- 2016. június 8., 11:00
A Huawei P9 nemrégiben járt nálunk, most nagytestvérét vizsgáltuk meg – elsősorban nyomásérzékeny kijelzőjét.

A Huawei idén áprilisban három remek okostelefon bejelentésével örvendeztetett meg minket. A mainstream csúcsmobil P9-et nemrégiben alaposan leteszteltük, a szerényebb szolgáltatási körrel és árcédulával rendelkező P9 Lite vallatására hamarosan sort fogunk keríteni, jelen írásunk pedig a triumvirátus legnagyobb delikvenséről, a P9 Plus-ról szól. Mivel a már részletesen bemutatott P9 hardveresen és szoftveresen is szinte teljesen megegyezik a P9 Plus-szal, ezúttal kivételesen csak a két készülék közötti különbségekkel foglalkoztunk. A Huawei P9 okostelefon tesztünket pedig ide kattintva lehet elolvasni.

Külső

A P9 és a P9 Plus közötti legfontosabb és persze kapásból szembeötlő különbség a méretek tekintetében fedezhető fel: míg a kistesó 145×70,9 milliméteres felülettel bír, addig a phablet irányba elmozdult nagytesó 152,3×75,3 milliméteres. Érdekesség, hogy a két készülék ugyanolyan vastag, pontosabban vékony – a 7 milliméteres értéknek köszönhetően a zsebünket csak minimális mértékben dudorítják ki az új Huaweiek. A designra és az anyagválasztásra egyetlen rossz szavunk sem lehet, a szemrevaló vonalvezetésű P9 Plus oldalirányban szálhúzott fém hátlapot kapott, és ily módon sokkal inkább alkalmas a figyelem felkeltésére, mint a fémpáncélt rejtett módon viselő LG G5.

A P9 Plus nehezebb is a P9-nél, még pedig 18 grammal, a mérleg egész pontosan 162 grammos értéket mutat. A gombok és rendszercsatlakozók elhelyezkedése megegyezik a két készüléken. Míg a P9-ből kimaradt a sztereó kihangosítás, addig a P9 Plus-ban ez is elérhető: a függőlegesen tartott készüléken a felső hangszóróból csak a magas hangok szűrődnek ki, a közepesek és mélyek alulról jönnek. Ha viszont oldalra fordítjuk a telefont, akkor normál sztereó hangzást kapunk. Hasznos extra, hogy a P9 Plus tetején lévő programozható infravörös port révén távirányítóként is használható.

Hardver

Teszteredmények
Teljesítmény
AnTuTu 6: 99561
Geekbench (s): 1702
Geekbench (m): 6409
GFXBench 3 (M, on): 19 fps
GFXBench 3 (M, off): 19 fps
GFXBench 3 (T, on): 43 fps
GFXBench 3 (T, off): 42 fps
Browsermark 2.1: 2771
JetStream 1.1: 38.490
Kijelző
Maximális fényerő: 400 cd/²
Kontraszt: végtelen
Színhőmérséklet: 7500 K
Egyéb
Töltési idő (10-100%): 100 perc
Üzemidő (normál): n/a
Üzemidő (video): n/a
Szabad kapacitás: 52 GB

A HiSilicon Kirin 955 chipset már ismerős a P9-ből, azonban a P9 Plusban eme remek chipkészlet mellett már nem 3, hanem 4 GB RAM található. A ROM szintén nagyobb, 32 helyett 64 GB-ot kapunk – de a microSD memóriakártyás bővítési lehetőség természetesen továbbra is adott. Rendszersebesség fronton nem fedezhető fel különbség a két mobil között, mindenesetre a 4 GB RAM egyértelműen időállóbb választássá teszi a Plus variánst. Itt jegyzendő meg, hogy a P9-ből is készül 4 GB RAM-os és 64 GB belsőmemóriás változat, a Plus esetében viszont ez az alapkonfiguráció.

