- 2013. november 4., 11:00
A Koobe X8 Slim jól néz ki, szép a kijelzője, négymagos processzor van benne és Android 4.2-t futtat. És olcsó.

Legutóbb a Koobe egy olyan táblagépe járt nálunk (S7 Easy Dual), amely nagyon olcsó volt, de cserébe nem is teljesített igazán jól. Ezúttal az X8 Slim Quadrumot láttuk vendégül, amely szintén nem tartozik a drága gépek táborába, mégis szinte csak jó tulajdonságokkal rendelkezik.

Külső

A táblagép a Koobe jellegzetes, csillogó dobozában érkezett hozzánk, amely ezúttal nagyobb volt a szokásosnál, lévén, hogy tesztünk alanya nem 7 colos, hanem a 8 colos kategóriában indul. A csomagolásban a táblagép mellett ezúttal is microUSB-kábelt, a töltőt és egy USB host kábelt találtunk – ez utóbbi sajnos még a drágább tabletek mellé sem alaptartozék, pedig legfeljebb néhány száz forintos tartozékról beszélünk.

Az olcsó táblagépek többnyire egy kaptafára készülnek, azonban a Koobe készüléke nagyon kilóg a sorból; mostani tesztünk alanya gyakorlatilag egy iPad mini utánzat. Ha nem hiányozna az Apple-féle gomb a tablet alsó részéről, akkor szemből nézve könnyen össze lehetne téveszteni a Koobe X8 Slim Quadrumot és az iPad minit. Nemcsak a fehér káva és a vékony szélek hasonlók, ugyanoda (fentre középre) került az előlapi kamera is, ráadásul a fémből készült hátsó rész is éppen ugyanúgy minimális mértékben lóg ré az előlapra. Ezzel már azt is elárultuk, hogy a hátlap fémből készült, ami bizony még a drágább készülékek esetében sem gyakori.

Amennyiben az előlapi kamerát tartalmazó rövidebbik oldalnál lévő, a hangszórókat magába foglaló élt tekintjük felsőnek, úgy a bekapcsoló gomb és a hangerőszabályzók balra, fentre kerültek. A jobb oldal teljesen üres, míg az alsó részen a memóriakártya foglalata, a Mini HDMI, a microUSB, a töltő csatlakozója és a hangkimenet kerültek. Közéjük ékelődött be a mikrofon nyílása illetve a hardveres reset gomb (amely rejtett, hogy hogy véletlenül ne tudjuk megnyomni).


A hátsó rész szinte teljesen üres, itt csak a hátsó kamera nyílása valamint néhány felirat árválkodnak. A táblagép unibody kialakítású, az minden esetre biztos, hogy a hátsó rész nem távolítható el, így az akkumulátort házilag nem lehet cserélni.

Az iPad minivel való hasonlóság a méret alapján is egyértelmű: a Koobe és az Apple táblagépei 200×135 mm-es alapterület mellett 7,8 illetve 7,2 mm vastagok (vékonyak). A Koobe táblagépe 308 gramm tömegű, vagyis egy kézben is teljesen kényelmesen fogható, így a huzamosabb ideig való olvasgatás sem fárasztó vele.

Mindent egybevéve a Koobe táblagépe egy kiválóan összerakott, igényes anyagokból készült masina, amire, hogy egészen őszinték legyünk, a 45 ezer forintos ár hallatán nem számítottunk.

Címkék
Hozzászólások