Skip to main content

Acer SA230 LCD-monitor teszt

FacebookFacebookFacebookFacebook
Manapság már egészen olcsón is lehet olyan montort venni, ami szinte minden helyzetben remek teljesítményt nyújt.

Hirdetés
Pages1/2

Képminőség

Szerencsére ha még nem is haltak ki teljesen a TN-panellel szerelt monitorok, már a 30-40 ezer forintos árkategóriában is az IPS-panelek vannak többségben. Ráadásul ezen panelek sem a leggyengébb eresztést képviselik már; erre remek példa az Acer SA230 is, hiszen amellett, hogy kalibrált állapotban 1000:1 feletti kontrasztot nyújt, a színtér-lefedettsége kiterjed a teljes sRGB-spektrumra. Ennél van jobb is nyilván, de ebben az árkategóriában ez tökéletesen elegendő! A fényerő sajnos csak átlagos, a papíron 250, a valóságban ennél valamivel kicsit nagyobb maximális érték azt jelenti, hogy a legfényesebb nyári napokon esetleg a függönyt be kell kicsit húzni, ha fontos, hogy minden egyes pixel árnyalatát pontosan lássuk.

Az elektronika a színeket alapból átlagosan, kalibrációt követően viszont remekül kezeli. És ez nemcsak az árnyaltokra vonatkozik, hanem a színátmenetekre is; a szürkeárnyalatos tesztben ezúttal is csak egészen apró lépcsőket figyelhettünk meg, ez a hétköznapokban egészen biztos, hogy nem fog gondot okozni. A részletesség nagy és alacsony fényerő mellett (ez alatt a felső és alsó 10 százalékot értjük) sem tűnt el teljesen. Összességében az árnyalatokkal elégedettek voltunk.


Az Acer évek óta dolgozik „papírvékony” kijelzőkkel, így a vállalat elég nagy tapasztalatot szerzett abban, hogy a háttérvilágítást hogyan lehet megoldani úgy, hogy zavaróan sok fény se a sarkoknál se a széleken ne szűrődjék be. Az SA230 esetében is sikerült ezt a minimális szintre szorítani – azt viszont már nem tudták megoldani a mérnökök, hogy a sarkoknál a fényerő csökkenése se legyen észrevehető. Ez persze csak akkor feltűnő, ha egyszínű képet nézünk, így normál esetben nem fog senkit zavarni a 15 százalékos mínusz.

Az IPS-panelek betekintési szögeivel sosem szokott gond lenni, így tesztünk alanya is kiváló jellemzőkkel bír, legalábbis ami az árnyalatokat illeti, merthogy az IPS-paneleknél megszokott csillogás oldalról jól látszik, ami a kontraszt gyors csökkenését vonja mag után.

Játékok

Nemcsak hátránya, hanem előnye is van annak, ha az elektronika nem tud túl sok mindent: ha nincs mit számolni, akkor az input lag sem szokott túl vészes lenni. Az Acer SA230 esetében is éppen ez a helyzet, a 13 ms-os átlagos érték nagyon jónak mondható. Az egészen minimális késleltetés azt jelenti, hogy a 60 fps-es képsebességet alapul véve csak egyetlen képkocka a lemaradás, ami bőven elviselhető. A 4 ms-os válaszidőből adódóan a mozgó objektumok megjelenítése is egész jó, akár még az FPS-játékok is élvezetesek lehetnek a monitoron – persze azt az élményt azért nem kapjuk meg, mint amit egy Predator nyújtani tud.

G-Sync illetve Freesync támogatás értelemszerűen nincs, viszont az overdrive mértékét lehet állítani – de nem érdemes. A normál mód (ami az alapbeállítás) sokkal jobb eredményt ad, mintha kikapcsolnánk a funkciót, viszont az extrém beállítással a képhibák száma is megnő, tehát nemcsak nyerünk, hanem veszítünk is a dolgon.

Menü

A menüt az Acer nem bonyolította túl, amihez nyilván az is kellett, hogy viszonylag kevés legyen a beállítási lehetőség. A menüben való turkálás nélkül a színprofilok között tudunk váltani és bemenetet választhatunk, ha pedig belépünk a menübe, akkor a szokásos eszköztárat kapjuk a finomhangoláshoz. A fényerő és a kontraszt mellett a fehéregyensúlyt az RGB tengelyek mentén, valamint két ponton (80 és 20 százalékos fényerőnél) az RGBCMY tengelyek mentén tudjuk hangolni. Az extra fícsörök közül a kék fény csökkentése üzemmód az, ami említésre méltó.

A navigációhoz öt gombot kapunk (a monitoron hat gomb van, a hatodik gomb a ki- és bekapcsolásra szolgál), a kezelést pedig eléggé megkönnyíti, hogy a menü nem középen, hanem a jobb alsó sarokban, a gombokhoz igazítva jelenik meg.

Összegzés

Az Acer SA230 nemcsak árát figyelembe véve, hanem általánosságban is egy remek monitor, feltéve hogy nincs szükség a hardcore játékosoknál megszokott extrákra vagy nagy fényerőre. Saját kategóriáján belül a kijelző remekül teljesít, és az Acernek pedig még arra is volt gondja, hogy a dizájnra odafigyeljen: a keret nélküli kialakítás nekünk mindig is bejött. A fényes talp már nem annyira, de ez legyen a legnagyobb bajunk!

Az Acer SA230-at az Acertől kaptuk kölcsön a tesztelés idejére, köszönjük! A monitor ára 35.900 forint.

Use the pager below
//
Pages1/2
2. / Képminőség, menü és összegzés