Skip to main content

LCD TV

Az eladott LCD-tévék több, mint harmadában már más cég paneljei találhatóak.
A fogyasztói elégedettséghez azonban még fejlődnie kell a tévéknek, egyelőre ugyanis nem elég okosak.
2011-ben még éppen nem éri el az 50%-ot a LED-es háttérvilágítást használól készülékek aránya.
Év végére ismét megjelenhetnek a boltokban a Pioneer tévék, ám a néven kívül semmi nem lesz ugyanaz, mint régen.
A lépésből arra következtethetünk, hogy már a Sony sem bízik túlságosan a Google TV (rövid távú) sikerében.
A Panasonic Los Angeles-i központjában megnéztük azt a szobát is, ahol James Cameron „hangolta” az Avatart.
TESZT
Az LG legjobb ár/érték arányú LED-es háttérvilágítású LCD-tévéjét teszteltük.
Nemcsak a Sony használ egyre nagyobb mennyiségben OEM forrásból származó panelt a tévéinél?
A gyártók legnagyobb bánatára a 3D 2010-ben messze nem lett sláger – most azonban felcsillant a remény.
Nem kellett nagy jóstehetség előre kitalálni, mire fókuszálnak majd a gyártók idén, 3D és internet volt a kulcsszó.
Subscribe to LCD TV