Skip to main content

Nem lesznek betiltva a plazmatévék az EU-ban

FacebookFacebookFacebookFacebook
Sok hazai internetes és nyomtatott sajtóban is megjelent egy hír, amely szerint az EU a plazmatévék betiltását...

Hirdetés

A plazmák betiltását a fogyasztással összefüggésbe hozó hírek már csak azért is alaptalanok, mert a legújabb generációs PDP-k a fogyasztást nézve az elmúlt egy évben kitűnő eredményeket mutatnak fel – korábban a Panasonic, az idei CES-en pedig a Panasonic mellett az LG és a Samsung is mutatott be a korábbinál sokkal alacsonyabb fogyasztású plazmatévéket.

Az EU valóban be fog vezetni egy energiahatékonyságot tanúsító rendszert, amelyben lesz minimális energiahatékonysági követelmény is, de a szabályozás alapvetően a fogyasztók technológiák közötti könnyebb tájékozódását szolgálja majd. A rendszer ugyanis nemcsak a plazmatévékre, hanem az LCD-tévékre és a katódsugárcsöves készülékekre is vonatkozik majd. Nagyjából az USA-ban már használatban lévő Energy Star tanúsítványhoz hasonló szabályozást várhatunk (esetleg egy picit szigorúbbat), amely 2009 folyamán lép majd érvénybe. A gyártóknak feltehetően 2010-től kell majd a követelményeket teljesíteni – ez biztosan nem fog nehezükre esni, lévén, hogy az Energy Star követelményeit szinte minden 2008-ban piacra dobott PDP teljesítette.