- 2015. április 16., 13:00
A Samsung abszolút csúcsmodellje a Galaxy S6 edge, de széles körben az S6 lesz népszerű. Mutatjuk, miért.
Hirdetés

Kezelőfelület

Android 5.0.2 és TouchWiz UX a nyerő páros a Samsung szerint. Az Android 5.0.2 egy csúcskategóriás készüléknél természetesen elvárás, a TouchWiz UX pedig szinte minden Samsung készüléken megtalálható, sokak örömére. És sokak bánatára. Merthogy sokan úgy vélik, hogy a Samsung folyamatosan túltolja a dolgokat, és szükségtelenül telepakolja a szoftvert mindenféle olyan extrákkal és szoftverekkel, amelyeket aztán nem használ az égvilágon senki sem. A helyzet azonban az, hogy már a Galaxy S5 is nagyon kezes volt e szempontból (mivel a Google rápirított a Samsungra), a Galaxy S6 pedig egyenesen kevés extra programmal érkezik. Ami nem jelenti azt, hogy a Samsung hanyagolta volna saját alkalmazásait (pl. Kids Mode vagy Samsung fordító), ezek azonban nem találhatók meg alapból a telefonon, hanem a Samsung saját alkalmazásboltjából tölthetők le (ingyen).

A Samsung tavaly gyökeresen megváltoztatta a TouchWiz kinézetét, az addigi pompázó felületet letisztult menük, ikonok váltották. A koreai vállalat mérnökei most még tovább mentek az úton, és további egyszerűsítéseket eszközöltek, az alapvető felépítés viszont (a Note 4-hez képest) megmaradt. Ennek ellenére a Galaxy S6-ot teljesen más érzés használni, az animációk finomodtak. Az ikonokat a legtöbb helyen egyszerű feliratok váltották. Az igazság az, hogy amikor meghallottuk ezt a barcelonai bemutatón, akkor a dolog nem igazán tetszett nekünk, mivel a magyar nyelvvel általában gondok szoktak akadni, de meg kell hagyni, hogy a felület fordítása is elég jól sikerült, így a gombokon lévő címkék túllógásától nem kell tartani (előfordul, de nem ez a jellemző). Emellett a Samsung színkódokkal jelölte meg az egyes alkalmazáscsoportokat, így a zöld szín a hívással kapcsolatos funkciókat, a narancssárga az üzenetküldéssel kapcsolatos funkciókat jelöli, stb. A Samsung számos elválasztó panelt is eltávolított, és nagyon fontos változás az is, hogy a görgetésnek is búcsút inthetünk: amely funkciók a kijelzőn látszanak, csak azok vannak, nem fordulhat elő, hogy valami kilóg, és görgetni kelljen a listát vagy odébb kelljen húzni a panelt ahhoz, hogy minden elérhető opció a szemünk elé kerüljön.


A Samsung többé nem korlátozza a kezdőképernyők számát, legalábbis ésszerű keretek között; mi 32-nél abbahagytuk a próbálgatást. A kijelzőre alapesetben 4×4-es elrendezésben pakolhatunk ki ikonokat, de ezt átállíthatjuk 4×5 illetve 5×5-ös méretre is, egy kezdőképernyőre tehát akár 25 ikont is kihelyezhetünk. Legalul a Samsungra jellemző módon további öt ikon foglal helyet, amelyek nem mozognak, és közöttük van, mégpedig a jobb alsó sarokban a programválasztó is. A programok listáját is rendszerezhetjük mappák segítségével. A bal szélső kezdőképernyő a Flipboard(ra épülő) hírgyűjtő, amely továbbra sem konfigurálható rendesen, viszont legalább ki lehet kapcsolni, ha nem tartunk rá igényt.

Az értesítési panel különbözik az Android gyári megoldásától: csak egy lehúzható felület van, és azt nem is lehet tovább húzni. A gyorskapcsolókról persze nem kell lemondani, ezek ugyanis fixen megjelennek legfelül, egy sorban. A sorrendjük változtatható, így mindenki azt tesz az első öt helyre, amit csak szeretne. Indítható innen az S Kereső, és gyors kapcsolatot is létesíthetünk más eszközökkel. Változtatható továbbá a fényerő, és beléphetünk közvetlenül a beállítások közé is. Az alkalmazásválasztó az Android gyári megoldása (kártyapakli), kiegészítve egy összes bezárása gombbal. A feladatkezelőből vagy a feladatkezelő gombjának nyomva tartásával élesíthetjük a többablakos üzemmódot, amelyet továbbra sem támogat minden app, viszont a fontosak igen, így ennek a lehetőségnek sokszor vehetjük hasznát (böngésző mellett fut a jegyzetelő vagy a Maps, számológép, stb.) És természetesen a szoftverek „lebegő” módban is indíthatók.

A menü nagyjából úgy néz ki, mint ahogyan a Galaxy S5 vagy a Note 4 esetében: legfelül a (szerkeszthető) gyorsbeállítások, alatta pedig az egyes almenük sorakoznak szépen sorban. A kapcsolatok, eszköz, személyes és rendszer csoportokat a TouchWiz UX-en az almenükhöz tartozó ikonok színe különbözteti meg. A Samsung a funkciókkal nem spórolt, szinte azt is mondhatjuk, hogy amit a Galaxy S6-on nem lehet állítani, az nincs is. Természetesen az UI megjelenése is elég jól testreszabható: változtatható a lezáró képernyő, háttér, a betűtípus, az ikoncsomag és a billentyűzet is – és van egy rakat letölthető téma is, ha nem akarunk a változtatásoknak kézzel nekiállni. Ez a részleg talán annyira nem kiforrott még, mint a HTC mobiljainál, de a Samsung elmaradása nem nagy.


