MSI GX620X
Mindenesetre a DELL XPS sorozatát követve egyre több cég próbálkozik azzal, hogy valahogy a játékosok igényeit is kielégítő notebookokat tervezzen. A kínálatot végignézve a recept meglehetősen egyszerűen tűnik: végy egy erős processzort, egy középkategóriánál nagyobb teljesítményű GPU-t, mindezt pakold be egy viszonylag egyedi formatervezésű házba – és már kész is a gamer-notesz. A vásárlók magukhoz édesgetésének érdekében a gyártók újabban még arra is rászoktak, hogy mindenféle extrákat adjanak gépeikhez – például egeret és hordtáskát. Jelen tesztünk tárgya, az MSI GX620X noteszgépe is ebbe a kategóriába tartozik – lássuk tehát, hogy komoly játékosoknak is érdemes-e ezt a gépet megvásárolni.
Külső
Amint említettük, egy valamirevaló játéknotesz nem lehet egyszerű szürke burkolatban – és a GX620X-et sem fogjuk összekeverni a szomszéd ülésben utazó üzletember munkaeszközével. Egy ilyen gépnél nem feltétlenül fontos a kis méret és a tömeg, így az MSI nyugodt szívvel használhatott fekete szálhúzott alumínumot, amelyet piros műanyag betétek tesznek „izgalmassá”. A két anyag együttese távolról jól is mutat, sajnos közelebbről a műanyag már kicsit olcsónak hat, de így sem fogunk szégyenkezni miatta egyetlen összejövetelen sem.
Sok felső kategóriás gamernotesznél szokás különböző színű világítással feldobni a kinézetet – na, ilyen világítás nem került a GX620X-re, ebből a szempontból tehát puritán kivitellel van dolgunk. A középvonalhoz képest kicsit balra elhelyeztt tapipad is teljesen sima, egyedül az alumíniumburkolat mélyedésének ezüst vonala emeli egy kicsit ki. A gombok szintén a burkolatba vágott lapokból állnak, szerencsére benyomásukhoz nem szükséges túl nagy erőt kifejtenünk. Méretéhez képes a notesz viszonylag keskeny zsanérokat használ, remélhetőleg ezek legalább tartósak lesznek, és nem kell pár év múlva lötyögő kijelzővel szenvednünk. A kijelzőt egyébként mágnes tartja csukva, így legalább ez a feladat nem a zsanérokra hárul, és kiálló horgokra sem kell figyelnünk. Közvetlenül a kijelző alatt egy érintőgombokkal felszerelt panel taláható, amelyen például médialejátszó-gombokat, a Turbo és az Eco kapcsolókat és a webkamerát, a Bluetooth- és WLAN-adaptert aktiváló gombokat, illetve egy szabadon programozható (P1 nevű) billentyűt találunk. Ezek, ha használjuk őket, viszonylag erős kék fénnyel mutatják állapotukat – kérdés, hogy egy sötétben folyó LAN-parti közben mennyire jó, ha a kijelző alsó szélének közelében erős kék LED-ek égnek...
A 15,4”-es kijelzőnek köszönhetően a mérnököknek viszonylag sok hely állt rendelkezésére a billentyűk elhelyezésére, ezt pedig úgy használták ki, hogy a jobb szélre egy teljes értékű numerikus részt készítettek, emiatt azonban az Enter, jobb Shift és Backspace gombokat össze kellett nyomniuk – illetve kicsit szokatlan helyre, az Enter alá került az „í”. A kurzort irányító gombokat sötétpiros nyilak jelzik, de a híres WASD billentyűket is külön megjelölték azok számára, akik ezeket preferálják a „mindennapi” használat során.
Hardver
Játékosok számára készült gépről van szó, így talán a kinézetnél is fontosabb a hardver. A sorozat 063HU modelljében egy P8400-as Core 2 Duo dolgozik, 4 GB memóriával, egy 9600M GT grafikus processzorral és egy 320 GB-os merevlemezzel kiegészítve. A kijelző 15,4”-es méretéhez 1680x1050 pixeles felbontás tartozik, ami tűéles képet eredményez, a színek és a kontrasztarány sem rossz, bár a tükröződő felület néha hátrány lehet. Kávájának felső részébe noteszgép-szokás szerint egy webkamera került, ha pedig videotelefonálni szeretnénk, a mikrofon a csuklótámasz jobb felén található. Az alaplapon a Montevina platformhoz tartozó Intel PM45-ös lapkakészlete dolgozik, és természetesen nem hiányzik a 802.11n szabványú hálózatokkal is kompatibilis vezeték nélküli adapter sem. Az optikai meghajtó egy Optiarc AD-7560S, ami DVD-RAM-tól a CD-ig mindent képes írni és olvasni is.
