Skip to main content

ASUS LS221H

FacebookFacebookFacebookFacebook
Az ASUS az exkluzív külsővel megáldott laptopok sikerén felbuzdulva rászabadította dizájnereit a monitorjaira...

Hirdetés
Pages1/2

Menürendszer, extra szolgáltatások

Az ASUS jó ideje nem változtatott már a menürendszeren, de nem is lenne rá semmi oka, legalábbis, ha a kezelhetőséget vesszük alapul. Az LS221H összesen hat gombot tartalmaz, ebből a négy középsővel navigálhatunk a menüben, míg a balszélső gombbal a HDMI és a D-Sub bemenet között válthatunk, a jobboldali pedig a bekapcsoló gomb.

ASUS LS221H

A csatlakozók a talpba kerültek

A menü tucatnyi funkcióját összesen öt csoportba szedték a készítők. Összesen három beállítási lehetőség érdemek kitüntetett figyelmet. Az első a Splendid, ami az ASUS termékek esetében a színprofilokat takarja. A Standard, Scenery (tájkép), Theater (mozi), Game (játék) és Night View (éjszakai) módok közül alapbeállítás szerint csak az elsőt ajánljuk, a többinél túlságosan harsányak a színek. Jópont azonban, hogy a fényerőt, a kontrasztarányt, a képélességet, a színtelítettséget és a dinamikus kontrasztarányt minden profilnál megváltoztathatjuk, így legalább kézzel beállíthatjuk valamennyit. A dinamikus kontrasztarányt Standard módban nem lehet bekapcsolni. A másik négyben igen, de maximum filmeknél érdemes.

ASUS LS221H

Rendezett menü, itt-ott kevés beállíási lehetőséggel

A monitor a 4:3-as és teljesképernyős módban is tud működni – a játékokkal tehát biztos nem lesz gondunk, csupán annyi kényelmetlenség adódik, hogy a képarányok közötti váltás hét gombnyomást igényel. Azonban, ha már HDMI bemenet került az LS221H-ra DVI helyett (azt sugallva, hogy szórakoztató-elektronikai berendezéssel is összeköthetjük), illene lekezelni rendesen az 1920×1080 pixeles felbontást is. A monitor azonban ebben a felbontásban nem méretarányos, mert a 16:9-es képet is teljes képernyős módban, azaz 16:10-es oldalarány mellett jeleníti meg.

ASUS LS221H

Sötétben jól néz ki a Light in motion

Végül, de nem utolsó sorban itt van a Light in Motion funkció, amely tulajdonképpen egy, a monitor talpazatának belső felébe épített hangulatvilágítás - kék, narancs, lila, zöld és vörös színben, attól függően, hogy melyik színprofil aktív.

Összegzés

Dizájnos és sok mindenre használható az ASUS LS221H, ezt nem lehet vitatni. Kinézete alapján mindenképpen luxuskategóriás monitor, amely az S6-os noteszgép mellett biztosan jól mutat. Bár a belseje sem rossz, mégsem felel meg teljes mértékben az elvárásoknak: hiába a speciális előlap, a TN panel akkor is TN panel marad; bár az LS221 játékra is kiválóan alkalmas, a képminőséget tekintve összességében egy S-PVA vagy P-MVA panel jobb választás lett volna. Persze tudjuk, hogy ez jelentősen emelné az árat, de véleményünk szerint a monitor még így is kelendő lenne.

Adatlap ASUS LS221H
Panel technológiája TN
Képátló 22 col
Felbontás 1680×1050 pixel
Fényerő 300 cd/m²
Kontraszt (statikus) 1000:1
Betekintési szög (H/V) 170°/160°
Válaszidő 2 ms (G2G)
Csatlakozók HDMI, D-Sub
Méret 531×436×248 mm
Fogyasztás (max/készenléti) 46 / <2 Watt

Értékelés:

Az ASUS LS221H-t az ASUS-tól kaptuk tesztelésre. Ajánlott végfelhasználói ára 74 900 Ft.

Use the pager below
//
Pages1/2
2. / Page 1

Címkék