LG Flatron W2486L teszt
Képminőség
Aki TN paneles monitort vesz, annak a helyes színmegjelenítés valószínűleg nem kritikus tényező, ezért a W2486L átlagos szereplése e téren még egyáltalán nem kizáró tényező. Kanyarodjunk vissza ismét a LED-es háttérvilágításhoz, amelynek hatása úgy reméltük a szubjektív teszteknél is látszódik majd. Arra számítottunk, hogy a megvilágítás egyenletessége a LED-ek miatt sokkal jobb lesz, ami részben igaznak is bizonyult, de azért nem egészen azt kaptunk, amit vártunk.
Zavaró, nagyon fényes bevilágítást ugyan nem találtunk a sarkoknál, de a barna illetve a fekete képpel végzett teszt megmutatta, hogy a LED-ek fénycsóvája itt-ott látható nyomot hagy. Emellett a TN-ek szokásos hátránya is jól megfigyelhető; a monitor felső része felé a gyenge vertikális betekintési szög miatt (is) csökken a fényerő.
Ha már a betekintési szögek szóba jöttek, az LG LED-es monitora ezen a téren is teljesen átlagosan teljesít, oldalról ennél a típusnál is fakóbb illetve alacsonyabb kontrasztú képet kapunk. Készítettünk egy fehér tesztképet is szemből, ami pedig azt mutatja jól, miért nem lenne szabad TN-es panelt használni 24 colos méretben: mindkét oldalt jól látszik, hogy besárgul a kép (hozzátesszük, ez nem LG betegség, hanem a TN paneltípus hátránya).
A vezérlést ezúttal is a szürkeárnyalatos teszttel illetve a PixPerAn programokkal teszteltük. A szürkeárnyalatokkal nem voltunk teljesen megelégedve, főleg a sötétebb részeken nem volt eléggé egyenletes az átmenet.
Egy valami viszont tökéletesen sikerült, a monitor 2 ms-os válaszidejével szinte egyáltalán nem produkál utánhúzást: sem a gyorsan mozgó homogén felületek nem mosódtak el, sem a gyorsan mozgó, nagy kontrasztú helyeken nem tapasztaltunk színtorzulást.
Ennek megfelelőn a W2486L-t leginkább játékra tudnánk ajánlani. Persze általános munkára sincs vele nagy gond, és filmet nézni is elmegy, de utóbbira a nem túl jó fekete és az átlagos színreprodukció miatt nem igazán ajánlott.
Menürendszer
A kezelhetőséget alapvetően két dolog határozza meg, az egyik a kezelőszervek milyensége, a másik pedig az, hogy mit tud maga a menürendszer.
Kezdjük a gombokkal, amelyek, mint arról korábban már volt szó, érintésérzékenyek. A bekapcsoló gombbal együtt összesen hét gombot kapunk, a következő funkciókkal: smart, FUN, MENU, f-ENGINE/LE, SOURCE/FEL, AUTO/SET. Látható, hogy három gomb is többfunkciós, a kezelőszervek segítségégével minden fontos funkcióhoz könnyen és gyorsan hozzáférhetünk. Nincs viszont közvetlen fényerő- és kontrasztállítási lehetőség, ami helyett az f-ENGINE-t kapjuk, amellyel a színprofilok között (normál, mozi, internet, dinamikus) váltogathatunk. A beállításokhoz a gombok helyett a Forte-manager programot is használhatjuk, feltéve, hogy Windows fut a gépünkön.
A menü funkcionalitása alapvetően nem változott a korábbi verziókhoz képest, de két újítás azért van. A részletes beállítások ablaka már nem középen, hanem közvetlenül a gombok felett jelenik meg, valamint megjelent a smart menü, amely az öt leggyakrabban használt funkciót gyűjti egy helyre. Itt választhatunk képarányt, itt aktiválhatjuk a mozi üzemmódot, itt lehet ki-bekapcsolni az automatikus fényerő-szabályozást, az órát és az energiatakarékos funkciót is.
Ebből igazán kettő érdemel említést: mozi üzemmódban az elektronika a filmlejátszó ablakán kívül lesötétíti a kijelzőt, ami például YouTube videók nézegetésénél lehet hasznos, mert kiiktathatjuk a zavaró reklámokat. A tapasztalatunk az, hogy az elsötétítés egyelőre még nem tökéletes, nem mindig ismerte fel jól az elektronika, hogy melyik a fontos tartalom. A másik dolog az óra, ennek funkciója egyszerű: ha bekapcsoljuk, akkor időnként figyelmeztető üzenetet küld felhasználónak, hogy az egészséget szem előtt tartva kicsit szüneteltesse a munkát/játékot.
Összegzés
Az LG W2486L a gyártó egyik első LED-es monitora, amely dizájnban nagyon erős, és játékra is kiválóan alkalmas, de a színei a mérések és a szubjektív értékelésünk alapján is csak átlagosak. Ez önmagában még nem is lenne baj, hiszen rengeteg olyan TFT van a piacon, amelyre ugyanezt elmondhatjuk, de a LED-ek miatt a W2486L sajnos elég drága is, s szerintünk a vékony kialakítás valamint az alacsony fogyasztás nem éri meg a felárat.
| LG Flatron W2486L | |
| Panel technológiája | TN |
| Képátló | 24 col |
| Felbontás | 1920×1080 pixel |
| Fényerő | 250 cd/m² |
| Kontraszt (statikus) | 1000:1 |
| Betekintési szög (H/V) | 170°/160° |
| Válaszidő | 2 ms (G2G) |
| Csatlakozók | DVI-D, 2×HDMI, D-Sub |
| Méret | 577×198×441 mm |
| Fogyasztás (max/készenléti) | 28 Watt / <1 Watt. |
|
Képminőség
Dizájn
Szolgáltatások
Kezelhetőség
|
▪ vékony ▪ 2 extra HDMI bemenet ▪ játékra nagyon jó ▪ keveset fogyaszt |
▪ a színképzés csak átlagos ▪ a LED-es háttérfény miatt elég drága ▪ alacsony betekintési szögek |
Az LG Flatron W2486L-t az LG-től kaptuk tesztelésre, ajánlott ára 109 000 forint.

