Microsoft: még nincs meg az RTM
A szoftvergyártó azt mondja, hogy az RTM csak a hónap második felében készül el, és természetesen hivatalos bejelentés is kapcsolódik majd hozzá. A hét elején kiszivárgott 7600-as jelzésű verzió ennek megfelelően csak egy újabb, hibajavításokat tartalmazó „szokásos” frissítés. A Microsoft ugyanakkor nem közölte, hogy a végleges verzió esetében mi lesz a build szám. Elképzelhető (és talán ez a legvalószínűbb), hogy marad a 7600, és csupán a mögötte lévő ötkarakteres azonosító változik majd – ebben az esetben a 7600 azért majdnem az RTM lenne –, de az is lehet, hogy tovább nő a build, és az RTM a 7700-as jelzést kapja majd.
A Microsoft emellett közölte azt is, hogy a Windows 7 telepítő lemezei nemcsak a megvásárolt, hanem az összes további változatot is tartalmazzák majd, éppen úgy, mind a Vista esetében. 30 napon túl használni persze továbbra is csak a megvásárolt, aktivált rendszert lehet.

