Nokia N97 teszt
Belső
Az N97 a Nokia jelenlegi csúcsmodellje, az a telefon, aminek a cég hozzáértését kell demonstrálnia. Ennek megfelelően szinte minden létező funkciót, szolgáltatást és csecsebecsét belepakoltak. A legfontosabb hardveres jellemzői a 3,5”-es, 640x360 pixeles kijelző, a 32 GB, de microSD kártyákkal tovább bővíthető Flash memória és az 5 Mpixeles, autofókusszal és dupla LED-es vakuval ellátott fényképezőgép, ami mellékesen 640x480 pixeles felbontással másodpercenként 30 fps sebességű videót is tud rögzíteni.
Ezeken felül van még benne A-GPS, WLAN, Bluetooth, FM rádió, MP3 lejátszó, tévékimenet és helyzetérzékelő, valamint FM-adó is. A kiegészítők listája tehát gyakorlatilag teljes, két apró „lyuk” van csak rajta: az egyik az, hogy csak 3,6 Mbps-es HSDPA adaptere van, a másik, hogy processzora 434 MHz-es, ami gyors, de nem eléggé – használata alatt többször is úgy éreztük, a telefon reakcióideje lehetne rövidebb is.
Az N97-en természetesen Symbian fut, mégpedig az S60-as felhasználói felület 5-ös változatával (S60 rel.5). Ez alapvetően ugyanaz, mint amivel az év elején az 5800 XpressMusic is bemutatkozott, ám az elmúlt hónapok alatt pár új funkció is került bele. Ezek közül a leglátványosabb, hogy a kezdőképrnyőre immár a Windows-ból és más okostelefonokból ismerős minialkalmazásokat (widgeteket) is felpakolhatunk. Az N97 több ilyennel is érkezik, így például a Facebook-kliens, az AccuWeather és az e-mail-kliens is képes folyamatosan tudósítani bennünket a neten és az időjárásban történtekről. Emellett most már az óra, a naptár, az aktuális profil kijelzése is widget, de végre több shortcutot és gyorshívó-eszköztárat is kipakolhatunk.
Szoftver
Aki eddig Nokiát használt, az az N97-en sem fog eltévedni. Bár az OS új, a menük nagyjából ugyanott vannak, ugyanúgy néznek ki, és ugyanúgy is kell használni őket. Ami újdonság lehet, azok a már említett widgetek, illetve a folyamatos online jelenlétet kihasználó alkalmazások. Ez utóbbiakkal egyébként érdemes vigyázni: a kezdőképernyőre kirakott minialkalmazások - ha nem tiltjuk le - elég szép adatforgalmat tudnak generálni a Facebook-kiírások, az aktuális időjárás és az e-mailek állandó frissítgetésével. Bár a telefon elég jól beállítható, és természetesen az is megszabható, hogy 3G-n ne, csak WiFi-n keresztül töltődjenek le az adatok, az N97 képességeinek kihasználásához mégis szükséges valamilyen tisztesebb netes előfizetés.
Telefonálás mellett a legfontosabb funkció az üzenetküldés – ezen a téren az N97 hibátlanul szerepel, SMS-től az emailig mindent tud, ráadásul az utóbbinak a beállítása is pofonegyszerű. A levelek leolvasása elég jól beállítható, megadhatjuk a leolvasás frekvenciájától a használt hozzáférési ponton keresztül akár a maximális letöltendő méretet is.
A mellékelt szoftverek közül a Facebook-kliensről és az AccuWeather-ről már esett szó. Mindkettő jól használható, az előbbi teljesen jó arra, hogy menet közben is frissítsük státuszunkat, mobillal készített fotókat töltsünk fel, illetve lássuk, hogy barátaink éppen mivel fogalatoskodnak. A utóbbival napi, sőt, órára lebontott időjárásjelentést is kérhetünk, ráadásul igen sok várost ismer (Budapesten kívül például Balatonszemest, Zamárdit, Siófokot is, külön-külön). A további programok között természetesen megtalálható a Nokia Maps, a QuickOffice és egy PDF-nézegető, tőzsdei (Bloomberg) és hírügynökségi (AP) információkat adó szoftver és sok minden más, de ha hiányolnánk valamit (például Twitter klienst), akkor a netről nyugodtan letölthetjük.
Internetezés közben a Nokia böngészője elég jó munkát végez a nem mobiltelefonra optimalizált oldalak megjelenítésével. Alapesetben teljes képernyős üzemmódban működik, ujjunkkal mozgatva mozgathatjuk magát a képernyőt is. Jobb alsó sarkában egy kis ikon van, melyet megérintve kapjuk meg az oldalsó menüsort.
Multimédia területén a zenelejátszó jól használható, igazából sokban nem is különbözik a többi Nokia okostelefonban használt programtól. Tudása nagyjából teljeskörű, albumborítóktól az ID3 mezőig mindent ismer, egyetlen hátránya, hogy ha egyszerűen átmásoljuk a beépített 32 GB memóriába a dalokat, akkor a telefon saját adatbázisának felépítése sok ideig tart. Filmlejászásra az N97 gyári állapotában csak korlátozottan használható, mivel gyári lejátszója sem DivX, sem XviD filmekkel nem boldogul, ezeket kénytelenek leszünk a PC Suite-hoz tartozó konverterrel átalakítani.
Összegzés
Felemás érzésünk van az N97-el kapcsolatban: egyrészt nagyon jópofa, hogy folyamatosan online lehetünk, blogolhatunk, kapcsolatban maradhatunk ismerőseinkkel, és így tovább. Ugyanakkor úgy érezzük, hogy szükség volna egy alapos szoftverfrissítésre ahhoz, hogy a telefon a mindennapi életben is tökéletes legyen. A Facebook-kliens például jelenleg hajlamos a lefagyásra, és a felhasználói felületen is volna még mit csiszolni. Ám aki hajlandó ezekkel a gyerekbetegségekkel együtt élni, és komoly netes előfizetéssel rendelkezik, annak tetszeni fog az N97, hiszen jól néz ki, sokat is tud, ráadásul 32 GB-nyi memóriájával tényleg képes egy MP3 lejátszó kiváltására.
Értékelés:
A Nokia N97-et a Nokiától kaptuk tesztelésre, végfelhasználói ára 199 000 Forint körül mozog.