A 2,26 GHz-es processzor és a fél gigányi memóriával felszerelt 9600M GT segítségével a GX620X valóban használható már játékokra is, de a legújabb, komoly 3D-s teljesítményt igénylő példányokkal azért még nem tud tökéletesen megbirkózni. A szűk keresztmetszetet egyébként a GPU jelenti: 3Dmark Vantage alatt ugyanis Turbo gomb nélkül 1701, Turbóval pedig 1732 pontot mértünk, a különbség tehát elhanyagolható. Ez a Turbo funkció egyébként csak gépünk hálózatra kötött állapotában működik, és az alapból 2,26 GHz-es processzor 2,7 GHz-re gyorsítja fel a buszsebesség 266-ról 318 MHz-re történő emelésével. Nem kizárólag 3D-s teljesítményt vizsgáló tesztek esetében ennek egyébként van is hatása – a PCMark Vantage esetében elért 3416 pont például 3862 pontra emelkedett (ami 13%-os növekedés az FSB 20%-os emeléséért cserébe).
Csatlakozók
A csatlakozási lehetőségeket illetően a GX620X legfeljebb közepes osztályzatot érdemel – a legfájóbb pont az USB portokkal való takarékoskodás: mindössze három darab került erre a noteszgépre (egy a bal, kettő a jobb oldalra), ráadásul ezek egyikét kombinálták is az eSATA-porttal. Miközben ez utóbbi meglétének örültünk, a maximum három USB-s eszköz használhatóságát legalábbis erős korlátozásnak éreztük egy 15,4”-es notebook esetében (netbookok között sem ritkaság a 3 USB port), különösen, hogy bőven akadt volna még hely a burkolaton 1-2 további kivezetésnek.
A bal oldalon a már említett USB portot kivéve az optikai meghajtó és a 7.1-es hangrendszer kivezetései találhatóak, illetve itt van a modem és a Kensington-zár nyílása is. A hátlapra az opcionális tunerkártya antennacsatlakozója került, illetve a tápcsatlakozó, a D-Sub és a HDMI kivezetés is itt kapott helyet. A jobb hátsó sarokban lapul az Ethernet-port, közvetlenül a meglehetősen nagy hűtőnyílás mellett, majd az eSATA/USB port, egy további, közönséges USB port, négypólusú FireWire, kártyaolvasó és ExpressCard foglalat következik. Az előlapra nem került csatlakozó, egyedül az opcionális távvezérlő infraportját találjuk itt. A gépben a már említett 802.11n-es WiFi adapter mellett egy 2.0-ás Bluetooth adapter is helyet kapott.
Összefoglalás
Nem rossz noteszgép a GX620X – csak éppen játékra nem tökéletes. Persze ha nem okvetlenül a legújabb programokkal akarjuk használni, akkor akár játszhatunk is vele, de igazán elemében inkább multimédiás központként érzi magát (különösen, ha tunerkártyával és távirányítóval vásároljuk meg). A HDMI kimenet, erős proci, sok memória kombináció miatt a HD filmek lejátszásra tökéletesen alkalmas, ha pedig a Blu-ray olvasóval szerelt változatát vásároljuk meg, akkor az asztali BD-lejátszót is kiválthatjuk vele.
Ár-érték arányban mégsem rossz gép ez az MSI – különösen, ha figyelembe vesszük, hogy a noteszgép mellett egy egész jó hátizsákot, egy súlyozható optikai egeret (erősen Logitech-másolat) és az Ubisoft Rainbow Six: Vegas II c. programját is megtaláljuk dobozában. Utóbbit jól is futtatja - ha nem ragaszkodunk a legnagyobb felbontáshoz és a maximális képminőségi beállítások használatához.
Az MSI GX620X-et az Expert Computer Kft.-től kaptuk tesztelésre. A kipróbált modell a boltokban 260 000 forint körüli áron kapható.
Értékelés:

