- 2014. december 11., 11:00
Megnéztük, milyen eszközökhöz lehet kapcsolódni egy okostévével, ha a médialejátszó hálózati képességét használjuk.
Hirdetés


some text

A tévék médialejátszói a legtöbb fájlformátummal boldogulnak. Noha ez nem jelenti azt, hogy minden fájlt nagy biztonsággal le is játszanak, sokan használják a beépített szoftvert filmnézésre (is). A tévére alapesetben USB stick segítségével juttathatjuk el a különféle tartalmakat, azonban ez nem a legkényelmesebb megoldás, mivel a külső adattárolók kezelése körülményes: a filmet le kell tölteni a PC-re, onnan át kell másolni az USB-s meghajtóra, végül csatlakoztatni kell azt a tévéhez. Ha pedig a forrás telefon, akkor a másolási művelet, jó eséllyel, közvetlenül meg sem valósítható. A helyzet sokkal egyszerűbb, ha a filmeket közvetlenül arról az eszközről játsszuk le, amelyen egyébként is tárolnánk – ez lehet a PC vagy egy okostelefon, de akár egy NAS is. És utóbbit nemcsak a gyűjtögetők használhatják, hanem azok is, akiknél sok a tartalomfogyasztó, így fontos, hogy a zenék, filmek egy központi helyről legyenek elérhetők.

Alapfeltétel, hogy a tévének és a „másik” eszköznek ugyanazon a hálózaton kell „lógnia”. Az okostévék két éve még csak opcionális kiegészítőként tartalmazták a WiFi-t ma viszont már a legtöbb készüléknek része ez a vezetékes LAN mellett; így a csatlakozást meg lehet oldani könnyen, kábelezés nélkül is. Ez főleg abban az esetben lehet hasznos, ha a tévét a falra szereljük.

Tévé és NAS

A legegyszerűbb dolgunk akkor van, ha valamilyen NAS-on tároljuk a filmeket. Mivel ezeket az eszközöket a gyártók a kezdetektől fogva arra tervezik, hogy multimédiás fájlok megosztását is lehetővé tegyék, az UPnP/DLNA támogatás garantált. Ez pedig azt jelenti, hogy a tévéken semmi különös állítanivaló nincsen; a források között minden olyan eszköz megjelenik, amely tud ennek a szabványnak a segítségével kommunikálni és tartalmat megosztani. Nem kell felhasználói neveket begépelni, nincsenek jelszavak, és még mappákat sem keresgélni. Bónuszként a profi eszközök képesek a filmek átkódolására is, ha esetleg olyan formátumú anyagot néznénk, amit a tévé nem kezel.

Tévé és PC

A PC-ket is fel lehet készíteni arra, hogy DLNA szerverként működjenek; a Windows 7 és a Windows 8 erre alapból is képes (feltéve, hogy engedélyeztük a fájlmegosztást), a régebbi számítógépeknél pedig valamilyen szerver alkalmazás telepítésére van szükség ehhez. De nem feltétlenül kell ezzel bajlódni, mivel a tévéket a legtöbbször lehet csatlakozni szabványos hálózati helyekhez is. Ebben az esetben a bejelentkezéshez azt a felhasználói név/jelszó párost kell megadni, amit a Windowsba való bejelentkezéskor is használunk – ha nem akarjuk a sztenderd azonosítót használni, akkor erre a célra létrehozhatunk egy külön felhasználót is a Windowsban. Arra figyeljünk, hogy jelszó mindenképpen legyen.

Ha sikerült csatlakozni, akkor minden olyan mappát látni fogunk, amit a Windowsban megosztottunk – ezek pontosan úgy viselkednek majd, mint ahogyan egy, a tévé USB portjára csatlakoztatott meghajtó. Egyébként éppen ez a dolog az, ami miatt ajánlott ezt a csatlakozási módot használni, mivel így a tévék nemcsak a filmeket látják, hanem a kapcsolódó fájlokat is, ami a külső feliratok használatának szükséges feltétele. További járulékos előny, hogy nem kell a DLNA szerverrel vacakolni ahhoz, hogy az MKV illetve más, egyes gyártóknál egzotikusnak számító formátumokat lássák a tévék.

Tévé és mobil eszköz

A helyzet még ennél is egyszerűbb akkor, ha okostelefonról vagy táblagépről szeretnénk multimédiás fájlokat küldeni a tévé felé. Részen azért is, mert ilyenkor a szó szoros értelmében már nem a tévét csatlakoztatjuk másik eszközhöz, hanem fordítva. Az LG tévéi esetében (képünkön) elég például, ha a tévé és a mobil kütyü ugyanarra a hálózatra csatlakoznak, a többit a tévén megtalálható, Androidra és iPhone-ra pedig letölthető SmartShare alkalmazások elvégzik egymás között.

A mobilra letölthető szoftver megkeresi a készüléken lévő fotókat, zenéket és filmeket, és ezeket egyetlen mozdulattal átjátszhatjuk a tévére, ráadásul adott készülékeknél még a párosítással sem kell bajlódni, mert a művelet megoldható a tévéhez mellékelt NFC címke segítségével is. Hasonló funkcióval a Panasonic okostévéi is rendelkeznek, de szinte minden más gyártó is kigondolt valamit, ami könnyebbé teszi a megosztást. Utolsó mentsvárként pedig ott a DLNA, amelyet az okostévék mindegyike ismer, egy okostelefont pedig, ha gyártója nem készítette fel a tartalommegosztás eme formájára, akkor is könnyedén felkészíthetünk a streamelésre.

Android és iOS esetében is a DLNA vagy DLNA server szavakra érdemes keresni a kapcsolódó alkalmazásboltban. Ha olyan DLNA-szervert telepítünk, amely a megosztási lehetőségek közé nem építi be magát, akkor a tévével kell kapcsolódni a telefonra, az előbb már ismertetett módszer segítségével.

Élet a felhőben

Az eszközök kapcsolódását felhő alapú megoldások is segíthetik – ilyet először a Toshiba épített be termékeibe, 2011-ben, de a riválisok gyorsan átvették az ötletet. Az LG-nél LG Cloud, a Samsungnál AllShare névre hallgat a megoldás, amelynek elsősorban akkor van létjogosultsága, ha a tévé és az eszköz, amiről a képeket mutogatnánk, egymástól (nagyon) távol vannak. Ilyen helyzet adódhat akkor, ha a családi fotókat a nagyi nézné meg okostévén, de akkor is, ha a nyaraláson készült fotókat már azelőtt szeretnénk megosztani szeretteinkkel, barátainkkal, hogy visszatérnénk az utazásról.

A cikkben szereplő illusztrációkat egy LG 47LB730V típusú készülék segítségével készítettük.

Ezek is érdekelhetnek

2010. október 15., 18:00
2012. július 18., 12:00
2011. augusztus 31., 15:00