- 2014. augusztus 22., 08:00
Régen vártunk ennyire LG okostelefont, mint a G3-at. De vajon megérte a várakozás?

Multimédia

Kedvenc fényképeinket a Galéria alkalmazás segítségével nézhetjük meg, amely csak nevében azonos az Androidban lévő alkalmazással; az LG a szoftvert teljesen újragondolta. De nem most, hanem még korábban, a G3-ban lévő szoftver a G2-ben lévő apphoz képest ugyanis csak nagyon apró eltéréseket mutat, amely többnyire kimerül abban, hogy egy-egy elem más alapszínt kapott. Érdekes, hogy a koreai gyártó mérnökei nem merték meglépni, hogy a nagyobb felbontást kihasználják, azaz a mappákban a miniatűrökből egyszerre továbbra is csak 12 látszik. A szoftver gyors, még a 4-6 MB-os tesztfotók előnézeti képe is egy szemvillantás alatt elkészült, azonban a lapozás közben előfordult kis akadozás – vélhetően az átmeneti effektekkel gyűlt meg a telefon baja. Ez nem annyira zavaró, de újabb példája annak, hogy miért felesleges a QHD felbontás. Teljes képernyős módban a kijelzőt megérintve az opciók (megosztás, törlés, stb.) mellett egy filmszalag is megjelenik, így gyorsabban tudunk navigálni a fotók között.


A Galériával lehet a készüléken lévő videókat/filmeket is megnézni. A telefon akár a 4K-s videókat is képes lejátszani, ha azok megfelelő formátumban vannak, a Full HD videók megtekintése pedig meg sem kottyan neki. Ha kérjük, akkor videolejátszás előtt a mobil a fényerőt megnöveli, és működik a zoom is.

MP3 gyűjteményünk kezeléséhez a Zene alkalmazást valamint a Play Zenét egyaránt használhatjuk. A szokásos rendezési és lejátszási lehetőségek mindkét appban megtalálhatók, és van equalizer is. Természetesen megjelennek az albumborítók is (ha elérhető), és a kapcsolódó kereséssel YouTube találatokat is listázhatunk. A Play Zene annyival tud többet, hogy ezzel a Google felhő alapú szolgáltatásához is kapcsolódhatunk, és zeneszámokat is tudunk vásárolni. A hangminőség terén a G3 nem okozott csalódást, hacsak azért nem, mert a gyári dobozban lévő füles hangminősége, bár nem volt rossz, kifejezetten jó sem.

Amit érdemes még kiemelni, az az, hogy a telefon DLNA kiszolgálók felé is tud tartalmat küldeni, sőt, ha a tévénk támogatja, akkor WiDi szabvány segítségével közvetlenül képet is tud küldeni.

Fényképező

Az LG még mindig nem szállt be a megapixel háborúba, ami egyáltalán nem biztos, hogy baj. Valójában a közvetlen elődhöz, a G2-höz képest, ha csak a felbontást nézzük, nincsen előrelépés: a G3 fő kamerája is 13 MP-es, 4160×3120 pixeles fotókat lő. Viszont újítások vannak. Egyrészt a LED-es villanó most már kettős, és a mai divatnak megfelelően két különböző színhőmérsékletű diódából áll, hogy „vakuzáskor” a természeteshez közelebb álló színeket kapjunk. Enné is fontosabb viszont, hogy a fókuszálás nem kontraszt alapú, hanem az objektív mellett lévő lézeres érzékelő segítségével működik. A módszer előnye, hogy nem kell „végigfuttatni” az objektívet a teljes, fókuszálással lefedhető tartományon, hanem rögtön megvan az élességállítási pozíció, ami nagy mértékben felgyorsítja a folyamatot: a fókusz beállítása alig valamivel több, mint negyed másodperc. Ezt követően a kép ráadásul azonnal elkészül, így fotózáshoz jelenleg a G3 az egyik, ha nem a leggyorsabb készülék a piacon.

Azt talán mondanunk sem kell, hogy az LG nem az Android gyári felületét használja a fényképezőnél, ennek ellenére a beállítási lehetőségek tárháza nem volt annyira részletes, mint a kategória legjobbjainál. Persze ami fontos, az azért a G3-ba is bekerült; van például HDR, ami ráadásul nemcsak ki- vagy bekapcsolható, hanem automatikus módba is állítható. Emellett állíthatjuk a felbontást, a fehéregyensúlyt, van időzítő, legjobb kép, panoráma mód és egy, a DSLR gépek mélységélességét szimuláló felvételi mód is, amelynél ráadásul a fókusztávolság utólag is módosítható. Apróság, de hasznos, hogy a telefon belefűzi a fájlnévbe, ha az adott kép különleges beállítással (pl. HDR) készült.