A képátló 5,2 colról 5,5 colra nőtt, miközben a kijelző lényegében változatlanul az előlap mintegy 73 százalékát uralja. A kávák kellemesen vékonyak, bár alul és felül lehetnének talán némileg szolidabbak is. Az 1920×1080 pixeles Full HD felbontás változatlan a P9-hez képest, a nagyobb képátló miatt azonban a pixelsűrűség 423-ról 401 ppi-re csökkent, de ennek a gyakorlatban nem sok negatív hatását lehet érezni. Lényeges különbség, hogy míg a P9-ben IPS LCD, addig a P9 Plusban Super AMOLED technológiájú panel található. Ennek megfelelően pedig a fekete valódi mélyfekete, a kontrasztarány az egekben, és persze a betekintési szögek is rendben vannak – egyedül talán fényerő fronton várnánk egy kicsit többet.

A Huawei a Mate S-be előbb szerelt nyomásérzékeny kijelzőt, mint ahogy az Apple piacra dobta a hasonló tudású, 3D Touch-képes iPhone 6s-t és iPhone 6s Plust, az viszont már más kérdés, hogy a Mate S nyomásérzékeny verziója csak késve érkezett meg a boltokba, sőt a hazai kereskedésekben hivatalosan mind a mai napig nem kapható. Jó hír, hogy a P9-től eltérően a P9 Plus-ban elérhető a Press Touch technológia, amely jelenleg tizenkilenc gyári alkalmazásban nyújt kisebb-nagyobb extrát. Ha például a kameraikonra erővel nyomunk rá, akkor egy felugró almenüben felbukkan a profi mód, a fekete/fehér mód, a videofelvevő és a szelfi, amelyek ily módon egyszerűbben és gyorsabban érhetők el, sőt meg is csillagozhatjuk azt a módot, amelyet a legtöbbet használunk. Hasonló funkció érhető el többek közt a telefonkönyv, az üzenetkezelő, a naptár, a témakezelő és a beállítások esetében is – amely ikonokon nem működik a Press Touch, nyomásra a telefon gyors rezgéssel csóválja a fejét.

A galériában fellelhető képekre erővel rányomva nagyító módra válthatunk, és bár elvileg az üzenet előnézet is előcsalogatható ily módon, nekünk ezt nem sikerült megoldani. A Press Touch érzékenysége egy ötfokozatú skálán állítható, és segítségével elrejthető a kijelző alsó sorából feleslegesen sok helyet rabló három virtuális gomb, melyek helyét három kis pötty veszi át, és amely funkciókat erővel történő nyomással lehet előcsalogatni. A kijelző bal- és jobbfelső sarkára is definiálhatunk egy-egy alkalmazást, melyek gyors eléréshez csak a panel megfelelő sarkára kell erővel rányomnunk. Kipróbáltuk, a kijelző akár digitális mérlegként is használható, ennek az igen pontatlan és megbízhatatlan funkciónak azonban nem sok értelmét láttuk.

Üzemidő

A nagyobb készülékház nagyobb akkumulátor alkalmazását tette lehetővé, így aztán a P9-ben lévő 3000-es helyett egy 3400 mAh kapacitású akksit szerelt a Huawei a P9 Plusba. A mintegy 13 százalékos növekmény üzemidő fronton is tetten érhető, de ahhoz azért kevés, hogy komolyabb használat mellett a P9 Plust ne kelljen minden nap végén töltőre dugni. Óvatosabb használat esetén a 1,5 napos üzemidő azért benne van a pakliban. A dual IC gyorstöltő funkciós P9 Plus mellé alaphelyzetben egy 18 W-os (9 V, 2 A) vezetékes töltőt csomagol a gyártó, ami lényeges előrelépést jelent a P9-hez járó 10 W-os (5 V, 2 A) egységhez képest. Vezeték nélküli tölthetőség nincs.

