- 2014. május 22., 12:00
Az Ascend P6-tal a Huawei megérkezett a csúcskategóriába – a kérdés csak az, hogy ott tud-e maradni.
Hirdetés

Kezelőfelület (Emotion UI)

A Huawei az Ascend P7-re az Android 4.4.2-t telepítette, de természetesen nem a gyári Android felületet kapjuk, hanem a kínai gyártó saját fejlesztésű, Emotion UI névre keresztelt interfészét. Amely alaposan átrajzolja az Androidot, de emellett néhány kellemes meglepetést is tartogat. Az interfész egyébként tavaly jelent meg, az Ascend P7-en viszont már a második generációja fut.

A felület legérdekesebb módosítása a gyári Android UI-hoz képest az, hogy az alkalmazásokat nem külön menüből érhetjük el, hanem minden ikon a kezdőképernyőre kerül. Ez a szemlélet egyben egy érdekes hozadékkal is jár: ha törölni szeretnénk egy ikont, akkor a telefon úgy értelmezi, hogy az appra már nincsen szükség, így a rendszer teljesen eltávolítja a szóban forgó alkalmazást. A menü elhagyása egyébként természetesen nem saját találmány; többek között az Apple is pontosan ezt a módszert alkalmazza az iPhone-ok esetében, de ilyen-olyan, Androidon alapuló custom ROM-okban is fel szokott bukkanni ez a megoldás.

Kezdőképernyőből összesen kilencet hozhatunk létre, az alkalmazások rendszerezésében pedig segít, hogy mappákat is létrehozhatunk. Sőt, mappa már alapból van a telefonon, a Google-féle szoftverek például egy ilyen gyűjtőbe kerültek. Az üres kezdőképernyőket el tudjuk távolítani, így nem foglalják a helyet, és szabadon megválasztható az is, hogy a Home gomb megnyomásával pontosan melyik képernyőre ugorjunk. A képernyők közötti váltás alapesetben lapozós, de az animációt meg lehet változtatni. Egy kijelzőre 5×4, tehát összesen 20 ikon fér ki, plusz ott van még a fix indítósáv, amelyben akár öt szoftvert is el tudunk helyezni. Widgetből is akad szép számmal, viszont többnyire nem saját fejlesztésűek a felületek. Kivéve a Me, amely azonban most már teljesen szétszedhető, így voltaképpen a felület csak néhány, dizájnjában egymással harmonizáló felületet takar.

A Huawei az összes ikon átrajzolta („kilapította”), így a kiindulási alap egy egységes felület – persze a szoftverek telepítésével ennek az idillnek gyorsan vége szakad. A vállalat mérnökei átvariálták, átrajzolták a menürendszert: az opciók felett megjelent két fül is, amelyekkel az általános és az összes beállítási lehetőség közül lehet választani. Utóbbi az Android esetében megszokott teljes menüstruktúrához visz, előbbi pedig a leggyakrabban használt lehetőségeket tartalmazza; itt lehet bekapcsolni például a WiFi-t és a Bluetootht, de állítható innen a fényerő és megváltoztathatjuk a témát is. A menü háttere fehér. A Huawei ugyan nem élt a lehetőséggel, és nem használta ki, hogy az Androidban a 4.2-es verzió óta az értesítési tárhely mellett külön kapcsolótábla is van, viszont a kombi felület megvalósítása jó: alapesetben legfeljebb öt parancsikon látszik (kiválaszthatjuk, hogy melyik öt), de a kapcsolótábla szintén kibontható, így végül is az összes gyorsgombhoz kapunk relatív egyszerű hozzáférést.

A lezáró képernyő lehetőséget ad arra, hogy a feloldással azonnal elindítsuk a fényképezőt, vagy extra ujjmozdulattal akár a naptárat, számológépet, zseblámpát illetve tükröt is. Az Android 4.2-vel megjelent, lezárt készüléknél lapozható widgetek viszont nem elérhetők a mobilon.

Az Emotion UI néhány extra trükkje közé tartozik, hogy a telefon megfordításával némítani lehet a csöngést a bejövő hívásoknál, ha pedig a fülünkhöz tesszük az Ascend P7-et, akkor azzal automatikusan fogadhatjuk a hívást. A menüben rengeteg a beállítási lehetőség, az aprólékosságra a fehéregyensúly beállítás mellett jellemző az is, hogy a billentyűzetnél a gombnyomásokat kísérő rezgés erősségét és hosszát is beállíthatjuk, de szabályozható akár az is, hogy mennyi idő elteltével érzékelje úgy a mobil, hogy az adott betűt lenyomva tartjuk. A háttérvilágítás fényereje lehet automatikus is, azonban mi úgy vettük észre, hogy ezt bekapcsolva a mobil túl érzékeny, azaz a háttérvilágítás a kelleténél gyorsabban alkalmazkodik a környezeti viszonyokhoz. Ez zavaró lehet például akkor, amikor aluljáróban áthaladtunk a lámpák alatt.


A kiegészítő funkciók között is van néhány jó ötlet: „Ne zavarj” módban a telefon csak azoktól fogad hívást (legalábbis hallható módon), akiket felvettük a listába, és a funkció nagy előnye, hogy nemcsak kézzel lehet kapcsolgatni, hanem akár időzítővel is. Megjelent egy Lebegő gomb funkció is, amely néhány hasznos (lebegő) minialkalmazáshoz (zenelejátszó, SMS, memo, számolóép, naptár) ad hozzáférést, lezárható vele a telefon és felszabadítható némi memória. Apró szépséghiba, hogy a lebegő alkalmazásokból egyszerre mindig csak egy futhat. Van lehetőség továbbá arra, hogy a telefon indulása után néhány szoftvert (bármit) automatikusan elindítsunk, az értesítési tárhely tisztán tartásában pedig az segít, hogy megadhatjuk, mely programok üzenetei jelenjenek meg és melyeké ne.

A normál kezelőfelület helyett használhatunk egyszerű kezdőképernyőt is, amely widgetek és ikonok helyett nagyméretű felületekkel, nagy(obb) feliratokkal és alap funkcióválasztékkal operál.

Bár a hardver teljesítménye elmarad az abszolút csúcstól, arra elvileg elégnek kellene lennie, hogy az UI mindenféle akadozásoktól mentesen fusson. Viszont sajnos nem ez a helyzet, az UI hajlamos akár már az egyszerű lapozásnál megakadni, ha pedig egyszerre több appot is futtatunk, akkor a telefon jó eséllyel meg-megáll néha egy pillanatra gondolkozni. Ez már csak azért is furcsa, mert a Huawei korábban éppen arról volt híres, hogy még a legolcsóbb modelljei is viszonylag fürgék voltak. Vagy az Emotion UI új verziója túl „nehéz” vagy egyszerűen nem sikerült még kellően optimalizálni a kódot a Kirin 910T-re. Így vagy úgy, reméljük, hogy a gondokat a Huawei egy későbbi frissítéssel orvosolni fogja, mert egy csúcskategóriába szánt készüléknél ilyen hibát egyetlen gyártó sem engedhet meg magának.

Címkék
Hozzászólások