iRobot Roomba 760, 770 és 780
Az iRobot Roomba sorozat a mai bejelentéssel három újabb taggal bővült. A forma és a felépítés nem változott sokat, de a dizájnt egy kicsit a mai divathoz szabták a fejlesztők. A megváltozott forma mellett kívülről mindössze annyi vehető észre, hogy speciális műanyagból készült puha bevonatot kapott a robot elején lévő ütköző, hogy a robot ne sértse meg a falakat és a bútorokat az azokkal való ütközésnél. A lényeges módosításokat a burkolaton belül kell keresni.
Ilyen változás például a HEPA filter, ami mindhárom modellben szűri a szobába visszafújt levegőt, de itt kell megemlíteni az 50%-kal hosszabb élettartamú akkumulátort is. Az újratervezett, második szériás AeroVac portartály nagyobb szívóhatásával biztosítja, hogy a robot alján lévő keféken kevesebb hajszál és apró szemét maradhasson.
A Roomba sorozat legújabb tagjai is megkapták az iAdapt Responsive Cleaning Technology névre keresztelt vezérlést, ami az eddigieknél intelligensebb navigálást biztosít. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most már a Roomba robotok is tudják a pontos helyüket a lakásban. Az iRobot porszívó robotjai továbbra is véletlenszerűen mozognak, közben másodpercenként 64 alkalommal döntenek a következő lépésről, amit 40 különböző lehetőség közül választanak ki. A robotok így szűk helyeken is könnyebben mozognak, illetve onnan gyorsabban kitalálnak.
Az új Roomba robotok piszkosabb terület észlelésekor a területet előre-hátra mozogva próbálják feltakarítani. A kosz felismerésben a Roomba 760-as modellnél a Dirt Detect 1 sorozatából származó szenzor segít, míg a Roomba 770 és Roomba 780 modellekbe a Dirt Detect 2 került. Ez utóbbi modellekben a portartály megtelését jelző optikai érzékelő is található.
A külsőt tekintve a három robot közül a Roomba 780-as modell tűnik ki, amire hagyományos gombok helyett érintésérzékeny vezérlés került. Az Egyesült Államokban mindhárom robot tavasszal kerül forgalomba 450, 500 és 550 dolláros áron.

