- 2013. augusztus 23., 14:00
Nálunk járt a Hama aprócska, USB csatlakozófelülettel ellátott DVB-T vevője.

A digitális műsorszórás előretörésével egyre több olyan eszköz jelenik meg a piacon, amely számítógépen is lehetővé teszi a tévézést. Bár ma már jó pár tévéként is működő monitor kapható, a külön DVB-T vevőknek is megvannak a maga előnyei; egyrészt a mobilitás, másrészt pedig az, hogy a segítségükkel felvétel is készíthető.

Külső

A puritán nevű Hama DVB-T USB 2.0 Receiver, mint az USB-s tunerek többsége, egy stick, amelyet közvetlenül a notebook vagy a számítógép USB portjára tudunk csatlakoztatni. A vevő tényleg apró méretű (domború borítása van), amely ugyan nem tartozik a legkisebbek közé, de 4 cm-es hossza mellett az is előny, hogy a számítógépbe illesztve, ha szűken is, de elfér mellette egy másik USB-s eszköz is.

A vevőegység USB csatlakozóval átellenes oldalára került a hagyományos antenna csatlakozó, amelybe akár a mellékelt botantennát, akár komolyabb DVB-T antennát is illeszthetünk.

A dobozban lévő antennát 1 méteres kábellel szerelték. Ez jó térerő esetén elegendő ahhoz, hogy az asztalunkon egy nekünk tetsző pontra helyezzük azt, nagyobb távolságokra, esetleg ahhoz, hogy az antennát ablak közelébe helyezzük, nem biztos. Ilyen esetekre – ha kicsi a térerő – egyébként mi magunk is inkább egy komolyabb antennát javaslunk. A gyártó arról nem tesz említést, hogy a 12 cm hosszú botantenna pontosan milyen nyereségű, de általános tapasztalatok alapján jó esetben 3-4 dBi lehet.

Mivel az USB-s vevőbe nem helyezhetünk kódkártyát, így csak az ingyenes adók vételére van lehetőségünk.

Alapvető elvárás viszont, hogy a tévézés közben ne kelljen az egeret használnunk, s ezt a Hama vevője is biztosítja a mellékelt infravörös távirányító segítségével. Mivel az infravevő az USB stick felső részén található, teljesen mindegy, hogy bal vagy jobb oldali USB-be helyezzük-e be, minden esetben használható lesz a távirányító. Asztali gép esetében persze figyelni kell arra, hogy ne a hátsó USB-k egyikébe csatlakoztassuk a vevőt, mert így már egyáltalán nem garantált, hogy a távirányító használható marad.

Az egyszerű, pár milliméter vastag távirányítón a számgombokon kívül csatornaváltó, hangerőszabályzó, fel-le léptető valamint az Enter és ki/bekapcsoló funkciót ellátó gombot helyezkednek el. A távirányító működtetéséhez egy darab CR2025-ös lítium elemre van szükség, amelyet szintén megkapunk a vevővel együtt.

Használat közben

A vevőt két helyen próbáltuk ki, egy budapesti, XIII. kerületi panellakásban és egy kisvárosban. Előbbi 9 km-re található légvonalban a budapesti Széchenyi-hegyi 100 kW-os gerincadótól, utóbbi pedig 1,5 km-re egy 180 W-os átjátszó adótól. Mindkét esetben közvetlen rálátásunk volt az adóra. A próbák szerint a budapesti panellakásban tökéletes térerővel tudtunk tévézni a mellékelt kis botantennával is, míg a kisvárosi átjátszó adó teljesítménye kevés volt ehhez. Ugyanitt egyébként egy hasonló, de hosszabb botantenna már megbízhatóan hozza a DVB-T adókat, vagyis nyugodtan levonhatjuk a következtetést (ami egyébként sejthető is volt), hogy a kis USB-s DVB-T vevő nem ér fel egy komolyabb TV erősítős vevőjével (ami persze az USB 2,5 W-os terhelhetőségéből is kikövetkeztethető).

A gyártó a vevő mellé az ArcSoft TotalMedia szoftverét mellékeli, amely a tévéadások megjelenítésén túl az elektronikus programfüzet (EPG) és a teletext kezelését is támogatja, valamint képes műsorok felvételére is, akár azonnali, akár időzített módban, és van timeshift is. Az alkalmazásban természetesen a csatornák sorrendjét kedvünk szerint módosíthatjuk, sőt a nevüket is átírhatjuk.

A felvett műsorokat a könyvtárszerkezetben keresgélve találhatjuk meg, ehhez persze az kell, hogy tudjuk, hova ment a szoftver. A mentés helye egyébként a beállítások között megadható.

Kényelmi szempontból talán jobb volna, ha a felvett műsorokat eleve a mentési mappában keresné a szoftver, így nem kellene a felhasználónak a könyvtárstruktúrában mászkálnia. Az egyéb helyről való megnyitás opcióját persze meg lehet hagyni, de a főbb alkalmazás úgyis a szokásos helyről történő visszatöltés lesz, így felesleges minden alkalommal végigtúrni a mappastruktúrát.

A telepítés sajnos csak angol nyelven végezhető, s a művelet megkönnyítéséhez nem kapunk magyar nyelvű sillabuszt sem, így egy kis tapasztalat, vagy alapfokú angol nyelvtudás nem árt. Az installálás egyébként nem komplikált, elsőként a drivert kell feltelepítenünk, ezt követően jöhet az ArcSoft TotalMedia programja, amely indulása után megkeresi az adókat és eltárolja azokat, amelyeket később át is szerkeszthetünk.

A felvett műsorok nemcsak az ArcSoft programjával, hanem bármilyen médialejátszóval is lejátszhatók, akkor is, ha a vevő már nincs a gépben (mivel csak ingyenes adók vételére alkalmas az eszköz, komolyabb megkötéseknek nem is lenne jelentősége).

A Hama USB-s DVB-T vevője jó választás azoknak, akik számítógépükön (asztali vagy notebook) szeretnék az egyelőre hét ingyenes csatornát nézni, illetve felvételeket készíteni.

Címkék