A Huawei tavaly indította újtára a Honort, mint önálló márkanevet. Az első készülék, amely Európában is kapható volt, a Honor 6 nevet viselte – természetesen a készüléket teszteltük, és elégedettek voltunk vele. Azt a mobilt a vállalat a felsőkategóriába szánta, azóta viszont megjelent a középkategóriás 3C – nem sokkal később pedig kistestvére is, Honor 3C Lite (Honor Holly) néven. Mostani tesztünk főszereplője ez utóbbi modell lesz.
Külső
A Honor 3C Lite a Huawei alsó-középkategóriában indított versenyzője, amelynek elsődleges feladata az, hogy minél ismertebbé tegye a márkanevet, és persze minél több emberhez jusson el. A kínai gyártó évekkel korábban, amikor még saját jogon egyáltalán nem forgalmazott telefonokat, OEM termékek gyártásából élt, így bőven van tapasztalata az ilyen kategóriájú készülékek gyártása terén. A Huawei márkanév mára eljutott odáig, hogy önálló arculatot is képvisel, a Honor viszont még nagyon friss ahhoz, hogy ilyesmiről beszéljük. És az igazság az, hogy a Honor 3C Lite nem is fog változtatni a helyzeten, mert első és második ránézésre is egy tucatmobil, amelynek semmilyen külső megkülönböztető jegye nincsen.
A megcélzott vásárlói réteget figyelembe véve a dizájn teljesen átlagosnak mondható, a telefon elöl fényes fekete üvegburkolatot, hátul fehér, műanyagból készült borítást kapott. Elöl az 5 colos kijelző terpeszkedik, amelynek elhelyezkedése nem szimmetrikus, a telefon felső részéhez kissé közelebb helyezkedik el. Talán ennek is köszönhető, hogy a márkanév lemaradt, és a panel felett csak a beszédhangszóró, az előlapi kamera és a fényérzékelők számára jutott hely. A kijelző alatti nagyobb hely három érintős gombot tartalmaz, amelyek funkciója (balról jobbra haladva) vissza, Home és menü. Hogy egy kicsit előre szaladjuk, a kiosztás nem a legszerencsésebb, mivel a telefonon az Android 4.4-es változata fut, amelyhez a feladatkezelőt előhívó gomb jobban passzolt volna – de ez persze valamennyire ízlés dolga is. Azért a feladatkezelőt is elő lehet csalogatni: ehhez a menü gombot kell lenyomva tartani kb. 1 másodpercig.
A telefon oldallapja félig fekete, félig fehér. Azoknál a verzióknál, amelyeknél a hátlap más színű, ott a fehér helyett a megfelelő színt kell behelyettesíteni. A Honor oldalai nincsenek túlzsúfolva, csak a szokásos elemeket találjuk meg a mobilon: fent a hangkimenetet (jack), lent a microUSB-t, jobb oldalt pedig a bekapcsoló gombot és a hangerő szabályozására szolgáló gombot.
A hátlapot a microUSB csatlakozónál „megkezdve” tudjuk lehámozni a készülékről. A nem túl igényes kialakítású, fényes plasztik elég vékony, de attól valószínűleg nem kell félni, hogy pár levétel után el fog majd törni. A borítást akkor kell majd levenni, ha az akkut, a memóriakártyát vagy a két SIM közül (micro) valamelyiket cserélnénk. A hátsó fertály egyébként szintén semmi meglepőt nem tartogat: a fő kamera nyílása, a hozzá tartozó LED-es villanó, a Honor márkajelzés valamint a külső hangszóró nyílása található meg rajta.
A mobil nem tartozik a kisebb készülékek közé: magas is, széles is és nehéz is. Főleg az 5 colos képernyőt alapul véve tűnik egyébként soknak a 142 mm-es szélesség és 72 mm-es magasság – a 9,4 mm-es mélység viszont rendben van. A mobil tömege 156 gramm, ami szintén nagyobb az átlagosnál.
