- 2014. december 10., 11:00
Egy igazán sokrétű, kiváló médialejátszó képességekkel rendelkező, modulokkal bővíthető médialejátszót teszteltünk.

Használat közben

A The Little Black Box beüzemeléséhez igazából nem kell túlságosan nagy szakértelem, mindössze a csatlakozókat kell bedugni, és már indulhat is a móka – ami, lévén hogy valószínűleg főleg filmnézésről lesz szó, akár szó szerint is érthető. Amint azt az előző oldalon már említettük, a hardverre kevés csatlakozó került; ez legfőképpen abban nyilvánul meg, hogy a hangot csak és kizárólag HDMI-n keresztül tudjuk eljuttatni más eszközre, sem analóg sem más digitális hangkimenet nincsen. Persze ha közvetlen tévével kötjük össze a The Little Black Box v2-t, akkor ez nem feltétlenül gond, elvégre a tévének valószínűleg lesz optikai hangkimenete is, így a hangot (ha máshogy nem, akkor dekódolva) de el lehet juttatni a hangrendszer felé akkor is, ha azon nincsen HDMI bemenet. Persze az élet egyszerűbb akkor, ha HDMI-s erősítőt használunk, hiszen így közvetlenül az erősítő felé mehet a hang.

A The Little Black Box saját adattárolóval nem rendelkezik, ezért filmeket USB-s adathordozóról illetve hálózati helyekről tudunk lejátszani. Utóbbi esetben nemcsak a teljesen manuális beállítást választhatjuk, hanem csatlakozhatunk UPnP/DLNA kiszolgálókhoz vagy akár AirPlay eszközhöz is.

A nálunk járt készüléken az XBMC aktuális verziója, a 13.2-es változat futott, még ha ezt elsőre nem is lehet felismerni, mivel a hardver gyártója saját kezelőfelületet is tervezet. Egyéni ízlés kérdése, hogy ez vagy az XBMC-hez alapból járó Confluence jobb-e, viszont mivel valóban teljes értékű XBMC-ről van szó, természetesen, aki ez utóbbit részesíti előnyben, annak van lehetőség a visszaváltásra is. És nyilván semmi sem akadályozza azt sem, hogy teljesen más felületeket töltsünk le és állítsunk be. Erre azonban véleményünk szerint nem lesz szükség, mert mindkét interfész kellően átgondolt.


Az XBMC véleményünk szerint a legjobb HTPC szoftver, magunk is azt használjuk, így a The Little Black Box v2 tudásával szinte teljes mértékben elégedettek voltunk. A program kezelőfelülete a végletekig alakítható, van lehetőség például arra is, hogy a főmenüben a felesleges menüpontokat eltűntessük. A különféle tartalomtípusok (Videó, Zene, Képek, Programok) egyszerűen elérhetők, és a szoftver képes arra is, hogy a különböző forrásból származó fájlokat ne egyben, hanem ömlesztve kezelje. Azaz ha mondjuk a számítógépben lévő merevlemezen illetve NAS-on is vannak mozik, akkor tudunk egy összefésült listát is böngészni, nem kell azon törni a fejünket, hogy melyik adattárolóra másolhattuk a keresett filmet.

Az XBMC legnagyobb erőssége a fájlok illetve a metaadatok kezelésében rejlik; a szoftver a TheTVDB illetve a TMDb adatai alapján a filmekhez, sorozatokhoz (és adott esetben a zenékhez) kapcsolódóan minden fontos információt le tud szedni, így nemcsak pofás lesz a végeredmény, hanem informatív is. Az adatokat ráadásul aktívan használhatjuk keresésnél: mondjuk kereshetünk csak vígjátékot vagy olyan filmet, amiben játszik Nicolas Cage, stb. Mindezek mellé természetesen megkapjuk a rövid tartalmakat is, értékeléseket is láthatunk, és minden filmhez van poszter és/vagy egyedi háttér. Emellett természetesen azt is láthatjuk még, hogy egy adott film SD vagy HD felbontású-e, milyen a video- és hangsáv tömörítése, valamint mennyi a játékidő.