Használat közben

Fontosabb UI tulajdonságok
Kezdőképernyők száma: 18
Rácsszerkezet: 4×4, 4×5, 5×5
Fix ikonok: 4/5 darab
Mappák kezdőképernyőn: igen
Mappák programválasztóban: n/a
Egykezes mód: igen
Többablakos mód: nem
Lebegő alkalmazások: igen
Összes alkalmazás bezárása: igen
Privát mód: igen

A P9 Plus ugyanazzal a szoftveres felhozatallal rendelkezik, mint az általunk korábban már részletesen bemutatott P9, vagyis adott egy Android 6.0 operációs rendszerre építkező EMUI 4.1 felhasználói felület, melyet sokan szeretnek, mások azonban előszeretettel kritizálnak. A szoftver mindenesetre stabilan és fürgén teszi a dolgát, az egyes funkciók kezelése minimális ismerkedést követően gyorsan elsajátítható. A hátlapon elhelyezett ujjlenyomat szenzor a P9-ben lévő ugyanilyen megoldáshoz hasonlóan szélsebesen és pontosan teszi a dolgát, vezeték nélküli technológiák terén is megegyezik egymással a két készülék, mint ahogy mindkét modell hátoldalát két darab 12 megapixeles kamera uralja. A német Leica nevével fémjelzett képalkotó szekció egy normál színes és egy magába az átlagnál sokkal több fényt engedő monokróm kamerával teszi a dolgát, a végeredmény pedig a két felvétel kombinálásából tevődik össze. Negatívum, hogy nem kapunk optikai képstabilizátort, a videofelvevőnek pedig illene tudnia az Ultra HD 4K felbontást is.

Gyári szoftverek
Alapprogramok
Beállítások
E-mail
Fájlok
Felvevő
Időjárás
Jegyzettömb
Iránytű
Letöltések
Naptár
Óra
SIM-eszközök
Számológép
Tükör
Zene
Zseblámpa
Videók
Google
Drive
Fotók
Gmail
Google
Google+
Hangouts
Play Filmek és TV
Play Játékok
Play Könyvek
Play Újságos
Play Zene
Térkép
YouTube
Huawei
Biztonsági mentés
Egészség
HiCare
Témák
Telefon-kezelő
Kamera tulajdonságok
Felbontás: 12 MP (4:3), két darab
OIS: igen
Exponálás: érintés, hangerőszabályzó, ujjlenyomat-olvasó
Felvételi módok: normál (fénykép), monokróm, szépítés, HDR, panoráma, éjjeli felvétel, fénnyel festés, vízjel
Alapvető képjellemzők: fényerő, kontraszt, színtelítettség
Manuális beállítások: zársebesség, fényérzékenység, fókuszálás, ISO, fehéregyensúly, RAW
Előlapi kamera: 8 MP
Előlapi kamera extrái: panoráma, HDR, arcszépítés, virtuális felvétel
Video felbontás: Full HD, 720p
Video felvételi módok: normál (video), szépített, time-lapse, lassított mozgás

Összegzés

A P9 Plus azoknak készült, akik a P9-ben lévő kijelzőt enyhén kicsinek találják, és egyértelműen rajonganak az AMOLED technológiáért. Mindenképpen örvendetes tény, hogy a P9 Plus több memóriát vonultat fel, mint a P9 alapmodellje, ezenkívül pedig a némileg combosabb akkumulátorért, a gyorsabb töltési megoldásért, az infravörös portért és a sztereó kihangosításért is jár az elismerés. A Press Touch is hozzáadott érték, azt viszont nem állítanánk, hogy e nélkül ma már ne lehetne teljes életet élni. Míg a Huawei P9 180 ezer forintba kerül, addig a Huawei P9 Plus ára 260 ezer forint – mindkét termékre 3 év garanciát vállal a gyártó. A szürke és arany színekben készülő P9 Plus szimpla SIM-slotos változata júniustól kapható, a dupla SIM-es verzióra pedig a nyár végéig kell várnunk.

»1 - Külső, hardver, használat közben és összegzés
Címkék
Hozzászólások