Sokan gondolják úgy, hogy egy LCD-tévé akkor mutat igazán, ha a falra szereljük fel, a tévégyártók a legtöbb készülékhez viszont nem adnak olyan talpat, ami egyben a fali rögzítést is lehetővé tenné. Ez persze nem olyan nagy gond, mert a fali konzollal szemben szinte mindenki más és más követelményeket támaszt. Múltkori cikkünkben már leírtuk, hogy az állvány kiválasztása – feltéve, hogy nem a legolcsóbb pár ezer forintért kapható alap tartóra van szükségünk – nem annyira triviális, hiszen nemcsak ár, hanem funkcionalitás alapján is rengeteg különböző modellt találhatunk.
A minden irányban mozgatható, ugyanakkor vékony „Ultraslim” FULLMOTION TV Wall Bracket után most a FULLMOTION TV Wall Bracket néven futó állványt néztük meg, amely csak nevében tűnik egyszerűbbnek, valójában ugyanúgy lehetőséget ad arra, hogy a felerősített tévét pozícióját minden irányban állítsuk utólag is. Ez elsősorban akkor jön jól, ha a tévét nem mindig ugyanarról a helyről nézzük – néha a kanapéról, néha a földről, máskor az asztal mellől. Az állvány különlegessége a mozgathatóságon túl az, hogy gázteleszkópos kar segítségével tartja a tévét, így a készülék elhelyezkedésének magassága is állítható, ami a tartó részéről a szokásosnál nagyobb alkalmazkodóképességet jelent, számunkra pedig azt, hogy mindig az optimálishoz közeli szögből nézhetjük a képernyőt.
A gázteleszkóp teherbíró képessége korlátozott, ezért a Hama az állványt legfeljebb 25 kg-os tévék rögzítéséhez ajánlja. Érdekesség, hogy van minimális tömeg is: a tévének legalább 10 kg-ot kell nyomnia, különben a pneumatikus kar nem működik megfelelően. Ugyan a dokumentáció méretet is meghatároz (32-56 col között) ezt nem kell túlságosan komolyan venni, hiszen a rögzítéshez a tévéknél szabványosnak számító 200-400×200-400 mm-es VESA keret kapjuk; ha a tévéhez ez passzol, és nem lógunk ki a súlyhatárból sem, akkor nem kell aggódnunk. A 32 colnál kisebb készülékeknél legfeljebb az okozhat gondot, hogy a magasságot tekintve szélső helyzetben a tévé nem takarja el teljesen az állványt.
A legutóbb nálunk járt „Ultraslim” FULLMOTION TV Wall Bracket gyakorlatilag teljesen összeszerelve került elő a csomagolásból, a FULLMOTION TV Wall Bracket (108729) viszont alkatrészenként lapul a dobozban, összeállítását nekünk kell elvégezni, ez nagyjából 15 percet vesz igénybe. A Hama a csomagolásban nemcsak a csavarokat, hanem az imbusz kulcsot is adja, ugyanakkor a falra szereléshez szükséges csavarok behúzásáról már saját szerszámmal kell gondoskodni. A kész szerkezet -2 és +13 fok közötti dőlést, eltolási lehetőséget és forgathatóságot biztosít, valamint – és ez az állvány lényege – lehetőséget ad arra, hogy a tévé magasságát 36 cm-es tartományban állítsuk.
A pneumatikus kar egyetlen hátránya, hogy nagy helyet foglal, ezért a tévét nem tudjuk szorosan a falra illeszteni – ez viszont olyankor nem gond, ha a készüléket a CRT-s tévé helyére, többé-kevésbé a szekrénysoron belül szeretnénk elhelyezni. A Hama állványa vastag acéllemezekből készült, így attól biztosan nem kell tartani, hogy deformálódik. Hátrány, hogy mindez növeli az állvány tömegét – persze ha azt vesszük, hogy a szerkezet a tévét is megtartja, ráadásul a faltól messze, akkor az állvány tömege a legkevesebb, amiért aggódni kell.
Miután a konzolt összeszereltük, a tévé rögzítése a szokásos módon folyik: a tévé hátoldalára erősített sínek segítségével kell a megjelenítőt felakasztani, majd csavarokkal fixálni, hogy véletlenül se tudjon kicsúszni a helyéről. A gázteleszkóp alkalmazása miatt ugyanakkor egy extra lépést is be kell iktatni: miután a tévét felszereltük az állványra, be kell állítanunk a kar erősségét, hogy az állvány a tévét mindig a kívánt pozícióban tartsa meg. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy csavart kell tekergetni egészen addig, amíg a kívánt erősséget el nem érjük.
A Hama TV Wall Bracket (108729) ára összhangban van a kínálat szolgáltatásokkal: nagyjából 35 ezer forintot kell érte fizetni.