Skip to main content

Samsung

Újabb kiállítás, újabb médialejátszó a Samsungtól; a Galaxy S WiFi 5.0 hatalmas kijelzővel érkezik.
A várakozásoknak megfelelően a Samsung bemutatta a Galaxy S és a Tab utódait, az S II-t és a Tab 10.1-et.
Hiába kezdődik csak holnap a kiállítás, sok újdonságról már szinte mindent lehet tudni a korábbi hírek alapján.
A japán gyártó első helye nem volt kérdéses, azonban a Panasonic piaci részesedése csökkent 2010-ben.
Az IDC új közleményéből érdekes dolgok derülnek ki – például az, hogy a ZTE lett a negyedik legnagyobb mobilgyártó.
A Samsung értesítette beszállítóit, hogy 2011-ben a tavalyihoz képest 60%-kal több notebook eladását tervezi.
Az okostelefonok vírusai már nem jelentenek újdonságot – de SMS-sel a „nem okos” készülékek is támadhatók.
Belehúzhat a Samsung a digitális könyvolvasók gyártásába – megvette ugyanis a színes e-papírt gyártó Liquavistát.
A Microsoft és a Samsung bemutatta a digitális dohányzóasztal második generációját.
A Samsung standján kipróbáltuk a Galaxy Playert is, mind a Galaxy S-re épülő nagyobb, mind a kisebb változatot.
Subscribe to Samsung