, három gyorsgomb variálását is, a menü gomb viszont még mindig oda van forrasztva a képernyő jobb alsó sarkához. A három gyorsgomb cserélhetősége viszont még így is hatalmas pozitívum, hiszen innentől végre nemcsak a fejlesztők által ideálisnak vélt gyorsindító ikonok kerülhetnek ide, hanem az általunk fontosnak talált alkalmazások is.

Továbbá fontos tulajdonság, hogy a fényerőt automata módban is tudjuk állítani (a keretet határozhatjuk meg). Állapotjelző sávból kettő is van (ez Android 4.2 újdonság): az eddig megszokott normál verzió mellett átkapcsolhatunk egy az egész kijelzőt kitöltő, funkciógombokat tartalmazó panelre is. Ezt a felületet egyébként úgy is előhívhatjuk, hogy az értesítési sávot nem egy, hanem két ujjal húzzuk le. A szokásos opciók mellett itt kapcsolhatjuk ki-be az intelligens képernyőzárat és az intelligens görgetést is. Ez utóbbi a szemünk mozgását követve lefelé, vagy felfelé görgeti a weboldalalkat.

A Galaxy S 4-en lévő TouchWiz felület újdonsága még az érintés nélküli vezérlés („legyezgetjük” a kijelzőt, ha lapozni szeretnénk a diavetítésnél a képek között), vezetés mód, Screen Mirroring, Blokkolt üzemmód, illetve természetesen a TouchWiz UI korábbi verzióiból megismert funkciók is rendelkezésre állnak.


A beállítások menü négy nagy részre van felosztva. A Kapcsolatok részleg a WiFi, Bluetooth és NFC opcióit valamint az egyéb adatátviteli lehetőségeket tartalmazza, a Saját eszköznél találjuk a testreszabási lehetőségeket. A Fiókok nevű fül, ahogy a nevéből is kitűnik a Google, Facebook és további felhasználói azonosítóinkat tartalmazza, az Egyebek rész pedig az akkumulátor, biztonság, helymeghatározás, tárhely, idő és dátum, alkalmazáskezelő és az eszköz névjegye opciókat foglalja magában.

A TouchWiz persze ennél sokkal többet is tud, de az előző verzióhoz képest tényleg csak nagyon kicsi a fejlődés – aki a nagyon részletes bemutatóra kíváncsi, annak ajánljuk Galaxy S III tesztünk harmadik, a TouchWiz UI-val foglalkozó oldalát áttanulmányozásra.

Címkék
Hozzászólások