Használat közben
Fekete, kontrasztarány, HDR
Az LG ragaszkodik a saját gyártású IPS-paneljeihez, ami abból a szempontból érthető, hogy számára olcsó alternatívát jelentenek, és a színhelyesség valamint a válaszidő alapján az LCD-k között a legjobbak az IPS-kijelzők. Ugyanakkor a fekete és ezzel együtt a kontrasztarány nem túl acélos, ami egy átlagos esetben talán még nem is olyan nagy probléma, a 43UH7507 dobozán viszont a HDR felirat is szerepel. Vagyis a tévé HDR-képes, ezt az üzemmódot egyébként külön aktiválni kell a HDR színprofil kiválasztásával. A mérések ugyanakkor azt mutatták, hogy tesztünk alanyán a HDR anyagok kifognak: a legnagyobb fényerő, amit elérhetünk vele 341 cd/m², a legsötétebb fekete pedig 0,09. E két adatból 4000 feletti, IPS-panelhez képest kiváló kontraszt adódna, csakhogy ezt a két értéket nem egy képen, ráadásul nem is azonos beállításokkal mértük. A fehér fényerősségéhez mindent az „egekbe” toltunk, a feketét viszont optimális beállításokkal vizsgáltuk meg. Az LG tévéje a HDR üzemmód aktiválásakor inkább a gammával játszik egy kicsit, ami élénkebb színeket és valamivel jobb fényerőt eredményez, de a részletességen csak egészen minimális mértékben javít.
Árnyalatok terén viszont a tévé nem brillírozik igazán, a szürkeárnyalatos tesztben átlagos eredményre volt csak képes; zavaró elszíneződést nem vettünk észre, de a fehér-fekete átmenet megjelenítésekor lépcsőből több is volt. Mindez nem véletlen, a 7-es széria esetében ugyanis sem HDR10 sem Dolby Vision megjelenítés nincsen, és hiányzik a ColorPrime Plus is, ennél a tévénél HDR-támogatás alatt egész egyszerűen azt kell érteni, hogy a tévé elektronikája kezeli a HDR jelet, tehát ha a Netflixről HDR tartalmat játszunk le, akkor is megfelelő minőségű képet kapunk; sokkal jobbat, mint amit egy normál film nyújtani tud, ettől a készüléktől ne várjunk.
A HDR-hez még annyit, hogy azt sokszor elmondtuk már, hogy az LCD-technológia igazából nem is alkalmas arra, hogy HDR anyagokat jelenítsünk meg, az LG is inkább az OLED-tévékre helyezi a hangsúlyt, ha erről a technológiáról van szó. Egy OLED-tévével valóban érzékelhető különbséget lehet elérni a jobb színfelbontásból és a sokkal jobb feketéből adódóan.
Háttérvilágítás
A háttérvilágításból az LG kihozta, amit lehetett, tökéletes eredményt ezúttal sem kapunk, de szemből zavaró bevilágítást nem tapasztalhatunk. A betektintési szögek az IPS-panelek tipikus tüneteit mutatják, vagyis a színek oldalról nézve nem fakulnak, a fényerősség és a kontraszt viszont eléggé csökken.
HD, UHD
Az UHD felbontásból adódik, hogy a tévének nemcsak az SD, hanem a Full HD tartalmakat is fel kell skáláznia, 43 colos méretben ez utóbbi ugyanakkor nem állítja túlságosan nagy feladat elé az elektronikát, hiszen már eleve sok információból kell dolgozni. A tévé nem tudja a pixeleket négyesével összefogva kvázi natív módon megjeleníteni a képet (ez Full HD felbontásnál lenne érdekes). A felskálázott kép természetszerűen közelről nézve nagyon enyhén elmosott, de ezt könnyedén javíthatjuk, ha a képélesítés csúszkát 10-15 közötti értékre lőjük be. Egyébként ez az elmosottság is inkább akkor fedezhető fel, ha számítógépet kötünk a tévére, hiszen ilyenkor a betűk körvonalai mutatják a jellegzetes tüneteket, egy filmnél ugyanakkor eleve nincsen meg a tökéletes élesség.