A lezáró képernyőt természetesen az Android 5-ben bevezetett kártyácskák is látszanak, így a fontos üzenetekért nem kell feloldani a telefont. A feloldás tovább is simító mozdulattal történik, és a mozdulatot a bal vagy a jobb alsó sarokból indítva rögtön a tárcsázó vagy a fényképező is elindítható. Utóbbi a Home gomb dupla megnyomásával is indítató, akár le van zárva a telefon akár nincs. A korábbi modelleknél így a Google Now (Asszisztens) indult, ez a funkció most már a gomb nyomva tartásával érhető el.

Egészen jó a billentyűzet is, amely számgombokat is tartalmaz, és nemcsak viselkedése, hanem kis mértékben mérete is állítható. A telefonnal a Samsung korábban bevezetett gesztusai is működnek (pl. hívás fogadása a telefon fülhöz tartásával).

Ami a biztonságot illeti, a Knox természetesen továbbra is része a rendszernek, és megkapjuk az ujjlenyomat-olvasót is. Ez most már végre úgy működik, ahogy mindig is kellett volna: elég csak ráhelyezni az ujjunkat a Home gombra, és máris megtörténik az azonosítás, nem kell végre húzogatni az ujjunkat a telefon alsó részén. Az ujjlenyomat-olvasó a telefon feloldása mellet a Samsung Pay hitelesítésénél is használatos lesz majd, de a telefon webes jelszó széfként is működik, amelyhez a fő kulcs szintén az ujjlenyomatunk lehet. A Samsung javított a pontosságon is, a mobil most már gyakorlatilag minden esetben pontosan felismeri, ha a tulajdonosa fogja meg. A Samsung Galaxy S6-ban privát mód is van, a készüléket így feloldva a saját képek, dokumentumok, naptár bejegyzések nem fognak látszódni.

Valószínűleg azzal senkinek sem árulunk el nagy titkot, ha azt mondjuk, hogy a hardver a telefont nemcsak elméletben, hanem a gyakorlatban is fürgén mozgatja, megakadásokra nem kell számítani, és ez valószínűleg így is marad egy-két évig mindenképpen.

Szoftverek

Pár sorral fentebb már érintőlegesen elmondtuk, hogy a Samsung kevés szoftver telepített a telefonra, ami egészen pontosan azt jelenti, hogy a programindítóban minden alkalmazás elfér 1,5 képernyőn. Ami a Samsung korábbi gyakorlatát ismerve még úgy is nagy szó, hogy néhány mappáról is szó van. És ami még feltűnhet, az az, hogy a Samsung értelmesen csoportosította a programokat; nem abc sorrendben, hanem logikai sorrendben kapjuk az alkalmazásokat. Az alapot a Telefon, a Névjegyzés, az Üzenetek, az Internet és az E-mail alkalmazások jelentik, ezek funkciója nem igazán változott, a dizájnjuk viszont igen, az „ikonok helyett feliratok a képernyőre” és „minden legyen görgetésmentes” jelmondatok szemléletében. A szokásos androidos és Samsung extrák természetesen megvannak: a tárcsázó a beírt számok és betűk alapján szűkíti a kontaktok listáját, a kapcsolatokon pedig balra vagy jobbra történő simítással hívást vagy SMS-írást kezdeményezhetünk. A levelező helyett a Gmailt is használhatjuk, bármilyen fiókunk is legyen.

A telefonos segédprogramok között a Számológép, Óra, Jegyzet, Fájlkezelő, Hangrögzítő és a Smart Remote univerzális távirányító érdemelnek említést, multimédiás fronton pedig a Galéria, Fényképező, Zenék, Videó, YouTube. Az Intelligens kezelővel az erőforrásokat menedzselhetjük, az S Tervező a Samsung felhőben szinkronizálható mappája, az S Health a testmozgással és egészségünkkel kapcsolatos funkciókat (lépésszámláló, pulzusszám, véroxigén-telítettség, stb.) fogja össze, a S Voice pedig a magyarul továbbra sem működő hangalapú kereső. További szoftvereket a Play Store-ból vagy a Galaxy Apps alkalmazásboltból tölthetünk le.

Természetesen kapunk még egy sor Google alkalmazást (Chrome, Maps, Gmail, Google+, Play Zene, Play Filmek, Play Könyvek, Play Újságos, Play Játékok, Drive, Fotók, Hangouts), és néhány közösségi appot is (Facebook, Messenger, Instagram). Ennél is érdekesebb azonban, hogy a Samsung néhány Microsoft alkalmazást is előre telepített: a OneDrive mellé ráadásul két évig ingyen 100 GB tárhely jár a telefon mellé. A OneDrive mellett a OneNote és a Skype került még fel a Galaxy S6 edge-re. Office nincsen, de ennek túl nagy jelentőséget nem érdemes tulajdonítani, amióta a Microsoft elkészítette, és mindenkinek ingyenesen elérhetővé tette a Word és Excel programokat.

Böngészni, amint az a fentiekből kiderült, a Samsung saját böngészőjével és a Chrome-mal is tudunk. A telefonon mindkettő szélvészgyors, funkcionalitásban viszont egyik sem nyújt jelentősen többet a másiknál.

Címkék
Hozzászólások