A képek kifejezetten jók: az LG G3 szerencsére nem tartozik azok közé a telefonok közé, amelyek a képet teljesen feleslegesen túl erősen és ráadásul kikapcsolhatatlanul feldolgozzák. Nyilván van zajszűrés és egy minimális élességállítás, azonban a tesztfotókon kiválóan látszik, hogy ezek a részleteket az átlagosnál sokkal jobban megőrzik. A háztető cserepeinek alsó részén lévő hófogó valamint a ház előtti fák rendszerint meg szokták izzasztani a mobilokat, a G3 képeinél azonban a részletek jól kivehetők maradnak, és a fák lombkoronáján is az átlagosnál több részlet marad meg. A képminőség már-már olyan, mint amilyet egy korrekt kompakt fényképező is produkálni tud – de csak majdnem, mert azért a jóval kisebb objektív miatt a telefonnak a fényre nagyon nagy szüksége van ahhoz, hogy jó eredményt produkáljon, és a dinamikatartomány is csak mobilos körökben mondható jónak. Gyengébb megvilágításnál a telefon már nem ad annyira jó eredményt, mert megjelenik a képzaj, azonban a lézeres fókusz nagy előnye, hogy a képek ilyenkor sem lesznek homályosak. És persze ilyenkor vehetjük igazán hasznát az optikai képstabilizátornak is.

Videót nemcsak Full HD, hanem UHD minőségben is készíthetünk, ha van elég tárhely a mobilon – ilyenkor egyetlen percnyi anyag is több száz MB-ot foglal, így gyorsan összejön pár GB. Persze a 4K-s részletesség egyelőre még szinte biztos, hogy felesleges, hiszen 4K-s tévé is kell ahhoz, hogy a felvételeket vissza tudjuk nézni. A képminőséggel természetesen sem 4K-ban sem Full HD-ben nem volt gondunk, ami persze nem is csoda, hiszen videók készítésekor a legtöbb telefon kiválóan szokott teljesíteni akkor is, ha fotóknál elhasal – ami a fentiek értelmében a G3 esetében még csak távolról sincsen így.

Internet

Az LG a már megszokott két szoftvert, a Böngészőt és a Chrome-ot is adja a telefonhoz. Ezek tudása az elmúlt időszakban nagy általánosságban nem igazán változott, így újat mondani velük kapcsolatban általában nehéz. De csak általában. A böngésző alapból nem kezeli a Flasht, de megtanítható rá (az Adobe archívumból kell letölteni az apk fájlt), és képes újratördelni a weboldalakat is. Ez utóbbira a QHD felbontású kijelző ellenére szükségünk lehet, mert hiába fér ki szinte minden oldal natív felbontással is, a szöveg ilyenkor olvashatatlan. Az LG pakolt némi extrát is a programba: olvasó módban csak az adott oldal böngésző által legfontosabbnak vélt része látszik, és hasznosnak tűnik az offline mód is, amely lehetővé teszi, hogy előre lementsünk weboldalakat, hogy aztán később, netkapcsolat nélkül is el tudjuk olvasni azokat.

A Chrome fentiekre nem képes, viszont az asztali gépen futó változattal tudja magát szinkronizálni (akár még a megnyitott tabokat is), valamint nekünk jobban bejön rajta a fülek kezelése is.

A szoftverek sebessége kitűnő, a böngészés simán tudja ugyanazt az élményt nyújtani, mint egy asztali gépen; a Snapdragon 801 bőven elég ahhoz, hogy a telefon a legösszetettebb weboldalakat is gyorsan összerakja és feldobálja a kijelzőre, és ez esetben még a QHD részletességű kijelző sem vesz le érezhető módon a teljesítményből.

Összegzés

Az LG majdnem megcsinálta a tökéletes telefont, amely persze így sem rossz; nem véletlen, hogy az LG az eddigi legjobb készülékének nevezi a G3-at. Ha csak Full HD felbontású (és egy picit kisebb, mondjuk 5,2 colos) kijelzője lenne, akkor valószínűleg egy szavunk sem lenne, azonban az 5,5 colos képátló miatt a mobil sokaknak már túl nagy és túl nehéz lehet, a QHD felbontás pedig azon kívül, hogy jobban igénybe vegye a hardvert, sok minden másra nem jó. Az egyetlen, a felbontást kihasználó fícsör a több alkalmazás egyidejű futtatásának lehetősége lenne – de tegye fel a kezét, aki szerint egy telefonon ez olyan dolog, amit tömegek és rendszeresen használnak. Inkább egy táblagépen! A QHD kijelző így sajnos érdemi plusz nem ad, ellenben többet fogyaszt, és a meghajtásához is nagyobb számítási kapacitás, ergo nagyobb teljesítmény, nagyobb fogyasztás szükséges.

Ha viszont mindezeken túl tudunk lendülni, akkor az igényes formaterv, az erős hardver, a szoftveres extrák és a kiváló kamera miatt a mobil nagyon jó vétel. Főleg, hogy a legolcsóbb versenyző most a csúcskategóriában, ráadásul úgy hogy a Samsung, a Sony és a HTC csúcsmodelljeinél is hónapokkal később mutatkozott be, tehát friss darabról van szó. Az LG azt várja, hogy a G3 a G2 sikereit is túl fogja szárnyalni – szerintük nem kérdés, hogy ez sikerülni fog.

Az LG G3-at az LG-től kaptuk kölcsön a tesztelés idejére. A készülék ára kártyafüggetlenül kb. 140 ezer forint.

»4 - Multimédia, fényképező, internet és összegzés
Címkék

Ezek is érdekelhetnek

2011. december 18., 12:00
2014. január 24., 13:00
2011. augusztus 31., 15:00
2015. augusztus 13., 13:00
2013. november 28., 11:00
2015. november 19., 12:00
Hozzászólások