A részletesség összességében jó, a sötétebb területeken viszont a tévé – mint szinte minden IPS-es társa – csak úgy tudja hozni az elvárt teljesítményt, hogy mellette a fekete elég „világos”. Az némileg csalódást keltő, hogy ha már a HDR-t be lehet kapcsolni, akkor számottevően jobb eredményt nem tudunk vele elérni. Ez részben persze annak is betudható egyelőre, hogy a HDR tartalmakból nagyon kevés van, a nem HDR tartalmakat pedig lehet ugyan „felskálázni”, de azzal jobb eredményt aligha fogunk kapni. Inkább azt mondanánk, hogy bekapcsolt HDR-rel kicsit más karakterisztikájú, de igazából semmivel sem jobb képet tud nyújtani a készülék.
Mozgásmegjelenítés terén viszont az LG43UH7507 pozitív csalódást keltett, mivel bekapcsolt képjavítók nélkül is elég jó teljesítményt tudott felmutatni. Persze ebben az esetben nem érte el a specifikációban szereplő 900-as értéket a mozgóképfelbontás, viszont a 450-es eredmény a filmekhez általánosságban bőven elegendő – egyedül akkor lehet kevés, ha focit (sportot) nézünk vagy valamilyen 60 fps-es videót. Utóbbiból kevés van, sporteseményeknél pedig ideiglenesen aktiválhatjuk a TruMotiont, amely az elmosódást hatékonyan csökkenti (és a mozgóképfelbontást 1000 közelébe tornássza fel), viszont cserébe a mozgások folyamatossága válik kicsit természetellenessé. Az előbbiekből adódik, hogy az LG-nél a TruMotion hivatott arra, hogy a mozgások folyamatosságát biztosítsa, és amely kétféle gyári és egy egyéni üzemmódban is használható.
Az érdekes kérdés, hogy az UHD felbontásnak van-e értelme; igazából ha valaki egy átlagos magyar nappaliba veszi az LG 43UH7507-et, és 3 méterről fogja nézni, akkor nincsen. Főleg, hogy még mindig nem nagyon elérhető megfelelő mennyiségű és minőségű tartalom ilyen részletességgel. Viszont azt is el kell fogadni, hogy a fejlődés nem áll le, hamarosan a nem 4K-s tévék lesznek kisebbségben (az LG-nél jelenleg az 5-ös és 6-os széria Full HD-s, a 7-es, 8-as és 9-es széria pedig UHD-s.). Az UHD egyébként nagyon jól jött volna, ha a tévé 3D-s, mivel az LG passzív rendszere a felbontást vertikálisan felezi; viszont ha rátenyerelünk a tévé 3D gombjára, akkor az finoman közli, hogy ezzel az üzemmóddal nem kompatibilis.
Játékok
A színprofilok között van egy Játék mód is, ha ezt aktiváljuk, akkor a tévé az összes kikapcsolható képjavítót kikapcsolja, de a Full HD-UHD átméretezés ebben az esetben is megmarad. Az input lag ennek megfelelően csak átlagos, a maga 33 ms-os értékével.
Extrák
A WiFi adaptert nemcsak arra használhatjuk, hogy a tévét az internetre csatlakoztassuk, hanem arra is, hogy az okostelefon vagy a notebook képét a WiDi/Miracast megoldások egyikével eljuttassuk a tévére. A dolog rendben működik, de a kép késleltetése elég nagy, így filmnézésre ez a módszer legfeljebb akkor alkalmas, ha a tévé hangszóróit/kimeneteit használjuk.
A médialejátszót és az okostévé funkciókat a webOS 3.0 látja el, amelyre most nem térünk ki részletesen, hanem hamarosan egy teljesen külön cikkben foglalkozunk majd vele.
Összegzés
Az LG 43UH7507 egy rétegtermék, amely papíron remek tulajdonságokkal rendelkezik, a teszt során azonban kiderült, hogy egy teljesen átlagos tévével állunk szemben. Illetve legalábbis egy olyannal, aminek az extráit nehéz kihasználni. A 4K-s felbontást a 43 colos képátló miatt csak kicsi szobában élvezhetjük, a HDR-t pedig (HDR10 és Dolby Vision nélkül) nem lehet igazán komolyan venni. Félreértés ne essék, a tévé nem rossz, de képminőség terén nem nyújt többet, mint a 6-os széria – ez a megállapítás azonban az 55 colos vagy nagyobb modellekre természetesen már nem vonatkozik.
Az LG43UH7507-et az LG-től kaptuk kölcsön a teszt idejére, köszönjük. A tévé ára kb. 230 ezer forint.
