- 2013. október 29., 17:00
A tablet gyártásban is otthon van a Samsung, ezért kiadta a Tab 3 sorozatot, ebből a középső példány járt nálunk.

Kezelőfelület

A Galaxy Tab 3 8.0 sokkal inkább a Note 8.0 szoftverét kapta meg, mint a koreai vállalat eddig látott táblagépein teljesítő kódot. A gépen az Android OS fut, egészen pontosan a 4.2.2-es verziója. Ez majdnem a legfrissebb, és igazából alig van olyan készülék, amelyre már elérhető az Android 4.3. A kezelőfelület természetesen nem a gyári Holo, hanem a Samsung saját TouchWiz UI-ja. Ezt már szinte mindenki ismeri, hiszen a Samsung a kezdetektől alkalmazza – kisebb nagyobb fejlesztésekkel persze. A felület zökkenőmentesen fut, az animációk is szépen mennek rajta, minden olajozottan megy.

Maximum hét főképernyőnk lehet, amelyek mindegyikére rengeteg widget és parancsikon kifér. Az értesítés sáv ugyanúgy fentről érhető el, mint a telefonoknál; itt a fényerőt babrálhatjuk, az eseményeket láthatjuk. Az információs sávot jobbról lehúzva nem a szokásos panel jelenik meg, hanem a kapcsológombokat tartalmazó változat – ez Android 4.2 újítás. A Tab 3 8.0-ban természetesen a Samsung minden extrája megtalálható, van például intelligens képernyőzár és olvasási üzemmód is, Samsung Link, Group Play, többképernyős üzemmód (ami nem univerzális, de remekül használható), stb. A Samsung az ikonokat is lecserélte és a menürendszeren is alakított néhány helyen. Ízlés kérdése, hogy kinek tetszik a Samsung megoldása és kinek jön be inkább a Google-féle letisztultság; ami biztos, az az, hogy mindkét megoldás jól használható.

Alapfunkciók

A telefonoknál megszokott alapfunkciókat (SMS/MMS, e-mail, hanghívások) a Galaxy Tab 3 8.0 az elvárt tudással és szinttel kezeli. A szövegbevitel a 8 hüvelykes képernyőn gond nélkül zajlik, a teszt során nem gépeltünk egyszer sem félre; a gombok hatalmasak. A telefon-tablet természetesen az e-mail fiókokat is kezeli, a kliens pedig ismeri a POP3, IMAP és Exchange fiókokat is, így akár a céges fiókhoz is hozzáférhetünk. A Gmailhez ezúttal is külön appot kapunk.

Alapprogramok

A tablet menüjében két oldalra kifértek az alkalmazások. A kínálat nem lesz ismeretlen a Samsung korábbi termékei alapján: a Google alkalmazásait mind megkapjuk (Gmail, Maps, Google+, Search, Hangouts, YouTube, Chrome), amelyek mellé a Samsung is temérdek programot pakolt. Szerepel a kínálatban például az AllShare Play (DLNA), a ChatON, a Csoportjáték, a Dropbox (két évig 50 GB tárhellyel), a GameHub, a Polaris Office, az S jegyzet, az S tervező, az S voice, a Samsung Apps, a Smart Remote (univerzális távirányító, ezért van szükség az infra portra) és a Világóra.

Újdonságnak számít a Paper Artist, amely segítségével képeket tudunk kidekorálni (ezzel az appal el lehet szórakozni egy kis időt) valamint a Readers Hub, amelyben digitális könyvek vásárolhatók.

Üzemidő

Az akkumulátor nem cserélhető. Kapacitása 4450 mAh, ezzel az üzemidő egy-két nap, de visszafogottan, 3G nélkül ennél hosszabb idő is elérhető. Telefonok körében ez átlagosnak mondható teljesítmény, a tabletek mezőnyében viszont nem kiemelkedően jó.

Címkék