CES 2011: erről fog szólni
Idén a 3D tévék, az okostévék és a táblagépek hódíthatnak, a slágertémákat illetően meglepetésekre nem számítunk.
A CEA idén 120 ezer látogatót vár 130 országból, a kiállítók száma pedig ismét elég magas lesz, az egyelőre nem hivatalos adatok szerint 2500-nál is több gyártó lesz jelen valamilyen formában. Habár ez nem feltétlenül jelenti azt, hogy minden cégnek lesz standja is (vannak többen, akik csak egy tárgyalót vagy egy hotelszobát bérelnek), a többségnek azért lesz megnézhető, kézbe vehető terméke (de inkább sok ilyen terméke) is. Igazán impozáns adat, hogy a gyártók, az előző évek statisztikája alapján, várhatóan nem kevesebb, mint 20 ezer új terméket jelentenek majd be a következő napokban.
Nem kell persze nagy jóstehetség annak megtippeléséhez, hogy a gyártók melyik területeket helyezik majd előtérbe: tévéfronton biztosan a 3D-s tévék és az okostévék tarolnak majd, és jó hír, hogy a gyártók nemcsak a korábbi évek megoldásait igyekeznek majd továbbfejleszteni, hanem új megoldásokat is bemutatnak. A tévék mellett a másik nagy fókuszterület a táblagépeké lesz, ahol rengeteg úgy eszközre lehet számítani, nagy és kis cégektől egyaránt. Tablet fronton ráadásul nemcsak a hardvereké lesz a főszerep, amint korábban már beszámoltunk róla, a Microsoft holnap várhatóan bejelenti, hogy a Windows táblagépekre optimalizált verziója ARM architektúrán is fut majd.