A filmlista többféle formát is ölthet, de a keresést/rendszerezést az is segíti például, hogy a már megnézett filmeket jelölhetjük, elrejthetjük. Ha pedig a filmek eredeti címét listázzuk, akkor megadható az is, hogy a „The” előtag számítson-e a rendezési sorrendnél vagy sem. És akkor arról még nem is szóltunk, hogy a sorozatokat (például Halálos iramban széria) szintén össze tudja fogni (mappába tudja rendezni) a szoftver. Nem véletlen, hogy ezt a sagát vettük példának, ennél ugyanis nagyon hasznos ez az opció, mert a folytatások címe alapján amúgy az egyes részek bőven nem egymás alatt, hanem össze vissza lennének: The Fast and the Furious, 2 Fast 2 Furious, Fast & Furious, Fast Five, Furious 7 címek is szerepelnek a címek között.

Az XBMC-ben a 13-as változat óta az információk leszedése nemcsak pontos, hanem gyors is. Ami szép az egészben, az az, hogy a fájlok elrendezésénél gyakorlatilag semmilyen szabályra nem kell figyelni, a filmek akkor is meglesznek, szinte egytől egyig, ha ugyanabba a mappába másoltuk őket. Hibák azért becsúszhatnak, főleg feldolgozásoknál illetve folytatásoknál; a Váltságdíj Mel Gibson-féle remake-je helyett például az eredeti (Leslie Nielsen szereplésével készül) verziót találja meg az XBMC, ha a fájlnévben nem helyezzük el a premier évét. Ezek a keresési bakik természetesen kézzel pillanatok alatt javíthatók – sajnos tökéletességet nem várhatunk el az automatikus megoldásoktól. Egyébként korábban egy közel 2000 címes adatbázison is teszteltük az XBMC-t, és a hibák száma 40 darab, vagyis 2 százalék alatt volt. A sorozatoknál már érdemes mappákba pakolni a fájlokat, de mappán belül megint szabad a vásár, az egyes évadokkal akkor is remekül boldogul a szoftver, ha a fájlokat ömlesztve tároljuk. Az elnevezésnél pedig tényleg csak az a lényeg, hogy az évad és az epizód száma benne legyen a fájlnévben; akár annyi is elég, hogy s01e01.mkv. Természetesen az adatbázisban, a keresés lefuttatása után, nem az eredeti fájlnévvel, hanem a valódi címmel szerepelnek a filmek, sorozatok.

A beállítási lehetőségek tárháza összességében bőséges – arra viszont figyelni kell, hogy az XBMC-ben többféle beállítási szint van. Alapesetben nem állítható például, hogy a digitális hangok közül melyiket streamelje a lejátszó, és melyeket alakítsa PCM formátumúra küldés előtt. Érdemes tehát rögtön az elején a Profi szintet kiválasztani, hogy tényleg minden lehetséges beállítási lehetőséghez hozzájussunk. Messze a teljesség igénye nélkül: állítható a feliratok helyzete, karakterkódolása, a kép széleinek helyzete, a feketeszint, a nagyítás/torzítás mértéke, stb. Gyakorlatilag mondhatjuk, hogy bármi is jut eszünkbe, azt fogjuk tudni állítani.

Az XBMC (és így a The Little Black Box v2) sem hibátlan persze, a legnagyobb hiányossága pedig véleményünk szerint még mindig az, hogy az adatbázisba bekerülő fájlok változását nehezen követi le. Illetve leginkább sehogy; ha például megnézünk egy sorozatot, amelynek részeit ezután letöröljük, akkor az egészen addig bent marad az adatbázisban, amíg nem kérünk egy adatbázis karbantartást (és ez nem lehet automatikus), nem töröljük a fájlokat kézzel vagy nem próbáljuk meg lejátszani őket. Ha az XBMC-t fájl módban használjuk, akkor ez nem gond nyilván, csak ebben az esetben a látványosság és a kényelem szenvednek csorbát, nem is kicsit. A nem található fájlokat egyébként szinte biztos, hogy azért nem törli az XBMC, nehogy a kikapcsolt NAS-on lévő fájlokat is töröltként értelmezze.

Az XBMC másik hibája, hogy bármilyen jó is filmekhez és képekhez, attól még sajnos zenéhez egyszerűen nem elegendő a tudása – még akkor sem, ha a készülékhez az extra, qwerty billentyűzettel felszerelt változatot használjuk. A gond az, hogy egy több (tíz)ezres gyűjteményben egyszerűen nehezen tudunk navigálni. Lassú ehhez az interfész: a keresések eredménye lassan jelenik meg, az infókból pedig kevés látszik egyszerre.

