- 2016. május 23., 13:00
Bőrruha helyett fémpáncélban támad a dél-koreai gyártó idei csúcsmobilja; teszten a dupla hátsókamerás LG G5.

Az LG még 2013 augusztusában jött ki azzal a G2 típusjelzésű okostelefonjával, amely relatíve kompakt méretben virított hatalmas és gyönyörű kijelzőt, nem mellesleg pedig a hátoldalán vonultatta fel a nyomógombjait. Egy évvel később kijött a G3-as utódmodell, a maga nagyobb méretű és nagyobb felbontású kijelzőjével és lézerfókuszos kamerájával, a 2015-ös esztendő pedig már a bőrborítású G4-ről szólt. Könnyen kikövetkeztethető módon a vállalat idei csúcsmobilja G5 néven támad, és sokkal nagyobb előrelépést jelent a G4-hez képest, mint amelyet tavaly a G4 hozott a G3 után.

Külső

Kronológiai sorrendben először a műanyag uralta az LG csúcskészülékeit, aztán egy évig uralkodott a már említett bőrbevonat, most pedig, a jelek szerint, a fém a koreai cég kedvenc anyaga. Az LG G5 abszolút minőségi fémházat tudhat magáénak, azonban érdekes módon a hasonló anyagból készült iPhone 6s-től megszokott hűvös, fémes tapintásérzet ezúttal elmarad. Ez annak tudható be, hogy a telefon hátoldalát egy különleges, kellemes tapintásérzetű, de az alatta lévő fémet teljesen elrejtő anyaggal vonta be a gyártó, mégpedig azért, mert ily módon a sokakat zavaró antennacsíkokat is el lehet rejteni a szemek elől. Lényeg a lényeg, a G5 egy minőségi fémházas készülék, bár ez első blikkre nem igazán látszik rajta.

A G4-hez képest hajszálnyival nőtt a hosszúság, viszont jelentősen csökkent a szélesség. Az idei riválisok közül az 5,1 colos Samsung Galaxy S7 jelentősen kisebb jelen tesztalanyunknál; az 5,3 colos G5 körülbelül akkora, mint az 5,5 colos Samsung Galaxy S7 edge. Ez utóbbi annak következménye, hogy a kávák elég vastagok a G5-ön: míg a G3 esetében a kijelző az előlap 76,4 százalékát foglalta el, addig a G5 esetében ugyanez az arányszám már csak 70,1 százalék. Az erősen ívelt hátlap a múlté, így a 7,7 milliméter vastag és csak a szélein lekerekített G5 nem billeg akkor sem, ha az asztalon nyomkodjuk. A 159 grammos tömeg enyhe hízásról tesz tanúbizonyságot, ami az igen masszív fémház miatt bocsánatos bűn. Vízállóság nincs, így e tekintetben egyértelműen a rivális S7-nek áll a zászló.

Eddig a bekapcsoló gomb és a hangerőállító gombpár is a hátlapon figyelt, mostantól viszont a hangerőt már a baloldali élen lévő gombok révén lehet állítani. Az ellentétes oldalon keresendő a nanoSIM-et és microSD-t magába fogadó tálca, amely szokásos módon egy apró tű segítségével pöckölhető ki a helyéről. Felülre került a szokásos jack dugalj, az infravörös port és az egyik mikrofon, alul pedig egy második mikrofonra, egy szimmetrikus USB Type-C rendszercsatira és egy mono hangszóróra lehetünk figyelmesek. Jó hír, hogy USB-ből már 3.0-ás verziót kapunk, a kihangosításhoz használt hangszóró pedig, bár nem éppen egy HTC BoomSound kategória, mind a hangminőségével, mind a hangerejével elégedettek lehetünk.

Hardver

Teszteredmények
Teljesítmény
AnTuTu 6: 134535
Geekbench (s): 2328
Geekbench (m): 5375
GFXBench 3 (M, on): 28 fps
GFXBench 3 (M, off): 41 fps
GFXBench 3 (T, on): 48 fps
GFXBench 3 (T, off): 72 fps
Browsermark 2.1: 2276
JetStream 1.1: 42.910
Kijelző
Maximális fényerő: 450 cd/²
Kontraszt: 2200:1
Színhőmérséklet: 8300 K
Egyéb
Töltési idő (10-100%): 80 perc
Üzemidő (normál): n/a
Üzemidő (video): n/a
Szabad kapacitás: 22 GB

