Skip to main content

Itt a Huawei P8 családja

FacebookFacebookFacebookFacebook
Lerántotta a leplet új csúcsmodelljéről a Huawei, és gyorsan pakolt mellé egy kisebb és egy nagyobb változatot is.

Hirdetés

A két új készülék közül a P8 a különleges vékonyságra koncentrál: a készülékház mindössze 6,4 mm-es, de még ennél is durvább lett a kijelző körüli keret, vagyis annak hiánya – a képernyő az előlap 78,3 százalékát foglalja el, ami lenyomja az S6, az iPhone 6 vagy az LG G3 hasonló értékeit is. A kijelző maga így 5,2 colos lett Full HD felbontás mellett – itt sokan húzhatják a szájukat, de legyünk realisták: a kevesebb pixellel is 420 PPI feletti pixelsűrűséget kapunk, miközben a látszólagos grafikus teljesítménynek és az üzemidőnek jót tesz a kevesebb képpont. Ennek ellenére tiszta sor, hogy itt nem az S6 és társai a cél, hanem egy kicsivel alá lő a Huawei – persze a május második felében itthon is megjelenő mobil 170 ezer forintos árával azért már messze nem a középkategória.

A gép belsejében a már ismerős Kirin 935 dolgozik, 3 GB RAM-mal, Android 5.0.2-vel és az Emotion UI 3.1-es verziójával. Kifejezetten sokat fejlesztettek a hátsó kamerán, amely 13 Mpixeles, és nem RGB hanem RGBW szubpixeleket kapott, ami gyengébb fényviszonyok között jöhet jól. Ezen felül kapunk optikai stabilizátort és egy dedikált képfeldolgozó chipet is.

A kisebbik testvér a P8 Lite, 5 colos 720p-s képernyővel, Kirin 620-szal és szintén 13 Mpixeles (de nem RGBW-s) kamerával jön, 80 ezer forintos áron – a nagyobbik testvér P8maxszal belsejében a P8-hoz hasonlít, ám a kijelző itt 6,8 colos lett – a felbontás marad Full HD, viszont a nagy méret miatt egy 4360 mAh-s akkuval kapjuk a készüléket. Ez a mobil hivatalosan nem kerül nálunk forgalomba.