Extrák és kiegészítők

Amiben a The Little Black Box többet nyújt, mint ha otthon egy saját HTPC-t építettünk volna, az az, hogy a saját skint használva átválthatunk egy olyan nézetre is, amelynél a fő hangsúly a streaming szolgáltatások felé terelődik; a klasszikus Filmek-Képek-Zenék hármas mellett további menüpontok jelennek meg (Family, Sport – ezek valamiért nem magyarul vannak). Ebben az esetben a helyi mappákat nem is látjuk, viszont elvileg rengeteg, az internetről elérhető ingyenes streaming szolgáltatáshoz hozzáférhetünk.


Ezeket a vállalat saját maga rendszerezi – azaz csak rendszerezné, de a stabil verziót használva egyelőre semmi nem jelenik meg a betölthető tartalmak között. Természetesen mi azért nem hagytuk ennyiben a dolgot, elkértük a gyártótól a legfrissebb bétát, amivel javult a helyzet; a TLBB saját tartalmai továbbra sem működtek, viszont más fejlesztők beépülő moduljai ekkor már megjelentek.

Ha viszont XBMC-módra váltunk, a Programok alatt (is) rengeteg streaming szolgáltatóhoz tudunk kapcsolódni; többek között YouTube, Facebook, de akár ESPN, CNN, Discovery is, hogy csak néhányat említsünk közülük. A kínálat nagyjából egyezik azzal, mint amit egy asztali gépre vagy notebookra telepített XBMC-vel elérhetünk, viszont néhány modul nem kompatibilis az ARM architektúrával (de ilyenből azért elég kevés van szerencsére). Emellett azt kell még figyelembe venni, hogy egyes szolgáltatások a régiónkban nem működnek. A kompatibilis modulok listája viszont még így is igen széles, több mint 1000 elemet tartalmaz. Vagyis azért van miből válogatni.

Bár ez nem a TLLB v2 extrája, de nem szabad elmenni szó nélkül amellett sem, hogy a szoftver az USB-s digitális tunereket támogatja már egy ideje, ha ilyet csatlakoztatunk, akkor elméletben akár a hazai DVB-T adásokat is nézhetjük – sőt, PVR funkciókat is kapunk.

Távirányítók

A The Little Black Box v2 mellé jár egy teljesen hétköznapi távvezérlő, amelynek képességeiről most nem is fog sok szó esni; a legnagyobb érdekessége az, hogy a fő tartalomtípusokhoz közvetlen elérést biztosít. Az itthon forgalmazott példányokhoz alapból nem jár ugyan, de december 31-ig ajándék (és egyébként sem túl drága) a második, rádiós távirányító; ez az egyik oldalán tartalmazza mindazokat a gombokat, amelyek a sztenderd változaton megtalálhatók, a másik oldalára viszont egy teljes értékű qwerty billentyűzet is került. YouTube-hoz, Facebookhoz és úgy általában a szöveges műveletekhez nagyságrendekkel jobb, de talán ezt nem is kell különösebben ecsetelni.

Összegzés

A The Little Black Box v2 a hálózati médialejátszók szinte összes bajára kínál megoldást; egy olyan szerkezet, amely formátumtól függetlenül mindenféle tartalmat kitűnően kezel, és ezeket stílusos formában, metaadatokkal, háttérképekkel tudja tálalni. Mivel XBMC fut rajta, a tudása modulok segítségével könnyen bővíthető, és így akár YouTube vagy más streaming szolgáltatókhoz is könnyedén csatlakozhatunk, ha pedig kedvünk úgy tartja, akkor a filmekhez feliratot is kereshetünk. Ugyan nem a legolcsóbb hálózati médialejátszó a TLBB v2, de tudásához mérten ára egyáltalán nem vészes. És a legjobb az, hogy vásárlás előtt mindenki kipróbálhatja, hogy mit tud: ehhez tényleg csak egy PC/notebook (vagy akár okostelefon/táblagép) és az XBMC feltelepítése szükséges.

A The Little Black Box v2-t a NEON Multimediától kaptuk tesztelésre, köszönjük! További infók: tlbb.hu.

»2 - Használat közben, extrák, távirányítók és összegzés