Az LG G4-be került Snapdragon 808 egy kompromisszumos megoldás volt – bár teljesítménye elmaradt a rivális csúcskategóriás chipsetekétől, összességében véve mégis jobb választásnak bizonyult a melegedési problémákkal küszködő Snapdragon 810-nél. 2016-ra azonban végre összeszedte magát a Qualcomm, hiszen a Snapdragon 820 „személyében” egy minden fronton korrekt produkciót nyújtó high-end SoC-t dobott piacra. Ez a 14 nanométeres csíkszélességű 64 bites chipset került az LG G5-be is: a két darab 2,15 GHz-es és a két darab 1,6 GHz-es órajelű Kryo processzormag minden körülmények mellett imponáló sebességet biztosít, és az Adreno 530-as grafikusgyorsító is nagyon ott van a szeren. A big.LITTLE architektúrájú chipkészlet nemcsak gyors, hanem a melegedéssel sincsenek komolyabb problémái. A sebességtesztek pontszámai sokszori futtatás után is csak minimális mértékben csökkentek, a telefon hátlapja pedig nem forrósodik fel, hanem csak enyhén meleg lesz. A hő ráadásul nem egyetlen helyre koncentrálva képződik, hanem szétoszlik a hátlap relatíve nagy felületén. A RAM a mai elvárásoknak megfelelően 4 GB kapacitású, a 32 GB-os belső memóriából pedig alaphelyzetben mintegy 22 GB szabad. A microSD memóriakártyás bővítési lehetőség adott, azonban ezt az extra tárhelyet a G5 nem engedi rendszertárolóként, vagyis belső memóriaként használni.

A képátló a G4-hez képest 5,5 colról 5,3 colra csökkent, ami egyeseknek jó hír, másoknak kevésbé. A Quantum IPS LCD panel felbontása változatlanul 2560×1440 pixel, a QHD kijelző 554 PPI-s, pixelsűrűsége még a legelvakultabb pixelfetisiszták igényeit is kielégíti. A dupla koppintással, illetve Knock Code-dal felébreszthető kijelző védelméről Gorilla Glass 4 gondoskodik, amely ezúttal érdekes módon az átlagnál kicsit nagyobb erőt kifejtve enyhén benyomható, ami a kép hullámosodását eredményezi. Erős napsütésben extra fényerőre vált az LCD, így az olvashatósággal nincsenek problémák, mint ahogy a betekintési szögek is hatalmasak. AMOLED-féle, mély feketékre és végtelen kontrasztarányra nem számíthatunk, ettől függetlenül a G5 kijelzője minden tekintetben megfelel az elvárásoknak. Az S7-éhez hasonló Always On Display megoldást is kapunk, amelynek lényege, hogy a kijelző inaktív állapotban is megjeleníti az időt, a dátumot és a különböző értesítések logóit. Mindezt a háttérvilágításos kijelző speciális vezérlésével oldotta meg az LG, és bár az AOD kijelzés sokkal halványabb, mint az S7 esetében, cserébe a fogyasztás is szerényebb 20 százalékkal. Az LCD felett a szokásos szenzorokon és a 8 megapixeles frontkamerán kívül egy apró notifikációs LED-et találunk, az alsó szekcióban viszont nincsenek kezelőszervek. A funkciógombok virtuális formában a kijelző alsó sorában figyelnek, maximum 5 darab lehet belőlük és a háttérszínük is változtatható (fekete, fehér).

Az LTE Cat. 9 révén a megfelelő mobilhálózatokban akár 450 Mbit/s-os letöltési sebesség is elérhető, ezen kívül pedig az a/b/g/n/ac szabványú kétsávos Wi-Fi tempójára és vételi minőségére sem lehet panaszunk. A Bluetooth 4.2-es verziójú, mellé pedig NFC-t, többszabványos GPS-vevőt és USB OTG funkciót is kapunk. A már említett infravörös port remek szolgálatot tehet otthoni kütyüink távirányításában, a QuickRemote alkalmazás ráadásul tanulásra is képes.

Üzemidő

A G4-hez képest mindenképpen visszalépést jelent, hogy az akkumulátor kapacitása 3000 mAh-ról 2800 mAh-ra csökkent, ez pedig magával hozta az üzemidő csökkenését. Míg egyre több rivális 1,5-2 napos normál használat idővel bír, addig a G5 esetében sokkal inkább az 1 nap reális, illetve kis odafigyeléssel a másfél talán még hozható, de ez teljesen mindegy. Persze a telefont amúgy is minden estre töltőre csatlakoztatók számára ez nem igazán negatívum. A gyári alapfelszereltség részét képező, Quick Charge 3.0 kompatibilis vezetékes töltő 16,2 W teljesítményű, segítségével mintegy 80 perc alatt teljesen feltölthető a megfáradt akksi. Vezeték nélküli tölthetőséget nem kapunk, viszont jó hír, hogy az akkumulátor könnyen cserélhető.

Címkék
Hozzászólások