- 2014. április 17., 18:00
Ha olcsó, IPS-paneles monitort keresel, és az extrák nem fontosak a számodra, az LG készüléke jó választás lehet.

Bár továbbra is igaz, hogy aki a legolcsóbb kijelzőt szeretné otthonra, az valamilyen TN-paneles monitort fog választani magának, szerencsére ma már az IPS megjelenítők sem kerülnek sokba – hogy ez valóban így van, arra kiváló példa mostani tesztünk alanya, az LG 23MP65HQ-P, amely még 50 ezer forintba sem kerül.

Külső

A kedvező ár ellenére a dobozból egy igen pofás monitor került elő, amely annak köszönhető, hogy a koreai vállalat ennél a készüléknél is a Cinema Screen dizájnt alkalmazta, amely nemcsak a tévéknél, hanem például az LG nemrégiben tesztelt 21:9-es képarányú monitoránál, a 29EB53-B -nél is bizonyított már. A szokásoknak megfelelően a panel és a talp ezúttal is külön került elő a dobozból; ezeket nem volt túlságosan nehéz összeszerelni, még csavarozni sem kellett, elég volt belepattintatni a talpat a káva hátsó részén kialakított nyílásba.

A Cinema Screen dizájn nem idei kreálmány, de az LG mérnökeinek annyira megtetszettek a formák, hogy sem a tévék sem a monitorok esetében nem alkalmaztak különösebb változtatásokat az idén megjelent termékeknél. Ez szerintünk egyáltalán nem gond, ha a végeredmény olyan, mint a 23MP65HQ-P esetében. A Cinema Screen kialakítás legjellemzőbb vonása, hogy a monitor kávája fent és két oldalt egyáltalán nem lóg rá az LCD-panelre, ennél a három szélnél a monitort csupán egy vékony keret fogja körbe. Lent azért megmaradt a szokásos káva, de ez sem túl vastag, kb. 2 cm-es. Bár a káva nem nyúlik a panel fölé, ez még nem jelneti azt, hogy a kép a kijelző szélén kezdődne el – azaz káva továbbra is van, csak nem a hagyományos értelemben véve. A dizájn ennek ellenére nagyon jó, a monitor kikapcsolt állapotában például szinte nem is lehet megmondani, hogy hol kezdődik maga az IPS-panel.

Ahol nincsen keret, oda logikus módon feliratok sem kerülhetnek, ezért az LG ennél a monitornál is csak az alsó, hagyományos kávát használhatta a logók elhelyezésére. A vállalat teljesen visszafogott volt, jól látható módon csak az LG és az Energy Alliance logója került fel, az egyéb feliratok, beleérte a gombok jelzéseit, messziről nézve beleolvadnak a kávába. A káva fekete színű, szerencsére nem a csillogósabb fajtából van. Nemcsak a káva, hanem a panel is matt (nyilán a lehetőségekhez képest).

A kezelőszervek a monitor alsó élére kerültek. Összesen hat gombot kapunk, amelyek érintésre reagálnak, de ennek ellenére könnyű megtalálni a helyüket, mert az LG minden egyes gombot kis dudorral is jelez. A kiosztás a következő: menü/OK, Reader/balra, funkció/jobbra, auto/le, bemenet/kilépés és persze a bekapcsoló gomb.

A monitor elsősorban jó ár/érték arányával szeretne kilógni a mezőnyből, ami elsősorban azt jeleneti, hogy kevés extra szolgáltatást kapunk. Bemenetből például mindössze kettő áll bevetésre készen, egy D-Sub és egy HDMI csatlakozó. Emellett a hátlapon egy fülhallgató kimenetet találunk még, valamint természetesen a külső tápegység csatlakozója is ide került. A kedvező ár alapján nem túl meglepő, hogy a panel szinte semmilyen irányban nem állítható – nincs forgatási lehetőség, emelhetőség és pivot mód sem, egyedül arra van mód, hogy a monitor káváját minimális mértékben megdöntsük.

Címkék