- 2014. július 1., 00:00
Az LG a kezdetektől fogva felismerte, hogy az okostévé csak akkor jó, ha vezérelni is könnyű. Lássuk a lehetőségeke

A koreai vállalat első okostévéje 2010-ben jelent meg, a tévék mellé akkor még csak egy klasszikus távvezérlő járt. Amiképpen a versenytársak tévéinél, úgy az LG készülékeinél sem volt éppen egyszerű ezzel a navigáció. A klasszikus távirányító nagyon jó szolgálatot tesz, ha csak alapfeladatokra kell koncentrálni (például csatornaváltás), azonban abban a pillanatban, hogy egy kicsit is összetettebb feladattal állunk szemben, már nem működnek olajozottan a dolgok. Nagy probléma főleg akkor adódik, ha hosszabb-rövidebb szövegeket kell begépelni (akár csak YouTube videókat keresgélni rendszeresen), de a klasszikus távirányítóval az sem túl egyszerű, ha mondjuk egy weboldalon kell a linkek között navigálni.

Nem véletlen, hogy már az első generációs okostévék megjelenése után az volt a véleményünk, hogy elsősorban annak a platformnak van esélye kiemelkedni a többi közül, amelyhez egy jó irányítási mód is tartozik. És nyilván nem véletlen az sem, hogy a gyártók nekiálltak kísérletezni, több-kevesebb sikerrel. Az LG azok közé a gyártók közé tartozik, aki már a kezdetektől fogva jó úton járt, a 2011-ben megjelent Magic Motion távirányítónak már az első verziója is sokkal kényelmesebbé tette az okos funkciók használatát. A kontroller persze évről évre fejlődött: az aktuális verzió sokkal könnyebb és kisebb, mint a legelős modell volt, ugyanakkor (és ez talán fontosabb) pontossága sokat javult. A 2013-as és 2014-es modelleket például már nem kell feltétlenül egyenesen tartani ahhoz, hogy megfelelően működjenek, szinte bárhogyan „rajzolhatunk” velük a levegőben.

Magic Remote

A Magic Remote távirányító tulajdonképpen egy levegőben működő egér; aktuális pozícióját egy kurzor mutatja a tévén (ami persze csak akkor látszik, ha éppen használjuk is), amelynek helyzetét természetesen a kontroller mozgatásával tudjuk megváltoztatni. A Magic Motion annyival mindenképpen többet tud, mint egy klasszikus vezérlő, hogy került rá egy négyirányú D-pad is, így nemcsak mozgatással, hanem adott esetben klasszikus nyomkodással is tudunk a képernyőn mozogni. A párosítás azért jó, mert a bonyolult navigáció mellett így akkor sem kell zavarba jönni, ha mondjuk a menüben szeretnénk átállítani néhány paramétert: nem kell kompromisszumot kötni sem a tévékénél megszokott klasszikus felületek sem az okostévék új szemléletben készült UI-jának irányításában sem.

A távirányítóra értelemszerűen túl sok gomb nem került, de az LG a felhasználói visszajelzések alapján igyekezett úgy alakítani a különböző verziókat, hogy az mindenkinek megfejeljen. Az aktuális, M5-ös verzión (AN-MR500) a korábban már említett D-pad mellett a görgőként is funkcionáló OK gomb, a vissza, Home, Smart és hangalapú keresés gombok segíti az irányítást, de persze van mód a hangerő gyors szabályozására és némításra, a csatorna léptetésére, a 3D mód ki/bekapcsolására és a bemenet gyors kiválasztására is. Sőt még egy egyszerű virtuális távirányítót is a tévére varázsolhatunk vele. Érdekesség, hogy az idei modellre a Magic Motion/Remote történetében először felkerült a négy színkódos gomb is – természetesen elsősorban nem azért, hogy a Teletext oldalak között tudjunk gyorsabban mozogni, hanem azért, hogy az okostévé egyes funkciói között tudjunk könnyebben ugrálni. Az AN-MR500-as modell már a gesztusok felismerését is támogatja, így néhány alapfunkciót (pl. böngészés közben visszalépés) anélkül érhetünk el, hogy keresni kéne a kijelzőn a hozzá tartozó ikont.

