- 2016. augusztus 3., 13:00
A Samsung második próbálkozása egyetlen lényeges változtatással lépett szintet a mezőnyben.

Elég sokat kellett várni rá, de a Samsung végre elkészítette fitnesz karkötője következő változatát, a Gear Fit 2-t. Tekintettel arra, hogy az első változat nem aratott osztatlan sikert, a kütyüt mérsékelt várakozás előzte meg. A Samsung szempontjából persze ez nem is volt feltétlenül baj, hiszen egy jól sikerült készülékkel ilyen környezetben nagyobbat lehet dobbantani – és a helyzet az, hogy a Gear Fit 2-nek sikerült is a mutatvány. A tervezők ugyanis a felhasználói visszajelzéseket maximálisan figyelembe vették, és így az előd szinte valamennyi hiányosságát sikerült kijavítani. Lássuk a részleteket!

Külső

Először is érdemes tisztázni, hogy a Samsung Gear Fit 2 egy fitnesz karkötő, ennek megfelelően a tervezésekor az elsődleges szempont a praktikusság és a kényelmesség volt, nem pedig a divatosság. Ebben a kategóriában nem lehet elvárni a fém készülékházat és más nyalánkságokat, ezek az anyagok egész egyszerűen nem egy ilyen termékre valók. A felületes szemlélődő számára a Gear Fit 2 dizájnja szinte semmit sem változott az elődmodellhez képest. Noha az természetesen áll, hogy a mérnökök több mindent is felhasználtak a Gear Fit stílusjegyei közül, a Gear Fit 2 mégis tartogat egy sor meglepetést. A változtatások többnyire apróságnak tűnnek, de esetenként mégis nagyon fontos dolgokról van szó.

Az alapvető forma viszont tényleg maradt: a Gear Fit 2 hosszúkás, ívelt készülékháza és a rugalmas szíjak is visszaköszönnek. A szíjak levehetők, de speciális csatlakozóval rögzítettek, így csak azokat a pántokat lehet használni, amelyeket direkt az órához terveztek. Nálunk a fekete verzió járt, a Samsung kék és rózsaszín szíjjal adja még az órát. A szíjak szilikonból készülnek, a két véget egymáshoz csatlakoztatni patenttal lehet.

Ez elég stabil zárat jelent, viszont a kütyü azért sem fog leesni, mert összekapcsolás előtt az egyik szíjat át kell dugni a másik végén lévő lyukon; van tehát egy második védvonal. A Samsung kétféle méretű szíjjal adja a karkötőt, vásárláskor ellenőrizzük, hogy a hosszabb vagy rövidebb változatot kapjuk-e.

A Gear Fit 2 számlapját szinte teljes egészében a kijelző tölti ki, a gombok oldalra kerültek – ismét kettő van belőlük, a jobb oldalon. Természetesen ezek mellett a kijelzőt is tudjuk használni a navigációra, hiszen érintésérzékeny. A hátlapon (a csukló felé) találjuk a töltéshez szükséges kivezetéseket valamint a pulzus- és véroxigénszint-mérőt. Utóbbi kettő akkor adja a legpontosabb adatokat, ha az órát úgy forgatjuk, hogy a számlapja a csukló belső felénél álljon. Ez nem optimális, de sajnos nagyjából minden hasonló termékkel pontosan ugyanez a helyzet.

A készülékház IP68-as szabvány szerint víz- és porálló, vagyis por biztosan nem juthat a borításon belülre, és a kütyüvel akár még zuhanyozni is lehet. A Gear Fit 2 mindössze 30 grammos tömeggel bír, mérete pedig 51×24,5 mm, 10 mm-es vastagság mellett. Utóbbit viszont nem feltétlenül érezni ennyinek, mégpedig az ívelt forma miatt.

Hardver, üzemidő

A Gear Fit hardverét elsősorban amiatt érte kritika, hogy nem volt benne GPS. Egy fitneszkütyünél ez gond, hiszen mindenképpen a telefont is kellett vinni mellé – nem éppen kényelmes dolog ez, ugye. Nos, ezt a hiányosságot orvosolták a Samsung mérnökei, mégpedig úgy hogy ettől maga a Gear Fit 2 nem is lett nagyobb elődjénél. Arról megoszlanak a vélemények, hogy kell-e kijelző egy ilyesfajta kütyüre; a Samsungnál láthatóan azon az állásponton vannak, hogy igen. Még ha ez az üzemidő rovására megy is, és a méretet valamint a tömeget is növeli. Nem biztos, hogy ez rossz megközelítés, főleg akkor, ha a kütyüt nemcsak telefonnal, hanem magában is lehet használni. Egyébként a Gear Fit 2 szerintünk még így sem mondható nagynak, abszolút nem zavaró a viselése. A kijelző egy 1,5 colos AMOLED, amely természetesen a készülékház vonalvezetéséhez igazodik, így szintén ívelt. A Gear Fithez képest kisebb a panel, felbontása viszont nőtt, 432×216 pixelre.

Az íveltségnek megvan az a hátránya, hogy szinte a lehetetlennel ér fel úgy tartani a készüléket, hogy semmi se tükröződjék benne, viszont elég jó a fényerő ahhoz, hogy kültéren is lássunk mindent – ráadásul van „tubró” mód is. Szenzorokból szépen kapunk: a GPS mellett van gyorsulásmérő, gironszenzor, légnyomásmérő és persze pulzusmérő is. A Gear Fit 2 és a telefon Bluetooth 4.2 (LE) segítségével kommunikálnak, de van az órában WiFi is, amivel ismert hálózatokon a telefon nélkül is tud adatokat szinkronizálni a felhőbe – de cserébe csökken a rendelkezésre állás ideje.

A Samsung relatív erős, kétmagos, 1 GHz-es processzort épített be a GEar Fit 2-be, a RAM 512 MB, a belső memória mérete pedig 4 GB. Az akku 200 mAh-s, ami nem tűnik soknak, és a gyakorlatban sem számíthatunk hetekben mérhető készenléti időre – a Gear Fit 2-t elég sokszor fogjuk a töltőre dugni.

Jó hír, hogy a töltés már messze nem olyan nehézkes művelet, mint az előd esetében volt, mert a töltésre szolgáló állványra egyszerűen csak rá kell tenni a karkötőt, nincsen szükség bölcső felpattintására. Ami a használatot illeti, a Samsung specifikációjában szereplő négy nap elérése lehetetlennek tűnik, a Gear Fit 2 – nevéhez méltó módon – kettő napig működik.

»1 - Külső, hardver, üzemidő
Címkék
Hozzászólások