A Magic Motion távirányítóval kapcsolatban azt kell még kiemelnünk, hogy a hangalapú keresést is támogatja. Az ehhez szükséges mikrofon a némító gombba lett beépítve, így a keresés gomb megnyomása után a kezünk helyzetének megváltoztatása nélkül tudjuk a kifejezést bediktálni. Az LG webOS alapú okostévé operációs rendszere ráadásul már nemcsak az idegen nyelvű, hanem a magyar keresést is lehetővé teszi (és a felismerés pontossága sem rossz), így a Voice Search már nemcsak egy kirakatfunkció, hanem egy valóban használható extra is. (Az LG webOS rendszeréről bővebben ebben a cikkünkben írtunk.)

A Magic Remote további extra funkciója, hogy amennyiben a tévét és egy okostelefont (vagy táblagépet) vezeték nélküli összeköttetéssel csatlakoztatunk egymáshoz, és a mobil kütyü képét tükrözzük a tévére, úgy arra is lehetőség van, hogy a Magic Remote segítségével a telefont irányítsuk (valahogy úgy, mintha egy bluetoothos egeret használnánk).

Klasszikus

Természetesen az LG a klasszikus távirányítót is adja a tévék mellé, azonban, ahogy arra már korábban is utalunk, ezzel nem túl egyszerű az okos funkciók között navigálni. A klasszikus tévé funkciók és a médialejátszó kezelése nem gond vele, de aki komolyan gondolkodik a különféle alkalmazások használatában, annál ez a kiegészítő úgyis gyorsan a fiókban végzi majd.

Okostelefon/táblagép

Egy ideje már alap, hogy a gyártók a tévék mellé okostelefonra és táblagépre letölthető alkalmazást is készítenek. Az LG-nél tavaly frissült nagyot az alkalmazás, amely azóta máshogyan néz ki akkor, ha telefonon indítjuk el, és máshogyan, ha táblagépen – nyilván mindkét esetben a kijelző méretéhez és felbontásához optimalizálva.

Kihasználandó, hogy az okostelefon érintőkijelzőjén bármit meg lehet jeleníteni, az LG az alkalmazásba többféle kontrollert is belecsomagolt. Az alapfunkciók gyors elérése mellett az appal a klasszikus távirányító valamennyi szolgáltatása elérhető, de emellett kapunk egy tapipadként működő „képernyőt” is, amivel a tévét éppen úgy irányíthatjuk, mintha egy notebook touchpadját használnánk. Az igazság az, hogy számunkra ez a funkció igazából csak táblagépen vált be, mert telefonon a kijelző nem ad elég helyet: többször előfordult, hogy fel kellett vennünk az ujjunkat és máshová letenni a folytatáshoz. Persze ez még mindig nagyságrendekkel kényelmesebb, mint nyomogatni a jobbra/balra gombokat a távirányítón. A harmadik felület egy játékvezérlő – nem túl nehéz kitalálni, hogy ezt mire lehet használni.

Az okostelefonos alkalmazás extrája, hogy a klasszikus navigáció mellet lehetővé teszi a tévén lévő programok gyors indítását valamint azt is, hogy a telefonon tárolt képeket/videókat egyszerűen a nagy képernyőre küldhessük.

Összegzés

Az LG háromféle távirányítási módot is kínál az okostévéihez, közülük vitán felül a Magic Remote a legjobb. Nemcsak az okos funkciókat, hanem a klasszikus beállításokat is könnyen lehet vele kezelni; emellett kis helyet foglal és gyorsan meg is lehet szokni. Egyedül arra kell figyelni kell, hogy nem minden okostévéhez jár alapból (a 2014-es modellek közül csak a 6-os sorozat néhány példányához illetve a 7-es sorozattól felfelé alaptartozék ez a kiegészítő). Szerencsére a kontrollert meg lehet vásárolni külön is – bár meg lehet próbálkozni a klasszikus távirányító + okostelefonos alkalmazás kombójávbal is, véleményünk szerint Magic Remote nyújtotta kényelmi faktort így sem lehet elérni.

Ez is érdekelhet
2020. december 2., 12:00
2020. február 10., 13:00
2020. február 12., 16:00
2019. október 28., 08:00